Pénteken indul a VárLak Fesztivál a Kabóca Bábszínházban

Kultúra

Három napig tartó, ingyenes fesztivállal nyitja meg hivatalosan is új, a Deák Ferenc utca 13. szám alatt található otthonának kapuit a veszprémi Kabóca Bábszínház. Március 22. és 24. között a VárLak Fesztiválon várnak kicsiket és nagyokat sok-sok izgalmas előadással, kalandtúrával, kulináris kalandokkal és meglepetésekkel.

PÉNTEK (2024. március 22.)

Pénteken ünnepélyes keretek között Veszprém város vezetése, a veszprémi kulturális intézmények, valamint a színházi, bábszínházi szakma képviselői jelenlétében avatja fel az új épületet Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere. Az átadó résztvevői részleteket láthatnak meg a Kabóca Bábszínház újonnan készülő előadásából, ami A. Tóth Sándor festőművész képeiből inspirálódott. A produkció rendező-koreográfusa Ladányi Andrea. (Az előadást először június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján láthatja majd a nagyközönség.) Meghívott vendégeink e különleges estén Pályi János kifejezetten a rendezvény apropójához szabott Vitéz László-játékát is élvezhetik.

SZOMBAT (2024. március 23.) 

A szombati napon a nagyközönség előtt is megnyitjuk a Kabóca Bábszínház, illetve az épületet körülölelő park kapuit. Számos bábszínházi előadás, játéktér, és további szórakoztató, interaktív programok várják majd ingyenesen a látogatókat. 

10 órától kezdve minden páros órában bábszínházi produkciók kezdődnek a PARKban: látható lesz Pályi János Vitéz László-játéka; a Kabóca Bábszínház közkedvelt Miú és Vau produkciója; az Aranyszamár Bábszínház Volt egyszer egy… előadása, a Kabóca Bábszínház egyik korábbi igazgatója, Székely Andrea rendezésében; a nemrég bemutatott A kismalac meg a farkasok, illetve Danny Bain is színpadra lép majd. Az előadásokon felül, 11 órától további izgalmas programlehetőségek várják a látogatókat: 11 órától Ringató koncert Rábaközi Ritával és barátaival; 13 órától kulináris meglepetés; 15 órától Parkavató a BaMaKO közreműködésével: a közösen elkészített madárházak, madáretetők és rovarhotelek kihelyezése a Kabóca Bábszínház parkjában; 17 órától pedig gyermektáncház, Vastag Ricsi vezényletével. 

Eső vagy rossz idő esetén minden program beköltözik a bábszínházba.

 

ÉJSZAKA A BÁBSZÍNHÁZBAN 

Az igazán bátor gyereknézők exkluzív programra készülhetnek szombat este: kipróbálhatják, hogy milyen egy egész éjszakát a bábszínházban tölteni. A program: este nyolctól vacsora a Derce Pékbisztró prezentálásában, majd kalandtúra a veszprémi vár izgalmas területein a Kabóca Bábszínház színészeinek közreműködésével. Ezután a Csókolom, hol a víz? című produkciót tekinthetik meg a bentalvók, és rendhagyó módon még a kulisszák mögé is bekukucskálhatnak előadás közben. Az este zárásaként Danny Bain mond esti mesét.

Másnap reggel a Kabóca Bábszínház művészei tartanak reggeli tornát, utána pedig színházi díszítőkként is kipróbálhatják magukat a bentalvók: segítségükkel épülhet be vasárnapi matinénk, A boszorkány cukrászdája című előadás díszlete, a Kabóca Bábszínház műszaki munkatársainak vezetésével. A program reggelivel zárul.

(Az Éjszaka a bábszínházban program térítés ellenében és előzetes regisztrációt követően vehető igénybe.)

VASÁRNAP (2024. március 24.) 

A fesztivál utolsó napján sem maradunk program nélkül: 10 órától Kabóca Bábszínház legújabb előadását, A boszorkány cukrászdáját tekinthetik meg a nézők, a Blattner Géza-díjas Kolozsi Angéla rendezésében. Az előadás után kézműves foglalkozás várja a legkitartóbbakat. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!