Különleges vizuális élménnyel vár a Rendhagyó terek novemberi előadása Veszprémben

Veszprém Kormos H. Barbara

Az Élőkép Színház, ahogy a neve is mutatja élő képzőművészeti alkotásokat és vizuális színházi előadásokat hoz létre. A Tara teknője című előadás egy morfomán Tara-szertartás, amelyet november 8-án a veszprémi Hangvillában láthatnak a nézők. Kik is azok a morfománok és mitől lesz igazán különleges a veszprémi előadás? Bérczi Zsófiával, a produkció rendezőjével és látványtervezőjével beszélgettünk.

Fotó: Adrián Zoltán

Mesélsz nekünk magadról? Hogyan született meg az Élőkép Színház gondolata?

Az építészkarra jártam, de már akkor is díszlettervező szerettem volna lenni, és ezért félúton azt éreztem, hogy nem tudom befejezni a tanulmányaimat. Akkoriban felfigyeltem egy francia társulatra, akik vizuális színházzal foglalkoztak, amely nagyon megtetszett nekem és elhatároztam, hogy én is ilyennel szeretnék foglalkozni. Akkoriban itthon még nem volt hasonló sem, és nem igazán tudtam, hogy merre induljak, mozgásszínházi műhelyekre jártam és innen-onnan csipegettem a színészetből, de egyre inkább a vizuális irány vonzott. Mivel a fotózás mindig is közel állt hozzám, ezért elkezdtem benne elmélyülni. Hamar kiderült számomra, hogy a megrendezett fotó műfaja abban közel áll a vizuális színházhoz, hogy mindkettőben a semmiből lehet látványt teremteni. Így aztán az akkori Iparművészeti Egyetem (ma MOME) fotó szakán kezdtem újra a tanulmányaimat, de az egyetem mellett végig a látványrendezésen tartottam a fókuszomat, elkezdtem vizuális színházi etűdöket készíteni.

Mi fogott meg a látványrendezésben ennyire?

Nekem mindig az volt a lényeg, hogy olyan megrendezett és varázslatos világokat hozhassak létre, amilyenek nem léteznek. A mi világunk, az emberi világ nagyon sok ponton zavart, és inkább csak a negatívumokat láttam meg benne: a kényszerűségeket, megszokásokat, nem jóleső ismétlődéseket, sok ponton fantáziátlannak éltem meg a benne való létezést. Rájöttem ugyanakkor, hogy ha az embernek van képzelőereje, akkor képes lehet „sohanemvolt” világok megteremtésére, ami képes őt kiemelni ebből.  Később a világunkat mozgató láthatatlan világ működése szintén nagyon inspiráló lett a számomra, és itt kapcsolódik össze egyfajta hídként mégis a látomásvilág a mi világunkkal. Rátaláltam a régi nagy hagyományok segédeszközeire, például a Tarot archetípusaira, ezeket a karaktereket fotóztam meg diplomamunkaként saját készítésű jelmezekben, és ezekkel hívtam életre az első önismereti szerepjátékomat.

Tehát tulajdonképpen innen indult az Élőkép Színház.

Igen, az Élőkép Színházat én hívtam életre, a rendezője és látványtervezője is vagyok. Olyan előadásokat mutatunk be, amelyek elsősorban a látványra épülnek, de ezen felül mindig valamilyen szellemi magyarázatot keresünk a látható világ jelenségeire. Az életünk alakulásának mögöttes okait keresem, és azokra próbálok választ találni. Van olyan előadás is, amelyben a színpadon csak egyedül szerepelek, de a legtöbb esetben több emberrel dolgozom együtt a különböző előadásokban.

Bérczi Zsófia, Fotó: Sulyok Miklós

A Rendhagyó terek előadás kapcsán a Tara Teknőjét fogjátok bemutatni. Miért pont ezt az előadást választottad?

Több előadásunk szóba került, végül talán azért is erre esett a választás, mert idén egy nemzetközi látványtervező kiállításra is készültem vele, és emiatt aktuális lett. A Tara teknőjét először 2018 februárjában mutattuk be, és összesen csak kétszer játszottuk eddig. Hogy miért? Vannak olyan előadásaink, amelyekre különösen nehéz a felkészülés, és hosszú időt vesz igénybe, de talán a Tara teknője a legnehezebb előadásunk. A táncosoknak elasztikus anyagrétegekben kell mozogniuk, melyekből nehéz kilátni, és a mozgást is korlátozzák ezek a jelmezek. Ráadásul ezekbe fekve, egy szűk, félméter magas térben kell beöltözniük.

Hogyan alakultak ki ezek a jelmezek?

A rugalmas anyagokba bújt emberek története nagyon messzire nyúlik vissza. Húsz évvel ezelőtt olyan tájképeket szerettem volna fotózni, melyekben személyiségjegyek nélkül jelenik meg az emberalak valahogy úgy, hogy abba bárki bele tudja képzelni magát. Filozófiailag is ugye van az ember ideája, majd a valóságban ahány, annyiféle ember valósul meg az idea alapján. Tehát maga a kontraszt vonzott a táj és az ember viszonyában, szerettem volna átélhetővé tenni az ember sebezhetőségét. De nem szerettem volna látni a karaktert, hogy fiú-e vagy lány, magas-e vagy alacsony, fiatal-e vagy öreg. Ezért behúztam a képem szereplőjét egy elasztikus anyagba, és akkor hirtelen egy emberi lélek állt előttem, mely bármelyikünké is lehetett, és aki ránézett, önmagát láthatta benne.

