Rímekbe zárt Balaton - ŐSZ

MÁTYÁS FERENC: ŐSZI BALATON

Jött egy fecskepár a víz fölött,

a parton remegtek a fák,

a szél egy levelet üldözött,

s csontderekukon citerált.

Aztán egy csapat fecske-futár

rótta az eget kémlelőn, –

nyakamon összébbszorult a sál,

s menekültem a szél elől.

Belémnyilallt valami, a mész

rakodott le a csontomon, –

s jöttek a fecskék, most egy egész

sereg, vitorlaszárnyakon

szállt, mint menekülő hajóraj,

repülőflotta, sejtvén a gyászt,

ez volt a végső nyári sóhaj,

a virágok is álruhát

öltöttek, s hol még tegnap tüzet

raktak a jánosbogarak, –

elhervadt a fű, az ősz üzent,

vitték a fecskék a nyarat.

Szárnyukkal átszúrták szívemet,

s mint egy alföldi tök, a tó

elsárgult, s csónakos fejfa lett

minden parthoz kötött hajó.

A fekete éjjel tücskei

szétszórták hegedűjüket, –

s jött a fecske-karaván, teli

lett az ég velük, útrakelt

tengerre kész csordájuk, fáradt

árny motozott a Nap után,

szívdobogásom velük áradt,

s azóta temető a táj.

VAS ISTVÁN: BADACSONYI ŐSZ

Esik, a köd vastagszik a tavon,
alig látszik ki már a Balaton.
De idejövet elkaptuk, ahogy
Akarattyánál elénk ragyogott
Előbb az a hirtelen, résnyi víz,
Aztán egy forduló után kinyílt
S csillogtak a vékony, őskezdeti
Napsütésben kékjei, zöldjei.
A kék eltűnt, a zöld sötétedett,
Sötéten áll a badacsonyi hegy,
Piroslik rajta esőverte lomb,
Boltozata, a gyűrt bazalt borong,
S nem látni, csak szürkészöld fátylon át
Szigligetet, Csobáncot, Tátikát.
Zokog a lomb, suhog a szél, oda
Ez a nyár is, az eső illata
Száll szét a szélben, mélyen beszívom,
A magam nyarától is búcsuzom:
Ahol a szél, a köd, az ősz is édes,
Ezen a hegyen lettem negyvenéves.

ILLYÉS GYULA: A TÓ

I.

Zúg, harsog a tó tegnap óta: így

harsog, háborog most már tavaszig;

nem nyugszik bele egy pillanatig,

hogy oda a nyár; így tiltakozik.

II.

Forog, zokog, mint a nyűgös csecsemő,

mint megbékíthetetlen szerető,

Ne nyugodj bele rosszba semmibe! -

locsogja ajka, veri vad szíve.

III.

Mellette fekszem. Éjszakákon át

hallgathatom majd asszonyi jaját,

tarthatom nyitva hajnalig szemem;

gondolkodhatom az életemen.

ZELK ZOLTÁN: ÖRÖK TÉMA

Az alkonyi nap köszörűkövén
szikrázik még a Badacsony, de már
közel a perc, melynek vezényszavára
a környék fecskéi seregbe gyűlnek
s elkezdődik a gyönyörű gyakorlat.

Nem lepkét, legyet, szúnyogot kutatnak
a lég repedéseiben: az ősi
huzalt keresik, mit két óriás csőr
tart kifeszítve hegyek, tengerek
s a csillagok porában matató
emberi értelem fölött.

S elindulnak. Miként százezer éve.
Miként tavaly. A boldogtalanok,
kiknek hazát, s eleséget a
nyár ad csupán, kik csuszamló szelekben,
déli tűzvészben és a záporok
szögesdrótjai között menekülnek
a véreres szemű évszak elől.

Nem így a táj. A tó s fák radarja
ha jelzi is már a messzi telet,
most vetkezik, öltözik igazán csak
kert és hegyoldal, most próbálja föl
a színeket, miket lábukhoz hordott
kétszáz s nehány hajnal és alkonyat –
s egy ág se int a távozók után.

S hogy ők visszanéznek-e csak egyszer is?
Ki tudja azt.

NEMES NAGY ÁGNES: BALATON (RÉSZLET)

Ki hinné, hogy a Balaton
szine alatt, szine felett
halottak, roncsok, repülők,
alapító oklevelek?

Mocsári tó. Mint nádcukor
csorog belé a hold,
elforrta már a féllevét,
mig délibb napja volt,
csak ősszel látni, ha higúl,
s felszáll a gőz a domb hegyéig,
hogy ott szelídebb istenek
kecskecsecsű szölleje érik.

A verseket a Balatoni Almanach című gyűjteményből válogattuk.