Színházerdő: Ezen a nyáron természet és színház találkozik Farkasgyepűn, az Amargant Színházi Műhely jóvoltából

Hogyan született meg a Színházerdő előadás-sorozat gondolata és az, hogy épp Farkasgyepűre utazzanak az előadások?

Budapesten korábban gyakran együtt dolgoztam Formanek Csabával, akivel nagyon inspiratív éveket töltöttünk el együtt, mint alkotótársak. Egy előadásunkkal kapcsolatban egy művésztelepi elvonuláson neki jött az a kósza ötlete, hogy azon a héten ne a művelődési házban vagy valamilyen zárt térben játsszunk, hanem a szabad ég alatt. A Tibeti Halottaskönyv című előadáson dolgoztunk épp, szóval végül kivittük a produkciót a Tisza partra, ahol a vizet, a homokos partot és egy vízen úszó csónakot használtunk a jelenetekhez. Ez körülbelül tíz évvel ezelőtt történt és akkor még nem gondoltam, hogy később még komolyabban fogunk majd ezzel a típusú színházzal foglalkozni, de aztán beérett a dolog. Először a Börzsönyben tartottunk erdei színházi előadásokat, ahol egy hegymászó ismerősünk, Vainel Gergely Gyula segített nekünk abban, hogy felmérje, milyen adottságai és veszélyei lehetnek az erdőnek, van-e balesetveszélyes helyszín és hasonlók, mivel természetesen ilyen körülményekre is figyelni kell, amikor szabadtérre adaptálunk valamit. Később – körülbelül 3 évvel ezelőtt - pedig ő volt az, aki egy eseményen összefutott egy farkasgyepűi magánerdő egyik tulajdonosával, akinek felvetette az erdei színház ötletét. Tibor nyitott volt az ötletre, megbeszéltük a részleteket és belevágtunk. Megszületett a Sárkány című előadásunk, amit 2022-ben mutattunk be az erdőben.

Amikor előadást terveztek az erdőbe mi alapján választjátok ki a pontos helyszínt? Csak jön egy sugallat vagy praktikus okok után mentek?

Általában sugallatszerűen választunk, de természetesen vannak azért praktikus okok is. A Sárkány című előadásunk esetében nagyon fontos volt, hogy két terünk legyen: az erdő mellett ott legyen a palota közege is, ami nem annyira az erdő belseje még, inkább egy civilizáltabb, nyers környezet. Mivel két felvonással dolgoztunk, az is fontos volt, hogy a két helyszín közel legyen egymáshoz, hogy ne kelljen nagy távolságokat megtenni. Stratégiailag az is fontos volt, hogy jó akusztikájú területeket találjunk és persze az is, hogy ki tudjuk alakítani a nézőteret, ami akár bővíthető is legyen, a nézőszámtól függően. Tehát legyen egy kicsit dombszerű a helyszín, de azért ne annyira, hogy ne lehessen rajta mozogni. Az is fontos, hogy legyenek a térben nagy távolságok, mélységek, vagy izgalmas tereptárgyak, amik  vizuális szépséget, változatosságot nyújthatnak a történetnek, amit eljátsszunk. Nagy élményt nyújt ilyenkor egy patak például.

Az előadások alapvető díszlete a természet, de ezen túl is figyeltek arra, hogy milyen eszközökkel dolgoztok? Például, hogy újrahasznosítsatok díszleteket?

Igen, ez nekünk a kezdetektől fontos szempont, hogy amit tudunk, azt többször is használunk. Van persze egy-két olyan öltözet, például a katonaruhák, amiket be kellett szereznünk, de alapvetően odafigyelünk arra, hogy minél kevesebb dolog porosodjon a szekrényben és hogy ne olyan kellékekre, jelmezekre ruházzunk be, amiket aztán többet nem tudunk használni. Én mindenkit erre is biztatnék; annyi minden gyűlik össze az évadok alatt a színházakban, hogy akár second hand évadokat is lehetne tartani, amikor azokat a díszleteket, eszközöket használják fel, amik már adottak. Ez nem csak tudatosság, hanem izgalmat is csempészhet az előadásokba.

Mesélsz egy kicsit az idei erdei színházi előadásokról?

A Vihar? című előadásunk, amit július 26-án és 27-én láthat a közönség, egy térspecifikus előadás, ami Shakespeare-szerű jelenetekből áll össze. A történet egy lakatlan szigeten játszódik, így tökéletesen illik az erdei közegbe, alapgondolata pedig, hogy ember és természet szorosan összefügg és érdemes megfontolni, hogyan ápoljuk ezt a törékeny viszonyt.

