Titkok, asszonyok, mulatság a szőlőhegyen – Az asszonyfarsang hagyományának nyomába eredtünk

A farsang búcsúztatása az asszonyok mulatsága volt, hiszen a legtöbb vidéken húshagyókedden - vagy farsang utolsó vasárnapján - ők gyűltek össze borozós, éneklős, mulatós közösségi eseményre. Az asszonyfarsang Európában több helyen a szlávoknál és a németeknél is hagyományos mulatság volt. Magyar vidékeken a Dunántúlon a Balaton-felvidéken, a Sió és a Duna közti Mezőföldön és a Velencei-tó környékén volt leginkább jellemző.

A Magyar Néprajzi Lexikon szócikkéből kiderül, hogy Temesvári Pelbárt szerzetes, író már a 15. században írt a dunántúli falvak asszonyainak erről a szokásáról. 

Veszprém megyében is elterjedt volt ez a téli hagyomány, egyes leírások szerint mint pinceszer, ami egyébként hagyományosan a férfiak pincéről pincére járó, borozós időtöltése volt. A Szép Napunk támadt című, Fejér megye szokásait bemutató néprajzi antológiában olvashatunk arról, hogy a mulatságról a Tudományos Gyűjtemény 1834. évi kötetében Oláh János Balaton melléki tudósításaiban így ír (korabeli helyesírással):

„Itt a' szőlőhegyen, ha valaki keresztül megyén, és az ő szóllások szerint lyukas pinczét (kinyílt ajtajút) lát, és hívatlan is bé nem tér, azért dorgálást, pirongatást, és szemrehányást nyer. Divatozik itt egy különös szokás; de leginkább Köveskál táján, melyet pintze szerelésnek neveznek. Abból áll ez: hogy a' Komámaszszonyék összvesúgnak, ki kolbászt, ki rétest, ki sódart, ki fánkot, ki sült baromfit  vitetvén ki a' szőlőhez, elkezdik a' lakozást a' szélső pintzénél, onnan tovább mennek, mindenütt mulatván vígan, de tisztességesen egy keveset, míg nem összvejárják  a' barátságos hajlékokat. Ilyenkor a' férjfiak is néha rajtok ütnek a' mulatókon véletlen, a' mikor még nagyobb szokott lenni a vigasság." Az említett, 1991-ben megjelent néprajzi antológia szerzője, Lukács László hozzátette, hogy a kötet megjelenése idején is szokás volt „az asszonyok farsang végi pinceszerezése ezen a vidéken, Szentbékkállán és Monostorapátiban.”

A Zalai Kismonográfiák sorozat 7. - Szentgyörgyvár története című, 2002-ben megjelent kötetében dr. Petánovics Katalin néprajzkutató sorai is felidézik a sokáig élő hagyományt, mely a zalai faluban húshagyó keddhez kapcsolódott. Mint az etnográfus írja: "a nevében benne van, hogy ez az utolsó nap, amikor még lehet inni, enni, szórakozni, azután a nagyböjtben mindezt elhagyjuk. A faluban, de az egész országban is maskarákba öltözött felnőttek lepték el az utcákat, kopogtattak be az ismerősök, rokonok, barátok és főként a lányos házak ajtaján, hogy mókás táncaikkal, elváltoztatott hangjukkal hasonlóan jókedvre hangolják a vendéglátóikat, akik megpróbáltak közel kerülni hozzájuk, hogy kiderítsék, kik is rejtőznek az álarcok mögött. Fánkkal és borral kínálták meg őket.  A század elején szokásban volt az asszonyfarsang is. Az asszonyok összebeszéltek, farsang vasárnapján kimentek a hegyre, ittak, ettek, nótáztak, jól érezték magukat, de oda férfit nem engedtek be. Ez a szokás ebben a községben régen kihalt, pedig számos környékbeli faluban sokáig megtartották, mert úgy érezték, hogy ez az év egyetlen napja, amikor szabadon, minden kötöttség nélkül jól érezhetik magukat.”

Gyanó Szilvia - korábban a keszthelyi Balatoni, néhány éve már a nagykanizsai Thúry György Múzeumban dolgozó néprajzkutató – az elmúlt években szintén sokat kutatta e hagyományt, foglalkozott a zalai farsangi szokásokkal. Több, korábban megjelent cikkében is mesélt arról, hogy az asszonyfarsang kapcsán az a szóbeszéd járta, hogy ha direkt vagy kíváncsiságból férfi tévedt a mulatságba, akkor pórul járt: levetkőztették a hölgyek, akiknek ilyenkor mindent szabadott. A néprajzkutató azonban azt is elárulta, valószínűleg ez csak mendemonda, férfiúi képzelet szüleménye, hiszen mindig azok a férfiak beszélnek róla, akik nem voltak ott. Egy biztos: erősebb nem számára tiltott és titokzatos eseménynek számított az asszonyok farsangi mulatozása.

A balatoni térség mellett más vidékeken is dorbézoltak egyetlenegy este a nők. A korábban már idézett Magyar Néprajzi Lexikon adatai szerint az asszonyfarsang legtovább a Mátra északi lejtőjén fekvő, elsősorban szlovák, morva településű falvakban maradt fenn.  Még 1967-ben is élt a hagyomány, erről tanúskodik egy korabeli felvétel.

Mátraalmáson egész napos program volt: maszkos felvonuláson járták végig a falut a maszkos asszonyos, közben tréfásan „megborotválták” a férfiakat, az este pedig az asszonybállal végződött.

Bár ma már rengeteg lehetőségük van a nőknek arra, hogy akár egyedül, akár barátnőikkel, férfiak nélkül szórakozni, táncolni, bulizni menjenek a titokzatos asszonyfarsang néhány helyen ma is élő hagyomány. Régiónkban például a közelmúltig húsz alkalommal rendeztek hasonló eseményt Csopakon, sőt, az elmúlt években a hévízi piacon és Lesencetomajon is felelevenítették a hagyományt.

Ezzel a mottóval idén a lányokat, asszonyokat várja a Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes február 10-én, szombaton 19.30-kor a veszprémi Acticity-be, a Barátfüle Kávézó és Étterembe. Még a talpalávalót is női kezek húzzák egész éjszaka az Asszonyfarsang - táncház a VBTE és Tördemic TE lányaival című programon: a Fülbe-való zenekar muzsikál. A Bakonyban is elterjedt volt a farsangi időszak azon napja, amikor a nők is férfiak módjára ünnepelhettek, a figyelő férfi tekintetektől távol. Általában a falu asszonyai együtt töltötték az egész napot és a legkülönfélébb szokásokkal szórakoztatták magukat és egymást. Ezt a hagyományt szeretnék újra életre kelteni a szervezők, akik azt találták ki, hogy a rendezvényre mindenki (természetesen férfiak nem léphetnek be) feketébe öltözve érkezzen.