A balatonboglári kápolnaműterem hatása napjaink művészetére - A Babel Camp közelgő programjairól beszélgettünk Nagy Gézával
A balatonboglári Babel Camp, mint Kultháló bázis, fókuszában az 1970-73 között zajló boglári kápolnatárlatok szellemisége áll. Az akkori történések és a boglári kápolna meghatározó mozzanatai voltak a kortárs művészeti életnek. De vajon milyen hatásai vannak ma a helyi művészeti közösségek és alkotók számára? A Helyi Emlékezet sorozatról, a képzőművészeti artist residency programokról és a Tilos Rádióval közös audiovizuális megemlékezésekről a Babel Camp ügyvezetőjét, Nagy Gézát kérdeztük.
A Babel Camp egyik kiemelt projektje a helyi emlékezettel foglalkozik. Mi történt eddig a projekt keretén belül?
A helyi emlékezet kutatása kiemelt szempont volt a Babel Camp-ben zajló Kultháló program során. Ennek megfelelően a tavalyi évben és idén is szerveztünk beszélgetéseket. 2022-ben elsősorban a kápolnában 1970–73 között zajló műteremtárlatok, illetve az azok bezárása körüli történetek emlékezete került a fókuszba: megpróbáltuk körüljárni azokat a legendákat és történeteket, amelyek a bezárás körülményei kapcsán elterjedtek.
Mire helyeződött a fókusz a 2023-as évben?
Az idei évben az akkori neoavantgarde művészet szellemiségének továbbélését járjuk körbe, illetve arra keressük a választ, hogy miként tud Balatonboglár kulturális alternatívát jelenteni akár a déli parti kulturális kínálathoz képest, akár az alternatív kultúra szerelmeseinek Budapesthez vagy a megyeszékhelyekhez képest. Az elmúlt 50 év ugyanis bebizonyította, hogy Boglár kulturális kínálatában minden évtizedben vannak a neoavantgarde szellemiségével vagy a kápolnában tartott tárlatok alkotóival és fellépőivel szoros kapcsolatban álló folytatások.
Hogyan reflektálnak a Boglár 50 projektre a mai művészek?
A Kultháló program keretén belül 2022 őszén és idén két alkalommal, tavasszal és ősszel szervezünk alkotótábort, azaz képzőművészeti artist residency programot. Ezek során helyi kötődésű és környékbeli alkotók, illetve a MATE kaposvári Campusának Rippl-Rónai Művészeti Intézet hallgatói és oktatói vesznek részt, a program vezető mentora Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas művész, aki résztvevője volt a kápolnákban zajló műteremtárlatoknak. Az őszi alkotótáborba még tart a jelentkezés, a tavaszi alkotótáboron készült alkotásokat pedig meg lehet tekinteni a Babel Camp területén rendezett kiállításon. Arra törekedtünk, hogy a kortárs reflexiók azokat a művészeti kérdéseket érintsék, amelyek jelen idejű, a korabeli kontextustól független értelmezési lehetőséggel és érvényességgel bírnak.
Ellenkultúra, mint alapattitűd. Mit jelent ez ma a művészeknek és az alkotóknak, akik az artist residency programok során is a reflexiók feldolgozására törekednek?
A kortárs művészeti reakciók esetében azt lehet kijelenteni, hogy számos mai alkotóművésznek jelentettek inspirációt az akkori művek, illetve azok a művészek, akik részt vettek annak idején az itteni tárlatokban. Ez természetesen inkább arra a generációra érvényes, akik közvetlenül is ismerték még ezeket a művészeket. Sokan közülük ma egyetemi oktatóként dolgoznak. Az egyetemista korosztályra inkább az a jellemző, hogy a hivatalos képzésükben csak érintik ezeket a hazai művészeket, hangsúlyosabban a nemzetközi alkotók szerepelnek a tananyagban. Így számukra igazi rácsodálkozás az 50 évvel ezelőtti magyar neoavantgarde művészek szellemisége. Sőt, nem csupán arról van szó, hogy rácsodálkoznak az alkotásokra, hanem arról is, hogy egy számukra ismeretlen kultúrpolitikai környezetet kell megérteniük. Elég érzékenyen ismerik fel a hasonlóságokat és az analógiákat a Kádár-kor művelődéspolitikai kérdéseivel, de sokkal nehezebben találják meg ugyanezeket az analógiákat a kor művészetelméleti általánosabb kérdéseivel. Szerencsére az alkotótáborokban jelen lévő oktatók segítségével azért egyre tisztábban látszik, hogy vannak olyan kérdések, amelyek ugyan más technikai, művészeti vagy politikai környezetben kerültek megfogalmazásra akkor, de aktuálisak a jelen pillanatban is. Ilyen például a dokumentálás és reprezentáció kérdése, ami teljesen más megvilágításban, de ugyanúgy központi kérdés napjainkban is. A ’70-es években egyrészt a betiltott vagy nem engedélyezett kiállítások korában a dokumentálás egy erős ellenkulturális attitűd volt, másrészt a performatív akciók (happeningek, performanszok) esetében egy művészeti döntés, hogy egy egyszeri művészeti esemény esetében az alkotás folyamatát is láthatóvá tegyék.
