Egry-inspirációk – avagy mennyire érezhető a kivételes művész hatása 140 év távlatából? – 3. rész
Június 24-én nyílik meg az Egry József 140 kiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, melynek fő koncepcióját már körbejártuk szervezői és alkotói oldalról, most pedig arra is keressük a választ, hogy vajon milyen hatással van Egry József napjaink neves műgyűjtőire és melyik műalkotásokat kölcsönözték a közelgő kiállításhoz. Szabó Andrást kérdeztük.
Szabó András I Fotó: Mészáros Péter
Szabó András az állami vállalati szférát hátrahagyva alapította meg a Resonator Kft., melynek mai napig tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Ahogy mondja, szívügye a kultúra és a minőségi értékek teremtése, ezért 2016-ban létrehozta a kulturális események színteréül szolgáló ResoArt Szalont, melynek a ResoArt Villa ad otthont. Itt tekinthető meg különleges Zsolnay magángyűjteménye, melyet közel három évtizede bővít szebbnél szebb darabokkal. Magángyűjteményében Egry József negyven festménye is helyet kapott, melyből kilenc képet kölcsönzött a rendhagyó kiállításnak.
Egry József fő témája a balatoni táj volt. Önnek mi jut eszébe először a tóról Egry képeit nézve?
Hogy ezer arca, színe van! Az aranyhíd ragyogó fényétől, vagy a szivárvány látványától a viharos víz indigó kékjéig. A halászladikok ugyan eltűntek a tóról, az Egry képeken is gyakran feltűnő vitorlások viszont átvették az uralmat a víz fölött.
Ha egy szóval vagy egy frázissal kellene jellemezni Egry József művészetet, Ön szerint mi lenne az és miért?
Ember és természet egysége. Nála az ember és az ember alkotta környezet is mindig harmonikusan beleolvad a tájba. Alakjai szinte soha nem fejeznek ki erőteljes érzelmeket, a bemutatott tevékenységüket az „így rendeltetett” belenyugvásával végzik, valami nagy egésznek a részei.
Ön szerint miért válhatott Egry kiemelkedő művésszé? Mi a művészete esszenciája?
Véleményem szerint az egyszerű, tiszta, érthető ábrázolásmódja miatt.
Egry József: Napnyugta (Aranyhíd; Badacsonyi naplemente) 1935 körül I Fotó: Darabos György
Melyik képpel járult hozzá a kiállítás anyagához? Mesélne róla bővebben?
Egry József festményeiből álló gyűjteményünk több mint negyven darabjából kilencet kölcsönöztünk a Laczkó Dezső Múzeum kiállítására. Ezek között talán a legismertebb a Délibábos, párás fények címet viselő, amely kép az egyik első összefoglalása a megtalált új téma, a Balaton és az új technika, az olaj pasztell bemutatásának. De párommal, Költő Magdolnával, együtt a legszeretettebb képünk a Napnyugta, vagy másik nevén az Aranyhíd, amelyet az „eszköztelenséggel kifejezett mindenségnek” szoktunk nevezni.
Egry József neve végérvényesen összefonódott a Badacsonnyal. Önnek van kedvenc helye a Balatonnál? Van személyes kötődése a tóhoz és környékéhez?
Az én balatoni kötődésem nagyon fiatal, mindössze tizenöt éve kezdődött, amikor megvásároltuk a tihanyi nyaralónkat. Ez a vásárlás is páromnak volt köszönhető, aki Tapolcán született, s nagyszülei badacsonyi szőlőjében kisgyerek korától kezdve érezte, majd értette e tájék nagyszerűségét, s mindenképpen vissza akart térni ehhez a vidékhez. Ő már korábban is szorgalmazta, hogy festmény gyűjteményünket bővítsük ki Egry József alkotásaival, míg én inkább a nagybányaiakat kedveltem. De a tihanyi házunk ablakai a vízen keresztül szembe néznek a nyári felkelő nappal, s így nekem is személyes élményemmé vált az aranyhíd! Ott, az eső utáni szivárvány, a füredi dombokról felszálló pára és az azt áttörő napsugarak látványa értette meg velem Egry festészetének nagyságát, s kezdtük el vásárolni képeit. Megértettem és éreztem, hogy Egry valóban nem a tájat, hanem annak lelkét festette, ahogy ő maga is fogalmazott egyszer: „Én nem a Balatont, hanem annak világát festem.”
