Egry-inspirációk – avagy mennyire érezhető a kivételes művész hatása 140 év távlatából? – 2. rész

Szabó Dezső Munkácsy-díjas képzőművész-fotós Keszthelyen született, majd hosszú évekig Szigligeten élt, és a Balaton mai napig fontos szerepet tölt be az életében. Olyannyira, hogy az Átfotózás projekt keretén belül Szigliget kikötőjének egy adott pontjából, ugyanabban a beállításban és kamerával tizennyolc éven keresztül fotózta a déli parton fekvő Fonyódi-hegyet. Ez a sorozat képezi az alapját a nemrégiben a veszprémi Művészetek Házában nyílt kiállításának, amely június 25-ig megtekinthető.

Mi a véleménye Egry József művészetéről? Hatással volt a saját munkásságára?

Körülbelül 16 éves koromban találkoztam a műveivel, de mivel sokáig Szigligeten éltem és a Balaton mellett nőttem, abban mindenképpen vonhatunk párhuzamot, hogy ugyanazon élmények értek engem is, mint Egryt. A Balatonhoz, a vízpart-víz-táj-ég kombinációhoz való kötődés bennem is megvan, ez a természetes közegem.

Hamarosan megnyíló Átfotózás című kiállításáról korábban már beszélgettünk. Ön szerint vonható párhuzam egy ilyen jellegű fotós projekt és a festészet között?

Szerintem lehet párhuzamot vonni Egry művészete és a saját munkásságom között, a balatoni kötődésen túl a kísérletező szellemet tekintve is. Az a fajta figurális, kicsit már absztraktba hajló, fényviszonyokra és szerkezetre reflektáló festészet, amelyben Egry alkotott, nekem is kamaszkoromtól kezdve nagyon meghatározó volt a munkáimban. Egryt a fény és a színek játéka érdekelte talán a legjobban, amely számomra is fontos. A téma, azaz a helyszín, nekem és Egrynek is adott volt, maga a Balaton, az egy bizonyos pont, ahonnan a képeket készítettem, de engem nem elsősorban a tájkép, hanem a fotográfia mediális kérdései érdekelnek. Azt hozzá kell tenni, hogy a hagyományos értelemben vett ábrázoló művészet vagy úgynevezett realizmus sosem vonzott, hanem inkább a 19-20. századi művészeti kísérletek vagy új irányok keltették fel a figyelmemet, amikor a fotográfia feltalálásának köszönhetően a művészet elkezdett új utakat keresni. Nyilván a fotógráfia és a festészet hatottak egymásra, de az is elég érdekes, hogy én legalább harminc éve foglalkozom fotózással, Munkácsy-díjas vagyok, de inkább képzőművészként tekintek magamra, nem pedig fotósként.

Egry egyik fő témája egyértelműen a balatoni táj volt. Önt hogyan inspirálja a Balaton és a tóhoz fűződő kötődése?

A tájképfotó a kortárs művészetben is jelen van, de inkább mint légi fotó, vagy drónfotó, tehát a tájat a mai felfogás szerint inkább a globális helyzet felől, felülről nézzük. Az idillikus tájképek helyett egyre inkább megjelennek azok az ideológiák, amelyek a környezetünk fenntarthatóságával és a Föld állapotával foglalkoznak. Azok az idillek, amelyek pár száz évekkel megfigyelhetők voltak a tájképekkel kapcsolatban, ma már nem igen léteznek. Ami engem a Balatonban megfogott, az az, hogy a tó mellett nőttem fel, ismerem a tájat, és nem kellett sehova elutaznom, mint a fotósok többségének, hogy képeket készítsek róla, nekem ez amolyan adottságként vagy lehetőségként mindig jelen volt. Az Átfotózás projekt különlegessége is abban rejlik, hogy egy ilyen hosszú periódusban, tizennyolc éven keresztül dokumentáltam egy bizonyos pontot, amely a művészetben igen ritka koncepció. A Balaton adottságai bizonyos értelemben minimálisak, de tökéletesek, rendkívül sokszínű a környezet, a fekvése, a meteorológiai körülmények, a speciális klíma, a változékonyság, amely a Balaton rengeteg arcában is megfigyelhető. Tulajdonképpen ez volt az az inspiráció, amely hatott rám, és ezt próbáltam a fotográfia eszközével bemutatni, mivel ezzel a folyamattal sokkal precízebbe lehet rögzíteni az állapotot, mint az a festészetben kivitelezhető.

Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy Egry neve végérvényesen összefonódott a Badacsonnyal. Önnek melyik hely lenne az, amelyhez egyértelműen köthetjük a nevét? Szigliget, ahonnan fotózott, vagy a Fonyódi-hegy, amelyről a képek készültek?

Nem tudnék egyet kiemelni, és nem is szeretném őket szétválasztani, mert a két pont együtt igazán fontos: a hely, Szigliget, ahol álltam, és ahonnan a képek készültek, és a Fonyódi-hegy, mint objektum, amely kiemelkedik a viszonylag lapos somogyi parton. Alapvetően a Balaton-felvidék, a Balaton és az egész környék, a balatoni táj, mint olyan a maga szépségével együtt meghatározó nekem. 

Egry azt vallotta, hogy „nem a Balatont, hanem annak világát festi”. Vannak olyan fotói, amelyen megjelennek a balatoni emberek és elcsíphetjük a balatoni élet egy-egy részletét is?

Én alapvetően nem a tájképre fókuszálok, hanem arra az elvont élményre, amely a sok képből összeáll. Egry munkássága óta, több mint 100 év távlatában a tájképhez való viszonyunk jelentősen megváltozott, az ő idejében a tájkép, mint művészeti eszköz sokkal érvényesebb volt, ma már a kortárs művészetben más kérdéseket vetnek fel a tájképfotográfiai kísérletek. Nyilván nehéz az embereket és a történetet elvonatkoztatni a tájtól vagy a látványtól, de én alapvetően a fotográfia eszközével próbálok absztraktabb problémákat feltárni, ahogy az a kiállításon bemutatott műveimen is látható.