Retúrjegy – Aki válaszol: Pályi Zsófia, fotográfus
Biztos sokaknak ismerős az az érzés, amikor rövidebb vagy akár hosszabb távollét után először pillanthatjuk meg a Balatont a vonat vagy az autó ablakából nézve. Több olyan alkotó, művész és vállalkozó is megfordul a tó körül, akik pontosan ismerik ezt az érzést, mert az életük vagy munkájuk szerves része a Balaton, egy bázist alakítottak itt ki maguknak, így gyakran vissza-visszajárnak és amolyan kétlaki életet élnek a tó mellett. Róluk szól a legújabb interjúsorozatunk: azokról, akik életreszóló retúrjegyet váltottak a Balatonhoz.
Pályi Zsófia „Balaton, a magyar tenger” című fotókiállítása, amelyről már mi is írtunk korábban, nyáron több hétig volt látható a füredi Gyetvai Villában. Vízben fürdőző balatoni figurái ma is több helyen visszaköszönnek az utcákon járva. Hogyan vált a Balaton Zsófia életének fontos szereplőjévé és mit jelent számára a kétlakiság? Többek között erről beszélgettünk.
Mióta foglalkozol fotózással? Melyek a kedvenc témáid?
A kérdés kapcsán számoltam utána és rá kell, hogy döbbenjek, hogy már kerek húsz éve. Ezalatt az idő alatt mindvégig megmaradtam az emberközpontú fotográfiánál. Ha mégsem jelenik meg alany egy-egy képemen, akkor is többnyire az emberről és környezetéről szólnak a fényképeim.
Erre tökéletes példa a már említett Balatonról szóló kiállításod, mely az egész világot bejárta.
Számomra ez a legnagyobb csoda, hogy később mekkora története lett ezeknek a képeknek és nemcsak a magyarok kedvelték meg ezeket a felvételeket, hanem nemzetközi szemekre is talált. Tavaly nyáron, az amerikai National Geographic magazin hét oldalon át, nyitó fotóesszéként mutatta be a hasábjain, amit közel harminc ország helyi társlapja vett át. Mexikótól, Dél-Koreán át Németországig ezeket a képeket nézegették az olvasók szerte a világon.
Mit jelent számodra a Balaton? Mióta és merrefele vagy állandó visszatérő a tónál?
Már kiskoromban Balatonfüred volt a bázis. Egy kis garzonlakást osztott meg akkoriban a család a nagyszülőkkel és unokatestvérekkel együtt, sőt, még néha egy-egy német turistával is. A nyár elején nagymamám elővette a naptárát és beírta a nyaralási igényeket. Azóta a strand közelségéből felhúzódtunk a szőlődombra egy kertes nyaralóba, ahol visszatérő vendégek a mezei nyulak és szarvasok. Most madártávlatból látjuk a Balatont és persze ezt is imádjuk, úgymint egykor a kis garzont, ahova a közeli strandról még a kürtőskalács illata is odaszállt.
A mindennapi munkád során mennyiben jelent inspirációt neked a Balaton?
A „Balaton, a magyar tenger” sorozatomhoz láthatóan sok inspirációt adott. Remélem, hogy kicsit más formában, de folytatódhat ez a sorozat is majd a jövőben. Persze, sokfelől merítek inspirációt. A menekültválság, a globális folyamatok; vagy éppen a zarándoklatok, búcsúk tarka világa szintén olyan terep, ami arra késztet, hogy fényképezőgépet fogjak a kezembe.
Anyaként mennyire tartod fontosnak, hogy a Balaton a kislányod életében is kiemelt szerepet töltsön be?
Már most jelentős szerepet kap, ugyan még csak három éves múlt a kislányunk. Kezdve onnan, hogy a pandémia elejét is a balatoni családi nyaralónkban töltöttük, de azóta is, ha tehetjük, igyekszünk leutazni Balatonfüredre. Ott mindig megszűnik az idő fogalma és olyan jó feltöltődni, erőt gyűjteni a következő feladatra.
Melyek azok a helyek, amelyek leginkább visszahúznak a tóhoz?
Balatonfüred és Tihany, a sajkodi strand, a Szentantalfa feletti domb és az onnan Hegyestű irányába látható panoráma, Köveskál és a túrógombóc, a Káli-medence kacskaringós útjai és régi parasztházai.
Inkább pozitívumnak vagy negatívumnak éled meg a kétlakiságot? Tudnál állandó jelleggel a Balaton mellett élni?
Többnyire azért Budapesten élek, de ha tehetem és időm engedi, sokat vagyok a Balatonnál. Állandó jelleggel élni a Balatonnál? Simán! Csak jelenleg minden szakmai szál Budapesthez köt, még ha munkám kapcsán sokat utazom is az országban, a kiindulópont mindig a főváros. Ha ezen lehetne változtatni, nem okozna törést bennem a költözés.
