VARGA RICHÁRD akusztikus szerzői est - NYÁRKERT
Varga Richárd tanár, dalszerző és előadó.
2014-ben jelent meg az első albuma 101 címmel, amit 2022-ben az Otthon és 2025-ben a GAMMA című EP-k követtek. Persze a lemezek megjelenései között eltelt időszakokban is számos dal született, amelyek Ricsi zenekarainak, a Godot Workshop és a Valami Ulpius névre keresztelt formációknak, a repertoárjába kerültek be. 2023 szeptemberében Súlyok repüléshez címmel megjelent Ricsi első verseskötete is. A Platon Karataev zenekar frontembere - Balla Gergő - így írt a könyvről:
"Ez a kötet figyel: önmagára és másokra - így az emberre. Figyel a környezetére és arra is, ami ezen mind túlmutat. A Súlyok repüléshez költői, emberi úton levés – egy olyan emberé, aki nem csak járja, hanem ki is tölti ezt az utat."
A szerzői esten Ricsi az elmúlt tíz évben született dalaiból válogat, de természetesen verseket és slam poetry szövegeket is hallhattok majd tőle.
Részletek
📅 2026. augusztus 13., csütörtök
🕢 Kezdés: 19:00
📍 Nyárkert – Veszprém, Színházkert
🎟️ A program látogatása ingyenes!
150 ülőhely biztosított, de ha nem szeretnéd a véletlenre bízni, hozz magaddal piknik plédet.
A tartalom és kép forrása a hivatalos Facebook esemény.