Locsolás rozmaringos vízzel, komálás, tojásfák - Húsvéti hagyományok a Balaton körül

Kultúra VEB2023 / Fotó: Toroczkai Csaba

A Balaton környékén évszázadok óta élnek az olyan húsvéti hagyományok, mint a komálás, a zöldágjárás vagy a tojásfestés különböző változatai. Az ünnep alkalmából ezekből a szokásokból gyűjtöttünk most össze egy csokorral.

Színpompás tojásfák 

A Balaton körül több településen a mai napig színes tojásokkal díszítik a fákat, ami a néphagyomány szerint a tavaszt, a feltámadást jelképezi. Régen az asszonyok körbetáncolták a tojásfákat, hogy így köszöntsék a tavaszt és azt is jól tudták, hogy ha kizárólag piros tojásokkal díszítik a fájukat, szerelmet csalogathatnak magukhoz. Tojásfákat ma is láthatunk több balatoni településen is, ezek közül a leghíresebb és a legszínesebb a kéthelyi tojásfa gyülekezet, ahol több ezer tojással díszítenek a helyiek. 

Zöldágjárás és locsolás rozmaringos vízzel

A Balaton környékén régen a fiúk rozmaringos vízzel locsolták meg az eladósorban lévő lányokat, míg a fiatalok húsvét vasárnap zöldágjárással köszöntötték a tavaszt. Ilyenkor zöld ágakból kaput formáltak és énekelve, táncolva bújtak át a kapu alatt, miközben a falvakat járták. 

Komálás

A Káli-medence falvaiban volt elterjedt szokás a komálás, amikor a lányok keresztapát - vagyis komát - választottak maguknak. Felkérés gyanánt a választott keresztapák a lányoktól egy feldíszített tálat - vagyis komatálat - kaptak, amire sokféle finomságot pakoltak fel. 

Tojásfestés 

A tojás az újjászületés, a feltámadás szimbóluma és a termékenység, az élet szimbóluma. A pirosra festett tojás Krisztus vérét és feltámadását, győzelmét jelképezi. A Balaton környékén a tojásokat a viaszolás technikájával készítették és ősi, geometrikus alakzatokat készítettek rá. Emellett karcolással készültek húsvéti tojások, ami már egészen aprólékos kidolgozást tett lehetővé. A Balaton környékén a hímes tojásokat a keresztszülők adták ajándékba keresztgyerekeiknek vagy a lányok ajándékozták a locsolóiknak vagy szerelmüknek. A Balatoni Múzeum több Keszthely környéki hímes tojást is őriz, amelyek között gyakori minták a tulipánok, a levelek, a rozmaring, a madár vagy az ember különféle ábrázolásai. Sokszor a héjakon az is megjelent, hogy hol, mikor, ki kinek és miért adta ajándékba a tojást. 

Van egy hely Zalaszántón, ahol mindegy, hogy épp tél, tavasz, ősz vagy nyár van, mindig húsvéti a hangulat. Berkovics Emőke tojásfestőnél jártunk. Elolvasom

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!