Párizsból a Balatonra - Szigliget festője, Farkas István
Farkas István festőművész neve bár nemzetközi szinten ismert, Magyarországon talán kissé feledés övezi. Pedig alkotásai között számos, nagyon egyedi hangulatú balatoni alkotás is fellelhető. Élete egy részét Szigligeten töltötte egy csodás panorámával rendelkező házban, ahol ma a Villa Kabala étterem és szálláshely működik.
Farkas István festőművész egykori villájának terasza 1953-ban, Szigligeten
Farkas életútja tipikus festői életút, de mégis nagyban befolyásolták a külső és a történelmi körülmények. Neves, a könyvkiadói szakmában elismert családba született. A Wolfner família tagjaként azonban nem a könyvészet irányába indult el, hanem igen hamar megmutatkozott festői őstehetsége. Ebben nagy segítségére volt a korszak elismert és képzett alkotója, Mednyánszky László. Lényegében neki köszönheti, hogy először láthatta a Balatont, a később kedvelt helyszínévé váló szigligeti öblöt. Farkas festői életútja szépen formálódott: kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, majd a nagybányai iskola tagja lett, s jött a müncheni, majd párizsi tanulmányút. De itt szólt közbe először a történelem: megkapta katonai behívóját az I. világháborúba. Felderítő tisztként sem hagyott fel a festéssel, rajzolással, melyet háborús naplója őrzött meg. Azonban életszemlélete és festményeinek hangulata végérvényesen megváltozott, átalakult. A háború borzalmai közvetetten tükröződtek művein: elnagyolt portrék, nyomasztó alkotások, rendhagyó tárgyábrázolások következtek. Egy elidegenedett világ abszurd lenyomatai voltak ezen képei. Némi felüdülést hoztak házasságának – Kohner Idával – első évei, amikor is feleségével Párizsban mulatták az időt. Montparnasse-i műtermében alkotta meg a párizsi mulatók, éjszakai élet témáit feldolgozó képeit. Életében és művészetében egy nyugalmasabb időszak következett, mindez visszatükröződött tengerparti tájképein. A nagy gazdasági világválság előszele és a közelgő háború rémképe, valamint egy magánéleti változás – édesapja halála miatt vissza kellett térnie Magyarországra –, ismét nagy törést hozott a Farkas-életműben. Farkas szeretett városának, Párizsnak elhagyására kényszerült, s érdekes, de nem meglepő módon ekkor vált számára központi helyszínné a Balaton és vidéke. 1936-ra épült meg kétszintes, impozáns nyaralója a Kamonkő alján, Szigligeten, ahonnan rálátása nyílt a szigligeti öbölre. A szomszédos hegyen, nyaranta Badacsonyban lakó Herczeg Ferenc, íróbarátja így festette le Farkas környezetét:
…szigligeti nyaralója tündérszép keretben emelkedett fenn a hegylejtőn. Három oldalról, patkó alakban, hegyhát védi; a nyitott oldalon, mélyen lenn van a Balaton. Aki első ízben jár fenn, rendszerint úgy meghatódik a táj szépségétől, hogy áhítatos hallgatásba merül. Ez a hely félreesik az élet poros és lármás országútjától, már szinte költészet és mese határmezsgyéjén terül el. Az ifjúság édes és fájdalmas honvágya muzsikál a bazaltdombokon.
Farkas képeit ekkortájt nagyban eluralta a szorongás, a depresszív atmoszféra, de a Balaton világa, harmóniája oldotta Farkas itt születő műveit. Pedig közben újabb negatív és szomorú hatások érték: házassága tönkrement, Magyarországon alig ismerték művészetét, valamint egyre érezhetőbb volt a fasizmus fenyegető légköre. Szigligeti műterme – ahol Egry Józseffel és Herczeg Ferenccel is rendszeresen találkozott – azonban némi menedéket nyújtott számára.
Életének utolsó fejezetében a Balaton jelentette számára azt a világot, amely feledtette vele a mindennapi viszontagságokat. Mindennek eredményeként születtek meg egyedi hangulatú tavi képei. A politika azonban ismét közbeszólt, méghozzá a lehető legtragikusabb módon. Farkas István, aki rendkívül tájékozott volt a nemzetközi viszonyok tekintetében, nem érezte a német megszállásban rejlő fenyegető veszélyt. Zsidó származása ellenére nem próbált meg menekülni, ezért hamarosan Auschwitzba került, ahol 1944 júliusában kivégezték.
Farkas István azok közé a nagyszerű kevesek közé számít, akik távoli világok felé indultak el valamit keresni és megtalálták önmagukat.
