Fehér bottal a konditeremben
Mások hasonló helyzetben azt hinnék, itt a világvége, ő még sem sajnáltatja magát, pedig elvesztette a látását. Őt nem olyan fából faragták. Az 55 éves Németh Attila boldog ember, aki, ha sportolhat, a mindennapjai szebbé, színesebbé válnak. Neki a mozgás valahol gyógymód is, ami által javul az életminősége. Ám a veszprémi Top Gym kondicionáló teremben végzett edzései a társadalmi integrációt is szolgálják, mert ilyenkor mindig kiüt egy téglát a látássérültek és a látók között lévő képzeletbeli falból. Példaképnek is állítható, akinek a súlyok emelgetésén túl más sportos álma is van: tandemkerékpárral körbetekerni a Balatont.
Németh Attila élete is úgy indult, mint a legtöbbünké: élvezte a gyermek- és fiatalkora minden pillanatát, imádott biciklizni, míg a királynék városának hajdani Úttörőházában belekóstolt a távol-keleti küzdősportok világába. Miközben a sportolás fontos helyet szorított magának nála, joggal hihette, hogy vele nem történhet rossz, aztán egyszer csak elkezdett romlani a szeme. Tizennyolc éves volt, mikor felkeresett egy szakembert, aki nem köntörfalazott, elmondta neki, hogy a betegségébe bele is vakulhat. Nem maradt más hátra, mint fohászkodni a teremtőhöz, hogy „ne tegyen neki keresztbe, ám hiába az imák, az állapota 2013-ban súlyosabbra fordult: attól fogva a sötétben való látás, és a fényhez való alkalmazkodás mind több problémát okozott neki. A látómezeje fokozatosan beszűkült, majd odalett a centrális látása.
,,Ezt a gyógyíthatatlan betegség a retinitisz pigmentóza, ilyenkor a retina fényérzékeny sejtjei szép lassan elpusztulnak"
- avat be az orvostudomány rejtelmeibe, majd elárulja, már akkor, még ép emberként – a legrosszabbra gondolva – megtanult fehér bottal járni, ahogy a Braille-, az úgynevezett vakírást is akkor sajátította el. Ma már csak elmosódott árnyakat érzékel az emberekből, azokat tíz éve a hangjuk alapján ismeri meg, vagy különbözteti meg egymástól. Az egykoron szakácsnak tanult férfi előtte is a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. alkalmazásában állt, de azóta nem a Kistó utcai telephelyen telefonalközpont-kezelő, hanem a Haszkovó utcai Hőszolgáltatási Igazgatóság ügyfélszolgálatán úgynevezett call centeres, aki a képernyő-olvasó számítógépe segítségével válaszol a távfűtéses lakásokban élők ügyes-bajos dolgaira, kérdéseire.
Mivel Németh Attila önmeghatározásában a világtalanság hátul szerepel, igyekszem úgy terelni a diskurzusunkat, hogy ne elsősorban a vakot lássam benne, hanem az embert, aki nem kizárólag a vaksága miatt érdekes. Nem is a kálváriája érdekel, ám ha máshogy is gondolnám, netán pátyolgatnám, alighanem ki is kérné magának. Miután oldott a beszélgetésünk, szinte kérdezni sem kell, magától meséli el, miszerint hat éve kezdte el a súlyok emelgetését, mivel már nem érezte jól magát a bőrében.
,,Akkor 90 kiló voltam, s eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. A ház körüli munkák sem mentek már úgy, mint előtte, ideje volt hát elgondolkodnom azon, hogy mit kezdjek magammal. Ebben az időszakban találtam meg a bátyám kézi súlyzóit, amikkel nyomban el is kezdtem dolgozni. Eleinte tíz percre voltam „hitelesítve”, még a fülemen is vettem a levegőt, aztán belejöttem az alkalmi erősítéseimbe, és sikerült feljebb tornásznom a gyakorlásaim időtartamát és intenzitását. Először csak hobbiként tekintettem rá, de idővel több lett annál. Szinte minden nap át- és megmozgattam a testemet, aminek eredményeként tíz kilótól szabadultam meg. A páromtól is súlyzókat és fekvenyomó-padot kértem az ünnepekkor. El is múltak a gondjaim, egyre jobban éreztem magam, örültem annak is, hogy a régi ruhák ismét rám jöttek. Olyannyira felkapott ez az érzés, hogy három éve engedtem a kísértésnek, mikor az egyik kollégám elcsalt a Top Gymbe. Ott Simonyi Mátyás vett a szárnyai alá. Az első hónapokban a személyi edzőm lett, aki azt is megvilágította számomra, hogy a sport nem csupán a testet, hanem a lelket is építi. Az iránymutatása révén nem csak erősebbé, de magabiztosabbá is váltam, mentálisan és fizikailag egyaránt. Lépésről-lépésre haladtunk, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból, hogy elindulhassak a céljaim felé, hogy a közös munkánk sikeres legyen. Persze azzal azért tisztában voltam, hogy ennyi idősen már nehéz lesz izmot építenem, de bevallom: nem is ez vezérelt. Azóta sem szedek mást, csak fehérjét és vitaminokat, nincs is másra szükségem"
– szögezi le Attila, aki hamarosan oly’ céltudatos lett, hogy az edzője el merte engedni a kezét. A tanítvány pedig azóta sem „hagyja porosodni a masinákat, azokat hetente többször is kezelésbe veszi.
