Retúrjegy - Aki válaszol: Tokody Klára

Történetek Kormos H. Barbara / Képek forrása: Tokody Klára-minavidi.hu

Több olyan alkotó, művész és vállalkozó is megfordul a tó körül, akik pontosan ismerik ezt az érzést, mert az életük vagy munkájuk szerves része a Balaton, egy bázist alakítottak itt ki maguknak, így gyakran vissza-visszajárnak és amolyan kétlaki életet élnek a tó mellett. Róluk szól a Retúrjegy interjúsorozat: azokról, akik életreszóló retúrjegyet váltottak a Balatonhoz.

Tokody Klára végzettsége szerint közgazdász, de kommunikációs szakemberként dolgozik. Emellett szenvedélyes Balaton-rajongó, blogger és író, aki könyveiben olyan mesevilágba varázsolja olvasóit, melyet a balatoni mondavilág ihletett. Tavaly a TEDxBalaton egyik előadójaként is találkozhattunk vele és meséivel, amelyek nem csak a legkisebbek, hanem akár a felnőttek számára is számos tanulságot hordoznak magukban.

Hogyan született meg az ötlet, hogy mesekönyvet írj? És miért pont a balatoni mondavilágról?

 

A munkámból kifolyólag nem áll tőlem távol az írás, mégsem ez, hanem az édesanyai szerepem volt, amely mesekönyvek írására inspirált. A gyerekeim mindig nagyon szerették a „fejből-mesét”, vagyis amikor nem könyvekből olvasom az esti mesét, hanem én találom ki a történetet. Amikor pedig megvettük a balatoni nyaralónkat, ezek a mesék egyre inkább a Balatonról kezdtek szólni. Így született meseregényem, a Mina és Vidi az óriások nyomában. Édesanyám nekem is nagyon sokat mesélt, csak éppen ő nem Grimmet és Andersent, hanem az Árpád-házi királyok történeteit, és én is elhatároztam, hogy jobban megismertetem gyerekeimmel a mondák és legendák világát. Így kezdtem el keresni a balatoni történeteket, és akkor szembesültem vele, hogy nem nagyon lehet velük összegyűjtve találkozni. Végül ebből az ötletből született meg a Csodák tava, amely 48 balatoni mondát és legendát tartalmaz.

A négyévszakos Balaton népszerűsítését hirdeted. Szerinted hogy állunk ezen az úton? Kezd minden évszakban népszerűvé válni a tó és a környéke?

 

Szerintem, ha lassan is, de határozottan haladunk. Amikor elkezdtünk járni a Balatonra, telente az M7-es mindig üres volt, mostanában viszont van forgalom jócskán. Egyre több téli rendezvényen vehetünk részt, egyre több helyen találunk nyitva tartó éttermeket. De természetesen még azért van hova fejlődni, még mindig sokan kérdezik meg tőlem, hogy mit lehet egyáltalán csinálni a Balatonon télen. Szóval van még teendőnk, én is lelkesen folytatom tovább a blogomat, ahol azt szeretném megmutatni, mennyi mindent lehet szezonon kívül felfedezni a Balatonnál.

Neked mit jelent a Balaton? Mióta és merrefelé vagy állandó visszatérő a tónál?

 

2014-ben vettük meg a fonyódi nyaralónkat, azóta pedig folyamatosan visszajárunk, hétvégente, iskolai szünetekben, szabadság idején, amikor csak lehet. Igazi kikapcsolódás ez számunkra a főváros forgataga után: csend, természet és a Balaton látványa, ahol végre ki tudjuk nyújtóztatni a szemünket, nem ütközik kerítésekbe, épületekbe. Legfeljebb a festői tanúhegyekbe.

 

Mennyiben jelent inspirációt neked a környék?

 

A Balaton hihetetlen gazdag mondavilággal rendelkezik, tele van mesékkel, dalokkal és legendákkal, tehát kiapadhatatlan forrása az alkotásoknak. Úgyhogy témám az van bőven, lassan elkészül a VEB2023 EKF megbízásából készülő mesés útikönyvem Veszprémről, és közben dolgozom a második meseregényemen, de a további legendákat is gyűjtöm a Csodák tava következő részéhez.

Melyek azok a helyek, amelyek leginkább visszahúznak a Balatonhoz? 

 

Fonyód a bázisunk, és ehhez kötődik két olyan helyszín, amely mindig feltölt. Az egyik a parton egy kis hullámtörő. Bármeddig el tudok ott üldögélni, csak hallgatom a hullámok csobogását, nézem a messzi távolt, figyelem a vadkacsákat, kócsagokat, hattyúkat, télen a vadludakat is. A másik a berek, ahova akár gyalog, akár biciklivel, de szinte minden hétvégén bemegyünk. (Kivéve tavasszal, amikor kicsik a vadmalacok). És van még egy helyszín, amely visszahúz, az Árpád-kori romok. A kedvenc történelmi korszakom ez, és szerencsére mindkét part bővelkedik romokban. Ezek szolgálnak leginkább inspirációként a legendáknak és mondáknak. Az ősi kövek, amelyek annyi születést, keresztelőt, esküvőt, temetést láttak, mindennapokat és ünnepeket, törökvészt és dicső hadjáratokat, mind mesélnek.

Inkább pozitívumnak vagy negatívumnak éled meg a kétlakiságot? Tudnál állandó jelleggel a Balaton mellett élni?

 

Egyelőre nem okoz gondot az ingázás, viszont nagyon sok szállal, elsősorban családiakkal kötődünk Pesthez, ezért jelenleg még nem tudom elképzelni, hogy állandóan a Balatonnál éljünk. A későbbiekben viszont határozottan tervezzük, hogy majd leköltözünk. Legkésőbb nyugdíjas korunkban: mindenképpen balatoni nagyi szeretnék lenni, aki az unokáknak a Szent György-hegyi sárkányokról, a Keszthelyi-hegységben élő vadleányokról és a Badacsony titkos barlangjában őrzött Szent István kardjáról mesél.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!