Tizennyolc éven át fotózta a Balaton ugyanazon pontját –Interjú Szabó Dezső képzőművésszel

Szabó Dezső képzőművész-fotós Keszthelyen született 1967-ben, hosszú évekig Szigligeten élt, majd rövid tapolcai és veszprémi tartózkodás után Budapestre költözött, és felvételizett a Képzőművészeti Egyetemre. Jelenleg Budapesten él, de nyaranta gyakran visszatér a Balatonhoz.

Mesélne a Balatonhoz való kötődéséről, mennyire hatott Önre a környék?

Az egyetem óta budapesti vagyok, ide koncentrálódik a kortárs képzőművészeti élet, itt tanítok a Budapesti Metropolitan Egyetemen fotógráfiát már több mint tíz éve. Keszthelyen születtem és töltöttem a kisgyerekkoromat, az általános iskoláig pedig Szigligeten éltem. Középiskolába Ajkára jártam, majd utána a Balatoni Bútorgyárban, Veszprémben tanultam ki az asztalos szakmát. Szintén Veszprémben jártam rajzszakkörre, Hegyeshalmi Lászlóhoz, a Művészetek Háza korábbi igazgatójához. Családi kötődésem is van a Balatonhoz, a feleségem szülei ott élnek. Sajnos az utóbbi években csak nyáron tartózkodom a tó mellett, főleg Tapolcán, de számomra ez a környék, az egész környezet, a biciklis kirándulások, és a Balaton-felvidék nagyon meghatározó: beleszülettem ebbe a tájba, pont ezért meghatározó nekem és egyben vizuális élmény is, attól függetlenül, hogy absztrakt dolgokkal foglalkozom általában.

Mit kell tudnunk a 2023-ban bemutatásra kerülő projektről, ami az Átfotózás kiállítás része lesz?

Ez egy önálló történet, pontosan azért, mert egy olyan tapasztalást örökítettem meg egy hosszú távú munkával, ami mire publikus és befejezett lesz, huszonhat évet ível át. Szóval összekapcsolódik az életem művészeti koncepciója ezzel a művel mindenképpen. Ez a projekt 1996-2014-ig tartott: egy kikötő bizonyos pontjáról ugyanabban a beállításban fotóztam a Fonyódi-hegyet, ami a túlparton, a Badacsonnyal szemben van. Tizennyolc éven keresztül, amikor lementem a Balatonhoz, mindenféle évszakban, több ezer felvételt készítettem. Ez a munka akkor lezárult, de most az EKF támogatásával van arra lehetőség, hogy olyan formában jelenjen meg ez a nagy volumenű mű, ami méltó hozzá, és aminek vannak párhuzamai a modern és a nemzetközi kortárs művészetben.

Pontosan hány részből áll a kész, kiállításra szánt mű?

A Fonyód-sorozat nyolcszáz darab 10x15-ös méretű nézőképből áll, amit kiegészít majd egy könyv is, mely szerintem nemzetközi kitekintésben is egy érvényes dolog. A könyvnek és az egész sorozatnak a kapcsolódása egyfajta konceptualista művészet, és a több száz évvel ezelőtti festészeti, illetve fotográfiai történethez is kapcsolódik.

Hogyan született meg az ötlet?

A téma a Balaton volt, ami gyerekkoromtól kezdve az életem helyszíne volt, és elég jól ismerem. Van az a mondás, hogy a Balatonnak ezer arca van, és ez az ok, amiért elkezdtem pontosan ugyanazt fényképezni. Ez arról szólt, hogy nekem volt arról tudásom és ismeretem, hogy az a fajta klíma, a meteorológiai körülmények, éghajlat és a speciális fekvése a Balatonnak tényleg hihetetlenül változatos képet tud mutatni különböző évszakokban, napszakokban és időjárási körülmények között. Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor ez a művészeti projekt egyfajta speciális lehetőség volt arra, hogy pont erről a helyszínről tudjak egy ilyen anyagot elkészíteni, ami, majd ha látható lesz, akkor érthetővé válik, hogy pontosan miről beszélek. Ahogy beszélünk róla, mindenki el tudja képzelni, hogy ez a táj mennyire sokféleképpen nézhet ki, de a fotográfia nyelvével és eszközével azt meg lehet mutatni, hogy tényleg elképesztően változatos volt az a tizennyolc év, amit én ott megtapasztaltam.