Ahogy korábban, a szabad súlyos eszközöket mostanság is hanyagolja: jól megfontolt szándékból csak lapsúlyos gépeken izzasztja magát, amiken a tüskéket oda helyezi, ahol éppen tart a felkészültsége. A hétfők a vállnapok, szerdánként lábazik és a hasát préseli, míg pénteken a hát, a bicepsz és a tricepsz van soron – tizenkettes sorozatokban. Főhősünk leginkább a karozást szereti, s noha a mellgyakorlatok nem a kedvencei, azokat is becsülettel megcsinálja. Mint a fentiekből is kitűnik, nem melegedni jár a terembe, lévén, hogy a korlátaival dacolva – a maga módján – próbál maradandót alkotni. Nem is lehet vitás: a mozgás esélyegyenlőséget is biztosít a számára, hiszen ilyenformán valahol egyedül boldogulhat a nagyvilágban. A többiek egyszerű, emberi módon állnak hozzá, ha nem csodálkoznak rajta, az akaraterején, az elszántságán, akkor mindenben segítenek neki. Pontosan átérzik, miszerint a társuknak a sportolás, a mozgás mára az életcéljává is vált. Hiszen minden egyes edzésével feloldja azt a szorongást, ami az eltérő társadalmi helyzetéből adódik. Igen, a sport a mai napig segíti a fogyatékossága tényének elfogadását. Ám a mozgás révén emelkedő pályára állt az önbizalma és a motivációja, szélesedett az épek és a sérültek közötti kapcsolati háló, miként az önértékelése is pozitív irányba mozdult el.
A rendszeres mozgás mindnyájunk életmódjának szerves részét kellene, hogy képezze, ám a hátrányos helyzetűeknél nehezebb ezt a jogos igényt kielégíteni. Ez azért is van így, mert hazánkban sem evidens, hogy a fogyatékos emberek is elvárhatják a rendszeres testmozgás lehetőségét, noha ma már a társadalmi befogadás és az integráció hatékony eszközeként lehet tekinteni a sportra. A konditerem Németh Attilának is olyan alkalmat kínál, ahol a speciális szükségleteihez igazodó feltételek biztosítottak. Ott a sport, a mozgás a közös nyelv, ami szavak nélkül is képes a felnagyított, néha eltúlzott általánosításokat elfeledtetni. Mert miközben súlyokat emelget, nem a fogyatékosságán van a hangsúly.
,,Mikor nem vagyok túl jó passzban, elég betérnem ide és máris jobb lesz a kedvem. Kikapcsolódom itt, mintha abban a két órában kis túlzással megváltozna az életem. Mikor a többiek között vagyok, úgy érzem magam, mint a közösség teljes értékű, egyenrangú tagja"
– árulja el, igaz, azt már az edzőtársaitól tudom meg, hogy ilyenkor megszólalnia sem kell, az arcára van írva a boldogság. Németh Attila nem is kerget elérhetetlen álmokat – ugyanis a régóta dédelgetett terve, hogy a magyar tengert tandemkerékpárral szeretné körbe tekerni, még véletlenül sem az –, neki az is elég, ha betérhet a terembe, hiszen ezekből a pillanatokból merít erőt a hétköznapi nehézségek leküzdéséhez.
,,Szeretek ide járni, mert azt érzem, és a hangok arról árulkodnak, hogy itt mindig várnak rám. Nem is érzem magam a teremben kiszolgáltatottnak, s talán én sem zavarok másokat a jelenlétemmel. Bajban leginkább akkor vagyok, ha a gépeket időnként áthelyezik egyik helyről a másikra, de nem kell félteni, olyankor is megtalálom az általam használtakat – a fejemben kialakult különleges térképnek köszönhetően. Ha rajtam múlik, sokáig szeretnék ide járni, hogy tehessek az egészségemért"
– teszi hozzá az étkezésére is odafigyelő Attila. Ha úgy tetszik, ő már legyőzte a mérhetetlen kínt, a gyulafirátóti otthonukból nem kevés erőfeszítés, türelem és kitartás árán időről-időre betér a „termébe”, mert meggyőződése, hogy a rendszeres sportolás erősíti az életminőségére gyakorolt előremutató hatást. A teljesebbé vált élete modellként is szolgálhat mások előtt, mármint, hogy így is lehet élni.
Tiszta lélekkel, boldogan, életigenlőn.
Szerző: Király Ferenc