BBT vezetett eBike túra: Káli esszencia

  • túra
  • Dobosi Birtokközpont

Esemény adatai

Helyszín
Dobosi Birtokközpont
Időpont
Szervező
Balaton Bike Tour (BBT)

Túraútvonal:

Indulás

Túránkat Szentantalfáról indítjuk, és csodálatos tájakon át haladunk az első megálónk felé.

Hegyestű

A templom után még egy kis emelkedő vár ránk, majd Monoszlóig könnyed gurulás jön. Közben már érdemes balra tekintgetni, mert innen, északról Hegyestű olyan arcát mutatja, amit kevesen látnak, hiszen általában vagy a partról, vagy közvetlen közelről nézik az emberek. Ez utóbbira nekünk is lesz lehetőségünk, hiszen fölkapaszkodunk Hegyestűre, túránk csúcspontjára.

Köveskál, Szentbékkálla

Innen Köveskál felé indulunk, a tanúhegyek egyre közelebb kerülnek: ez már az igazi Balaton-felvidék. Köveskálon keresztülhajtunk, majd északnak fordulunk Szentbékkállára, ahol a kőtengernél leparkoljuk az elektromos drótszamarainkat, hogy megnézzük a szentbékkállai ingókövet.

Kékkút

A települést Mindszentkálla felé hagyjuk el és következő megállónk Kékkúton, a forrásnál lesz, ahol megízleljük a „nyers” Theodorát.

Kővágóörs, Révfülöp, Zánka, Szentantalfa

Ezután Kővágóörs következik, ahonnan egy kis emelkedő után a Balatont nézve gurulunk le Révfülöpre, de nem egészen a parti bicikliútig, hanem 40-50 méterrel a Balaton szintje fölött, a domboldalon haladunk Balatonszepezd végéig, majd Zánkáig követjük a bicikliutat. Itt elbúcsúzunk a csapat első felétől, a többiekre pedig még vár egy elnyújtott emelkedő Szentantalfáig, de ne aggódjatok 45 kilométer után sem fogjátok megérezni.

Túra min. 4 fő jelentkezése esetén indul!