Vászoly és a coliving egy díjnyertes videó fókuszában

Máté, aki korábban közgazdászként dolgozott, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola, Marketing, Média- és Designkommunikáció Tanszékének doktori hallgatója. A film ötlete is a tanulmányai kapcsán merült fel, de ahogy mondja, már a forgatás kezdetekor tudta, hogy a művet nevezni fogja a műfajban legnívósabb díjjal járó filmfesztiválra.

A videó a havas és csendes vászolyi tájjal indul, jártál már ott korábban?

Sokat jártunk Dörgicsén gyerekkoromban, ahonnan csak egy ugrásra van Vászoly, de valamilyen oknál fogva ott sosem voltam. Amikor a forgatás napján megérkeztünk, éreztem, hogy egy nagyon különleges helyszínt találtunk. Az szembetűnő volt, hogy az értékek megőrzésére úgy fordítanak figyelmet, hogy azokat a 21. századi igényekre szabják, például a parasztházakat is úgy újítják fel, hogy azok illeszkedjenek a környezetbe, meghagyva a jellegzetes elemeket. Számomra a legemlékezetesebb helyszínek a késő Árpád-kori templomromok voltak, a forgatást is azzal kezdtük, hogy körbejártuk őket. 

Említetted, hogy sok időt töltöttél a környéken gyerekkorodban. Milyen emlékek fűznek a Balatonhoz?

Elsősorban régi gyerekkori emlékek sejlenek fel. Az apai nagyszüleim a Balaton északi partján, Balatonakaliban vettek egy régi, műemlék védett, nádtetős présházat, amit aztán felújítottak, szőlőt telepítettek és bort készítettek. Gyakran voltam náluk szüret idején, amit nagyon élveztem és amiért az őszi Balaton emléke elevenen él bennem. A filmet januárban forgattuk, éppen havas volt a táj és szuper élmény volt a téli Balatonról is benyomásokat rögzíteni. Kifejezetten szerencsésnek érzem magam, mert az anyai nagyszüleimnek, a Balaton zöld sarkának is nevezett Balatonberényben van nyaralója, így a tó déli partjáról is sok emlékem van: biciklizés édesapámmal a Kis-Balaton körül, családi gyümölcsszedés- és befőzés anyukámmal, a Balaton-átúszás  vagy korcsolyázás a befagyott tavon. Szóval rengeteg élményt kaptam a Balaton különböző arcaival kapcsolatban, amelyek nagy mértékben meghatározzák a hozzá fűződő viszonyomat. Ezt a sokszínűséget próbálom újra meg újra felfedezni és bemutatni másoknak is. 

Miért pont a coliving jelenség van a filmed középpontjában?

Engem elsősorban a tér, azon belül az egyén és a tér viszonya foglalkoztat. Az, hogy a tér milyen hatással van az emberekre és az egyén hogyan tudja a saját terét alakítani. Ezért is keresem az ilyen helyeket, ahol kutatásokat lehet végezni. A közösségi irodák izgalmas helyszínek, mert meg lehet figyelni, hogy az emberek hogyan lakják be, milyen tárgyi elemek segítik az együttműködésüket, aztán hogyan alakul ki egy közösség vagy válik törzzsé. Rövid utánajárás után kiderült, hogy Magyarországon Vászolyon van az egyetlen coliving tér, a PortusHome, ahol az emberek kiszakadhatnak a korábban megszokott közegből, úgy, hogy közben a munkájukkal foglalkozhatnak, kapcsolatokat is építhetnek, feltöltődhetnek és az apartmanokban hosszabb időt is eltölthetnek. Szóval felvettem a kapcsolatot Antal Csabával, a tulajdonossal, aki nagyon nyitott volt az együttműködésre, és ő javasolta, hogy a 2022. januári RE-CHARGE programon forgassunk.

Miről szólt ez a program és hogyan zajlott a forgatás?

Ez egy ötnapos program volt, a forgatás négy napig zajlott. A résztvevők számára az idő napközben a munkával telt, tehát nem kellett szabadságot kivenniük a munkahelyükön, majd délután különböző közösségépítő programokon, például túrázáson, közös főzésen, évtervezésen vehettek részt, amelyekhez mi is csatlakoztunk Mladin Bence operatőrrel. Mivel a videográfia egy kutatói műfaj, amely objektív megfigyelésekre támaszkodik, ezért próbáltunk úgy részt venni az eseményeken, hogy valamennyire be is épüljünk, de közben megmaradjunk külső megfigyelőknek. Ez egy különleges filmes hozzáállás, etnográfiai attitűd jellemzi, de nem a szó eredeti jelentését értem rajta, azaz az ősi paraszti, nomád, társadalmak tárgyait, művészetét vizsgáló és hagyománykincseit feltáró néprajztudományt, hanem a piackutatásban használt módszertant, amikor a kutatók a mindennapi viselkedéseket, történéseket, interakciókat vizsgálnak. Auto-antropológiának is nevezik, mert a kutatók a saját társadalmukat írják le.

Melyik volt a kedvenc pillanatod a forgatásról?

Az egyik kedvenc jelenet az volt, amikor a legelésző szarvasmarhákat figyeltem és szerettem volna vágóképeket készíteni róluk, de pár száz méterrel odébb, a drónnal a Szent-Jakab forrásról készültek éppen a felvételek. Igyekeztem úgy jelezni integetve a drónnak, hogy közben ne ijesszem el a békés állatokat. Elképzeltem magam kívülről, ahogy észrevétlenül próbálok feltűnő lenni és azon is elgondolkodtam, hogy milyen érdekes jelenség ez technológiailag, hogy egy felvétel úgy készül, hogy a rendező és az operatőr nincsenek is egy helyen, a kamera pedig a levegőben suhan.

Hogyan választották ki a filmfesztiválon a videót? Mi volt a pályázás menete?

A januári forgatás után március végéig dolgoztunk az utómunkálatokkal, és a videó végül április elejére készült el, akkor neveztem a filmfesztiválra. Nyáron kaptam egy értesítést, hogy beválasztották a filmet és meghívtak az őszi díjátadóra, de akkor még nem tudtam, hogy nyertem. Csak ott a helyszínen derült ki, hogy megkaptam a legjobb videográfiának járó díjat, amely egy hatalmas szakmai elismerés. 

Jól tudom, hogy tavaly év végén újra a vászolyi PortusHome-ban forgattatok?

Igen, novemberben szerveztem egy workshopot, amelyen különböző egyetemi oktatók, doktoranduszok és mesterszakos hallgatók vettek részt a Corvinusról, ELTE-ről és a MOME-ról. Egy szabadtéri installációt terveztünk meg egy fesztiválra, amely az ökológiai válságra reflektál humánökológiai, építészeti és sound design szempontból. Közben forgattunk is, és a készülő film, amely az idén elkészülő disszertációm alapja is lesz, azt mutatja be, hogy hogyan zajlik az alkotómunka egy coliving közösségi térben. Ez az előző film folytatása olyan tekintetben, hogy abban a kikapcsolódáson, itt inkább a közös alkotáson volt a hangsúly.