„Olyan érdekes emberek kerültek elő, hogy az hihetetlen” – Kultháló interjú Csabai Tiborral, a KOR-társ a Művészetekben projekt egyik szervezőjével

Történetek Kormos H. Barbara / Fotók: Toroczkai Csaba

A Kultháló programhoz csatlakozott helyszínek bemutatását a magyarpolányi KOR-társ a Művészetekben projekttel folytatjuk, amelynek egyik szervezője, Csabai Tibor csaknem huszonöt éve költözött Magyarpolányba, amikor felkérték, hogy legyen a helyi iskola igazgatója. Az általa vezetett Művészeti Iskola olyannyira népszerű lett, hogy volt olyan időszak, amikor közel harminckét településen oktattak, a Balaton-felvidéktől kezdve egészen Székesfehérvárig, megközelítőleg ezer diákot.

Így talán nem meglepő a tény, hogy a komoly képzőművészeti háttérrel és tapasztalattal rendelkező Tibor nevéhez fűződik a KOR-társ projekt irányítása is, amelyben két lánya a marketing és a webdesign területén a fővárosból segíti. A VEB2023 EKF programmal együttműködve a Kultháló program során idén három művészeti ágon belül összesen huszonöt programmal készülnek, amelyek húsz mentor közreműködésével valósulnak meg. Tibor a képzőművészeti programokért felel, míg a színházi produkciók szervezője Kató Balázs, színész, a média és digitális kultúra területe pedig Horváth Andor, színművészhez tartozik.

Három művészeti ág egy programcsokorban

Magyarpolány már régóta helyszínt biztosít nyaranta különböző képzőművésztelepeknek, az Ajkai Grafikai Műhely például, ami idén ünnepli a 40. születésnapját, már nyolc éve rendez szobrásztelepeket a faluban külföldi vendégek bevonásával. A Kultháló program kapcsán a fő cél az volt, hogy a művésztelepek egyfajta innovációt kapjanak és az eddigitől eltérő alapokra helyezzék a fókuszt. Így azok, akik már ismerték a telepeket, azaz a már korábban kialakult közösséghez tartoztak, a program keretén belül a kortárs művészetbe is bekapcsolódhassanak.

A művésztelepek által képviselt képzőművészeten túl, a színházművészetet a faluban a jövőre 30 éves Polányi Passió képviseli, aminek szereplőgárdájában gyerekektől kezdve egészen a felnőttekig minden korosztály megtalálható, és erre épülve jött létre a beavató színházi programsorozat. A harmadig művészeti ág pedig a digitális kultúra és média világa.

„Tavaly sikerült, talán az országban elsőként, filmes osztályokat indítanunk. Ezáltal úgy változott a művészeti oktatási felhozatala, hogy a képzőművészet, a színházdráma és a néptánc oktatás mellett megjelent a film, azaz a filmkészítés is. Így kialakult egy olyan kis közösség, amelyik most már nemzetközi kapcsolattal is büszkélkedhet és díjakat is nyert. Legutóbb Balatonfüreden, a Mozgókép Fesztiválon értek el kitűnő eredményeket."

- meséli Tibor.

Színház, és ami mögötte van

Július elején (1-8.) a Pannon Színitanoda (PASZTA) nyári művésztelepe kerül megrendezésre, ami egy élmény-, színház- és drámapedagógiai műhely, ahol a különböző meghívott előadók és a hallgatók nyári gyakorlata tekinthető meg.

Július 6-án (17:00) bemutatják a Rómeó és Júlia – Rómeó misszió beavató színházi előadást Vidnyánszky Attila rendezésében, ami a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján már nagy sikert aratott. Július 7-én pedig (19:00) Székely Csaba Bányavirág című drámájának előadása lesz soron, ami egy közönségtalálkozóval lesz egybekötve.

Képzőművészeti programok

Július 11. és 18. között az Ajkai Grafikai Műhely 40. jubileumi nemzetközi művésztelepét tartják meg, ami egy képzőművészeti műhely lesz, július 18-án pedig egy úgynevezett Karc-nap várja az érdeklődőket.

„Ez egy olyan nyílt nap, amire bárki bejöhet, és megtanulhatja a sokszorosító grafikai technikákat, vagy csak bepillanthat azokba a metódusokba, amiket mi csinálunk. Tehát egy kicsit közelebb visszük az emberekhez az alkotó folyamatot."