Hogyan változott ez napjainkban?
Ma ez a kérdés a folyamatos dokumentáltság és a közösségi média állandósult jelenlétet igénylő kereteiben teljesen mást jelent. Erre a mai kihívásra viszont lehet inspirációt meríteni a múltból, abból, ahogy és amiért akkor ezt a művészek kezelni próbálták. Hasonló módon a korszak land art – a Pécsi Műhely esetében membrán technikának nevezett – művészeti formája új értelmet nyer napjainkban. A környezetvédelem szempontjai ma hangsúlyosabbak, mint 50 éve, ezért azok a művészeti akciók, amelyek a tájban kisebb beavatkozásokkal bírnak, apró változtatásokkal a tájat értelmezik és keretezik művészeti alkotásként, már nem csupán a mesterséges műtermi környezetből való kiszakadás igényét fogalmazzák meg, hanem hangsúlyosabb bennük a természet védelme.
A Boglár 50 Underground esemény keretén belül a Tilos Rádióval közösen audiovizuális megemlékezéssel is készültök. Mesélsz erről bővebben?
Igen, nyáron két alkalommal, június 24-én és augusztus 25-én tartunk audiovizuális megemlékezést, amely nem csupán DJ szetteket, „live act-eket” és interaktív rádióműsort jelent, hanem minden alkalommal fényfestést és vizuális installációkat is. Ezek alapanyaga a kápolnákban tartott műteremtárlatok alkotóinak munkássága és a neoavantgarde szellemisége, mely során az a célunk, hogy ne csupán annak a bizonyos három évnek az eseményeire reflektáljunk, hanem a korabeli alkotók sokszor lázadó attitűdjének későbbi hatásait is beemeljük az eseményekbe. A korszak zenéi és az egykor Bogláron kiállított vagy előadott művek csak a kiindulási alapot jelentették. Az, hogy Balatonbogláron, az eredeti helyszín közelében, a kápolnáktól csupán néhány száz méterre kerül sor az eseményekre, mindenképp inspiráló környezetet jelent, az alkotóknak és résztvevőknek, és reméljük a vendégek számára is. A program során élő rádiós kapcsolatot alakítunk ki többek közt a füredi Vaszary Villában zajló Boglár 50 kiállítással.
MIRŐL SZÓL A KULTHÁLÓ?
A Kultháló VEB2023 program olyan helyiek és alkotók együttműködéséről szól, akik képesek megnyitni a művészet elefántcsonttornyait, és a régió rejtettebb településein is megmutatni a művészet közösségformáló erejét. A Kultháló egyes bázisain művészbarátok, muzsikusok, írók és festők, helyiek és mesterek találkoznak, hogy a hely szellemét a párbeszéd, a beavatás és a rácsodálkozás tapasztalatai felé is alakítsák. A festészettől a komolyzenéig, a kreatív ipartól a jazzig, a költészettől az undergroundig kalandozva összművészeti jellegű eseménysorozatok, workshopok és fórumok kínálják fel a kapcsolódás lehetőségét.
A bázisokon szokatlan közelségből, egy intim környezetben, olykor részt vállalva találkozhatunk a művészetekkel, a művészekkel, a művészet történetével és kortárs kultúrával. A közvetítés, a lokalitás, a művészetekhez való közelség eseményei már 2022-re hálózattá formálódva, de 2023-ra kiteljesedve egy sajátos, csak ránk jellemző bakonyi-balatoni identitás eddig ismeretlen dimenzióit is megnyitják, miközben az európai tekintetek számára is markánsan válnak észlelhetővé.
MIÉRT JÖTT LÉTRE A KULTHÁLÓ?
A Kultháló program a térségben rejtőző kreatív és művészi energiák felszabadítására törekszik.
Az alulról építkező, önszerveződő alkotóközösségek a művészet megtapasztalásának különleges alkalmait teszik lehetővé. „A bázisok kiemelt eseményein egy-egy koncert mindig tud kicsit több is lenni, mint „csak” egy koncert, mert a kulisszák mögé enged; a kiállító terekben néha az együtt-alkotás vagy a játszva-tanulás örömét is megtapasztalhatjuk; ha komolyzenéről van szó, hosszabb felkészítő programok, közös zenehallgatások segítenek jobban megérteni, mit is hallunk. Vagyis mindig van egy-egy motívum, amitől a bázis közönsége kicsit részesévé is válik a művészi folyamatnak; vagy legalábbis közelebb kerül annak elevenségéhez, és a hagyományos befogadásnál többet tapasztal” – fogalmazott Nagy Krisztián, projektmenedzser.
A bázisokból alakuló hálózat terveink szerint a kulturális értékteremtés lokális és európai horizontjait is összeköti. Egyfelől a helyi alkotóközösségek - artist in residency programok keretében - európai mestereket és kortársakat is meghívnak a bázisokra. Másfelől a művészet közelségében különlegesen működő helyek a régió kulturális identitását a nemzetközi színtér számára is váratlan, újszerű módon teszik átélhetővé. A bázisokon így létrejövő részvételi kultúra mintázatai hozzájárulnak, hogy a térség kulturális és kreatív ipari régióként is láthatóvá váljon Európa turisztikai térképén.
