Több mint 6 évtizedet átölelő alkotói tevékenység 12 terembe zárva – A balatonfüredi Maurer Dóra kiállításról beszélgettünk a kurátorral, Zsikla Mónikával

Elsőként, mesélnél nekünk arról, hogy milyen koncepció mentén épül fel a tárlat?

Maurer Dóra kiállítása a művész korai grafikai munkáiból, konceptuális fotóműveiből, filmjeiből és festményeiből mutat be egy sokrétű válogatást. A kiállítás tematikus fókuszát a művész életművének úgynevezett hommage (tiszteletadás) művei adják, a Vaszary-villa 12 kamaratermének bejárása során ezek köré rendezve tárulkozik fel Maurer Dóra több mint hat évtizedes alkotói tevékenységének technikai és mediális sokszínűsége. Az egyes termeken áthaladva a nézők az életmű alakulását meghatározó kérdésfelvetések mellett a művészettörténeti referenciák sokrétű játékával, az időbeliség bemutatásának különböző lehetőségeivel, valamint a történetek és a narratív struktúrák vizualizációjának és (kor)relativitásának dilemmáival is találkozhatnak.

Maurer Dórát leginkább színes és geometrikus kompozícióiról ismerhetjük, de ahogy említetted, ezen a kiállításon több fotós és grafikai anyag is látható. Szerepel olyan mű a tárlaton, amelyet korábban még nem láthattunk, vagy amelyikhez egy különleges történet kapcsolódik?

Maurer Dóra munkássága elég feldolgozott és esetében egy gyakran reprezentált életműről van szó, ami persze azt is jelenti, hogy kevés, eddig teljesen ismeretlen dologgal lehet a közönséget meglepni. Az életművel kapcsolatban egy ilyen nagy meglepetés volt, amikor 2017 második felében, egykori tanárom Révész Emese kurátori munkája mentén a Magyar Képzőművészeti Egyetem egy átfogó kiállítás és egy kapcsolódó tudományos katalógus keretei között bemutatta Maurer Dóra évtizedeket felölelő grafikai munkásságát. Ekkor olyan az életmű korai időszakában (1963–1969) készült mimetikus jellegű, a szakirodalomban legtöbbször szürnaturalista jelzővel illetett, de Dóra által „pszichorealizmusnak” nevezett rézkarcok is előkerültek, amelyek jóval a konceptuális grafikák előtt készültek. Fantasztikus volt látni ezeket a korai munkákat. 

Dóra rendkívül szisztematikusan építkező életművében különleges műcsoportot alkotnak az un. színmedencék, amelyek közül több Lucas Cranach Az ifjúság kútja című festményét parafrazeálja. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy egy ilyen színmedencét sikerült megszereznünk a kiállításhoz.

Mit tudhatunk erről a színmedencéről?

A kiállításon szereplő színmedencéhez, ahogyan a többihez is, az a különleges történet fűződik, amelyet Dóra egyszer egy interjúban is megosztott. Ekkor a következőket mesélte a színmedencék műcsoporthoz kapcsolódóan: „Az idősebb Lucas Cranach Ifjúság kútja című képe sokáig kísértett, még az elmúlt öt–tíz évben is. Ennek közepén egy perspektivikusan festett nagy medence látható, amelyben hölgyek fürdőznek és visszaifjodnak, hozzák őket talicskán a férjeik. A férjek öregek maradnak, a menyecskéket meg a bokrokban már várják a fiatal legények és ott szerelmeskednek. Szóval ez a medence és az elképzelt színe – mert ezt is csak kis szürke reprodukcióból ismertem – volt az, ami engem nagyon megfogott” – emlékezett vissza Dóra egy Topor Tündével folytatott beszélgetésben (Topor Tünde: Mindig tisztább formákkal dolgozik az ember, nem összemaszatolva…). Cranach művét nemcsak a témája tette enigmatikussá, hanem a kis szürke reprodukció színtelensége, a szín hiánya is, amit a művész először a képzeletével töltött ki, később pedig a monumentális színmedencék felületeivel, amelyek a cranach-i architektúrát gondolják tovább a minimal art kontextusában.

A Vaszary Galériában az úgynevezett quasi-képek is feltűnnek. Mik ezek valójában?

Maurer Dóra alkotói gyakorlatának a ’80-as évektől alap- és központi motívumává vált a rendszerábráinak felnagyított részleteivel (töredékeivel) operáló és az eltolódást, mint jelenséget tematizáló quasi-képekként jelölt műcsoport. Amint a cím is nyomatékosítja, a sorozat darabjai nem képek, hanem quasi-képek: a szemmel befoghatatlan, vizuálisan leképezhetetlen egész folyamatos mozgásban lévő részletei. Míg a legkorábbi quasi-képek az eltolódásra mint jelenségre fókuszáltak, addig az 1982-es ikonikus buchbergi térfestésprojekt már az alapmotívum térbeli kiterjeszthetőségét, íves felületekre történő átültethetőségét vizsgálta. Valamint hasonlóképpen a színsávok sugallta térbeliséget vizsgálják Maurer olyan, a kiállításon is szereplő alkotásai, mint a Profanidák című 1984–1985-ös sorozat darabjai. Ennek a sorozatnak a képei olyan felülfestett fotók, amelyeknek emberalakjait mintegy körülölelik a színsávok.

Hogyan használta Maurer a matematikát (raszter-rendszer) műveiben? Láthatunk olyan alkotásokat is a tárlaton, amelyben ez a különleges módszer megjelenik?

Az 1972-es évben Dóra a fotó médiuma mellett olyan fogalmakat is egyre hangsúlyosabban vizsgált, mint a felcserélhetőség, a behelyettesíthetőség, a mennyiség, az egység, valamint az akkoriban alkotott műveken jelentős szerephez jutottak megszámlálható és a megszámlálhatatlan minőségek. Az ekkoriban készült alkotásokon lényeges motívumává vált az úgynevezett mágikus négyzet, amely az 1972-től készülő Mennyiségtáblák legfőbb előképe, rendezőelve és alapstruktúrája. A mennyiségtáblákon megjelenő motívumok szisztematikus eltolása, mozgatása vezette őt el azon Rendszerábrákhoz, amelyek a raszterre helyezett, standardizált színű síkok és mezők szisztematikus, lépésenkénti mozgatására, eltolására épülnek, a színek viszonyait, dinamikus korrelációit és interakcióit tematizálják, együttállások, kontrasztok és harmóniák összetett, sűrű rendszerét teremtve meg. A kiállításon több mű is látható, amelyek a Dóra féle alapstruktúrával, az un. egymáson elcsúsztatott „raszterrendszerrel” operálnak. Továbbá szintén fontos kurátori törekvés volt számomra, hogy a közönség is megértse azt az alap modulrendszert, amivel Dóra évtizedeken át dolgozott, ezért a kiállítótérben helyet kapott az az animáció is, amely nagyon szemléletesen mutatja be ezt a modulrendszert. Az animációt 1997-ben Dóra együtt készítette egykori tanítványával Kapitány Andrással, akivel közösen is jegyzik a Displacements című munkát.