Ezen felül egy olyan különleges kezdeményezés is elindult Magyarpolányban, amelynek során a faluban élő kilenc képzőművész mindegyikét meglátogathatjuk majd a saját műtermükben, vagy ahogy Tibor fogalmaz, „művész pikniket” szerveznek oda, ahol a művész él és alkot. A résztvevőknek lehetőségük lesz egy saját alkotást is elkészíteni, amit aztán haza is vihetnek magukkal.

Július 22-én a programsorozat egyik csúcspontjaként a Nyitott Műhely „Üres vásznaktól a kész képig” rendezvény során a festészet, a jókedv, az alkotás, a képzőművészet és a zene kerül a középpontba. A kötetlen beszélgetés a kortárs művészet hazai és nemzetközi helyzetét tárgyalja majd, ahova neves magyar, erdélyi, szlovák, osztrák és német festőket hívtak meg. Az esemény során az akciófestészet kerül előtérbe, melynek során tíz-tizenkét festő fog együtt dolgozni, amibe zenészek közreműködésével zenei programokat is csempésznek majd.

Augusztus 6-tól 16-ig bronztábor várja az érdeklődőket bronzszobrászok bevonásával, augusztus 20-tól pedig a fémszobrászaton lesz a hangsúly, ahol az utcán a látogatók előtt mutatják be a főbb folyamatokat, amiket a látogatók akár saját kezűleg ki is próbálhatnak. Sőt, akár a Magyarországon kevésbé ismert raku technikával is megismerkedhetnek közelebbről.

Reflektorfényben a média és digitális kultúra

Szabó Gábor, operatőr július 2-án az operatőrök munkájáról tartott előadást, augusztus 6-án pedig Szelényi Károly, fotógráfus mesél a Bevezetés a színtanba című előadása során. Bacskai Brigitta, a budapesti Metropolitan Egyetem animáció tanszékének oktatójának interaktív előadására is beülhetünk szeptember 24-én, ahol a digitális kultúra editori ismeretei alapján tudhatunk meg többet a vágás alapjairól. Az eseménysorozat október 8-án egy hatalmas utcafesztivállal ér majd véget, ahol az elkészült művek egy kerítésgalérián lesznek az utcán kiállítva.

Interaktivitás felsőfokon

A programok kifejezetten interaktívak és a szórakoztató faktoron túl többnyire edukációs céllal kerülnek megrendezésre. Tibor elmondása alapján, a legkisebbektől kezdve a legidősebb korosztály is találhat köztük kedvére valót.

„Az eddigiek során a programokon jelen voltak gyerekek, fiatalok és felnőttek is, és nagyon érdekes volt látni, hogy a generációk között is milyen érdekes kapcsolat alakult ki. A lényeg szerintem, hogy minden program során meg kell dolgoztatni az embereket. A tapasztalat az, hogy aki nemcsak üres szemlélőként van itt jelen, tehát nem csak beül egy-egy előadásra, hanem be is vonják az adott programba, sokkal nagyobb élménnyel távozik."

- meséli Tibor a Kultháló program során szerzett tapasztalatairól, amelynek szervezésében korábbi, a Képzőművészeti Egyetemen szerzett improvizációs élményeit is felhasználta.

Közösségi élet Polányban régen és most

Tibor szerint az már egyértelműen kimondható, hogy a Kultháló program rengeteget segített a helyi közösségi élet fellendítésében.

„Pár hónappal ezelőtt kezdtük el, és olyan emberek tűntek föl, akik a környezetünkben éltek, de nem tudtuk, hogy milyen szuper dolgokkal foglalkoznak. Így találtunk rá például két olyan zeneszerzőre, akik a faluban élnek, és Pécsett végeztek az egyetemen instrumentális zeneszerzői szakon. Ezen felül szerettünk volna önkénteseket szerezni, akik segítenek a szervezésben és a lebonyolításban. Végül azok a művészeti gyerekek, akik itt végeztek, és most a Képzőművészetire vagy Pécsre járnak egyetemre, járnak haza hétvégenként, és megkérdezik, hogy mit kell segíteni, és itt vannak velünk. Ez tartja még jobban össze ezt az egészet. De tudnám tovább is folytatni a sort, mert tényleg olyan érdekes emberek kerültek elő, hogy az hihetetlen.”

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!