Ezután augusztus 16-án és 17-én a Katonaálom című darabunkat adjuk elő, ami annak idején a háború kitörésére reagálva született meg. A darab három katona történetét meséli el, méghozzá egy kislánynak, három különböző stílusban. Amikor ez az előadás alakot öltött, nekem végig Brecht színháza lebegett a szemem előtt és az a szempont, hogy a háborúról nem lehet önmagában csak tragikus szemszögből beszélni, a traumák feldolgozásához szükség van iróniára és akár humorra is. Persze ott van a tragédia, mégis egy gyerekmese stílusában, így a realizmus és a mese keveredik, a végén pedig kőkeményen szembesülünk a tényekkel.

A két nagyobb, kétfelvonásos darab után egyfelvonásos szólódarabok következnek. Augusztus 23-án a Fölöttem az ég: Kosztolányi est, augusztus 24-én a Jelentés az akadémiának, augusztus 25-én pedig a Saint Just költözik az erdőbe. A Kosztolányi est Kosztolányi Dezső egy éjszakáját mutatja be. Ez egy Bach és Pachelbel zenéivel átitatott prózai előadás, amit Nagyhegyesi Zoltán ad elő és amit ezúttal nem csak az író novellái és versei inspirálnak, hanem a természet, mint közeg is. A Jelentés az akadémiának egy Kafka novella adaptációja és Ács Tamás adja elő. Nagyon izgalmas előadás ez, ami szerintünk erdőben nagyon jól működik, mivel a novellában megjelenik egy majom, aki a civilizációról, az emberiségről mesél, gyakorlatilag majom szempontból világítja meg az embert. A Saint Just című darabot egyszer már játszottuk Veszprémben, a Holtszezon fesztiválon. Ez egy olyan előadás, amit én játszom, de Liszkai Tamással együtt raktuk össze. Ő egészen máshogy viszonyul a színházhoz, mint mondjuk én. Eredeti foglalkozása szerint katolikus pap, szóval az előadásait mindig átszövi egy nagyon izgalmas, eredeti nézőpont. Tamás szeretett volna rendezni egy olyan előadást, ami Saint Just-ről szól, aki Robespierre jobbkeze volt és aki benne volt abban a szélsőséges csoportban, akik számtalan nyakazást hajtottak végre és akik megtagadták a kereszténységet és új vallást hoztak létre. Saint Just végül - mint oly sok kortársa: guillotine alá került. Ennek az előadásnak a dramaturgiai kiindulópontja, hogy miután az embert lefejezik, állítólag még 2 másodpercig tudatánál van – mi pedig ebben a darabban kitágítjuk ezt a 2 másodpercet és megnézzük, vajon mi játszódhat le ekkor egy emberben.

A nézők mennyire tudják befogadni azt, hogy egy ilyen idegen, vagyis inkább mondjuk, hogy a megszokottól eltérő közegben néznek színházi darabot? Kaptatok már ehhez kapcsolódva visszajelzést?

A nézők általában nagyon jól bele tudnak helyezkedni ebbe a helyzetbe. Azáltal, hogy azért valamilyen szinten nekik is dolgozni kell – például túrával eljutni a helyszínre -, egy kicsit ők is a folyamat részévé válnak és bevonódnak. Nincs abból gond például, ha egy-két tuskót, amin ülnek át kell vinni máshova, mert ez az egész egy unikum és ezek a helyzetek teszik még inkább azzá. Volt olyan nézőnk, aki derékfájós, nehezen sétál, még nehezebben ül például fatuskókon, de az előadás végén azt mondta, hogy teljesen megérte.

A helyiek is hasonlóan bevonódnak?

Igen.

Az a közösségi erő, amit itt látunk, valahol a jövőt is előrevetíti, mert szeretnénk majd egy olyan darabot létrehozni, amit a közönség aktívan formál. Olyan demokratikus színházat szeretnénk létrehozni, amiben a leendő nézők is megoszthatják velünk a gondolataikat, hogy milyen témákat látnának szívesen a színpadon. Ezért indítunk majd egy közösségi aktivitást, ahol megkérdezzük az emberek véleményét, szavazásra bocsájtunk témákat, és a visszaérkező reakciókat pedig beépítjük egy újonnan születő előadásba, ami válasz lehet azokra az igényekre, amik a nézőktől érkeznek.