Music Hungary-díjat nyert a Balatorium és az Inota Fesztivál is
November 7. és 9. között újra Veszprémben gyűlt össze a hazai zenei szakma apraja-nagyja, a Music Hungary Konferencia & Showcase keretében, ahol többek között a Music Hungary-díjakat is átadták.

A Music Hungary Szövetség párbeszédeket indukálva összefogja a zeneipari szereplőket, tudásátadással és professzionális attitűddel gazdagítja tagjait, és végül, de nem utolsó sorban szakmai érdekképviseletet biztosít a kormányzati döntéshozók felé. A Szövetség nem csak képviseli a hazai zeneipar érdekeit és szakosztályain keresztül folyamatosan kommunikál a szereplőkkel, de aktív részese olyan állami kezdeményezések létrehozásának és működtetésének, mint a zenei export, a tehetséggondozás, vagy a közönségbázis erősítése. Ennek az egész éves munkának a legfontosabb állomása a Music Hungary Konferencia. A konferencia fókusza a zene és az ember kapcsolata, ennek mentén járja körül a zene és a zeneipar legfrissebb trendjeit, jelenségeit, kihívásait és lehetőségeit minden aspektusból a magánélettől a technológiai változásokon és irányzatokon át a határterületekig.
Idén a Music Hungary Konferencia & Showcase a Mesterséges Intelligencia és a Természetes Intelligencia témáira helyezte a fókuszt, hogy miképp tudnak az új technológiák segíteni a zeneiparban tevékenykedőknek.
A háromnapos esemény csúcspontja a Music Hungary-díjak átadása volt, amelyre november 8-án került sor. A díjakat 8 kategóriában adták át.
Nagy büszkeség, hogy az Innováció-díjat a VEB2023 EKF program keretében megvalósuló Balatorium program, a Vizuál-díjat pedig az Inota Fesztivál vizuális koncepciója nyerte el.

