Ő volt a Balaton szenvedélyes festőnője - Udvardi Erzsébet portré
Ha a Balatonra és a vidékkel kapcsolatos művészeti alkotásokra gondolunk, rögtön eszünkbe jut Udvardi Erzsébet festőművész neve. De miképpen került a bajai származású alkotó a bazalthegy környékére, milyen alkotói módszerrel dolgozott, hogyan élt tavi alkotói bázisán? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is választ adunk!
Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán
Udvardi Erzsébet valóban nem a Balaton vidékén született, hanem Baján, 1929-ben. Életének meghatározó éveit töltötte itt, gyermekkorának nyugalma, családja vallásos békéje kedvező indulási alapot jelentett számára. Kézügyessége, rajzkészsége már megmutatkozott a korai években, így került a híres, Rudnay Gyula festőművész szabadiskolájába, majd a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1953-ben fejezte be művészeti tanulmányait. Bajai éveiben elsősorban temperával és akvarellel készítette szép csendéleteit, portréit. Majd 1958-ban jött az első nagyobb siker: Gross Arnold neves festő portréjának megfestésével nevet szerzett magának. Ekkoriban rajztanárként dolgozott és egy osztálykirándulás alkalmával járt a Balatonnál. Azonnali szerelem lett ez a találkozás, olyannyira, hogy 1959-ben már Badacsonytomajra költözött. Nem vált rögtön a Balaton festőjévé, mert saját bevallása szerint, hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy valóban megtalálja egyedi és utánozhatatlan stílusát. A kísérletezésben és az alkotói elvonulásban hű társa lett férje, Tamás István író, kinek esszéi, művei a badacsonyi, balatoni létükírásos lenyomatai.
Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán
A festő központi témája az 1970-es évekre valóban a Balaton és vidéke lett. Mindez az 1980-as évekre kiegészült a bibliai inspirációkkal, irodalmi művekhez készített illusztrációkkal. Olajképein, pasztelljein ekkortájt már sajátos, csak rá jellemző stílust, technikát láthatunk: az ún. aranyfüsttel és ezüstpapírral létrehozott díszítést, amelyek a tó felületén tükröződő nap, hold fényeit és a színek játékát szimbolizálták, igen élethűen. Balatoni tájképei mellett bibliai képei a balatoni templomok – Badacsonytomaj, Badacsonyörs, Ábrahámhegy, Keszthely, Eszterháza, Vaja, Hévíz – oltárait díszítik.
A művésznő festményeivel bejárta a világot, s szinte minden díjat megkapott. A Munkácsy- és Kossuth-díjas alkotó festői nagysága azonban alázatában rejlett, csendes, kedves személyiségében, a természet szeretetében, a barátok tiszteletében, a Balaton csodálatában. Utolsó festményét – 2013-ban – azonban már nem tudta befejezni, hatalmas műhelye állványán maradt, témája beszédes: a damaszkuszi utat megjáró Szent Pál alakja látható rajta.
Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán
„Portréfilmek és újságcikkek egész sorából idézhetnénk a saját szavait arról, hogy ő tulajdonképpen természetelvű festő volt. Ami alatt érthetjük azt, hogy a létezés csodáját, a világ szépségét és jóságát akarta megfesteni. Nem venni tudomást a mindig jelenlévő gonoszról nála nem naivitás volt, hanem tudatos erkölcsi magatartás. És nem csak gondolta, hanem magatartásával is bizonyította. Emberszeretete, a világ szépségeire való rácsodálkozás képessége egészen élete végéig megmaradt benne. A Balatont is azért választotta otthonául, mert első idelátogatásakor a tó felszínéről vakítóan visszatükröződő ragyogás egy életre rabul ejtette. Szenvedélyesen festette a környező tájat, vizet, hegyeket, a fényt. Soha nem a csillogást, mindig a ragyogást!”