Így születtek meg a morfománok.

Igen. Az említett tájképek megnyitóján valósult meg az első performansz a morfománokkal a komáromi Monostori Erődben 2003-ban, majd egy évvel később egy olyan akciót rendeztem, melyben, mint a láthatatlan világból rövid időre láthatóvá váló szellemlények, belakták az egész erődöt. Ezt újabb és újabb megmutatkozások, szakszóval helyszínspecifikus előadások követték, melyek során folyamatosan fejlesztgettük őket. A folyamat csúcsa a 2006-os Lepkévé válás c. előadásunk megszületése a Trafó színpadán, majd egy évvel később egy nemzetközi együttműködés volt. Ez utóbbiban annyira kikészült minden résztvevő – hiszen a morfománok megformálása, különösen változó klímájú és nyitott terekben rendkívül embertpróbáló – hogy úgy gondoltam, a folyamat nem folytatható. Úgy telt el tíz év, hogy olykor, felkérésekre megjelentek egy-egy akció keretében, vagy utaztunk fesztiválokra velük, de komolyabb fejlesztés nem történt. Viszont született egy előadás, az Élő felszín, olyan díszlettel, melyben egy vízszintesen kifeszített elasztikus anyagra vetítünk, és ez alatt mozogva keltjük életre a vetített képet, azonban soha nem jövünk ki a felszín alól. Hosszú idő után, amikor a nehézségek emléke halványodott, megfogalmazódott bennem a vágy egy új előadásra a morfománokkal, és egyben egy olyanra, ahol a vízszintes elasztikus díszletpadlón lukak is vannak, melyen ki-bejárnak a morfománok. Így jutottam el a Tara teknője tervéig.

Fotó: Adrián Zoltán

Műfaját tekintve hogyan neveznéd a Tara teknőjét?

Vizuális szertartás. Vagy így: látványszínház. Ebben a műfajban a vezető kommnikációs nyelv vizuális, tehát látványelemekkel történik. A Tara teknője nem táncelőadás: a mozgásszínház és a bábszínház határmesgyéjére tenném. A bábszínházban a közfelfogás szerint élettelen bábfigurákat keltenek életre a bábszínészek, de ha a képzeletünknek teret engedünk, akkor rájövünk, hogy bármilyen élettelen anyagot tekinthetünk bábnak. Ma divatos például a tárgyszínház műfaja, abban gyakran hétköznapi tárgyakat animálnak, többletjelentést adva nekik. A morfománok esetében rugalmas, nagyon egyszerű szabású jelmezeket nem karok és kezek segítségével, hanem a teljes testünk precíz, rendkívül tudatos mozgatásával keltünk életre. 

A morfomán alakokra úgy is tekinthetünk, mint élő szobrokra, megéledő képzőművészeti alkotásokra. Bőrök, amelyekbe belebújnak az emberek és életre kelnek. A Tara teknőjében nem csak a jelmezeket, de a díszletet és a fényeket is animáljuk.

Kicsoda Tara? Miről szól az előadás?

Tára, a buddhista szabadító istennő, aki megszabadít a bennünk és körülöttünk élő negatív erőktől, és hozzásegít az életünk kiteljesedéséhez. Olyasmi, mint a kereszténységben Szűz Mária, fohászkodhatunk hozzá különböző témákban. Tárának 21 al-karaktere van a megszabadítás témái szerint. Az előadásban 21 különálló, önmagában egységet képező jelenetet látnak majd a nézők, melyeket a meghívások segítségével a témája ismeretében a saját életükre tudnak vonatkoztatni. A teknő mélyéről, vagyis a tudattalanunkból felbukkannak a megtestesült gondolat- és érzéslények, majd az adott alakhoz szóló mantra hatására beindul Tára segítő szelleme, azaz a felszín hullámzása, és az alakokat elnyeli. Tehát tulajdonképpen vizualizáljuk azt, ahogyan a rossz eltűnik, vagy ahogyan megteremtődik az elérni kívánt magasztos minőség. Ennek a saját életünkre is kiható ereje van. Úgy érdemes nézni az előadást, mint egy élő szoborcsoportokból álló kiállítást, mintha teremről teremre járnánk végig egy múzeumban, és minden teremben más-más szobrot kellene befogadnunk azzal a különbséggel, hogy ezek élő szobrok, és a megnyilvánulásuknak időben van eleje és vége. A szemünk előtt megjelenő látványtér mindenképpen rendhagyó lesz: a teknő, amelyben az előadás játszódik, azaz a tányér a maga öt és fél méteres átmérőjével egyszerre a világmindenséget és a tiszta tudatot jelképezi.

A Rendhagyó terek előadása Veszprémben, a Hangvillában lesz látható. Miben rejlik ennek az előadásnak a különlegessége?

A legtöbb színházat úgy építik meg, hogy a nézőtér csak minimálisan emelkedik és az első sor felett kezdődik a színpad. Ez a mi előadásunk esetén abszolút nem kedvező, mert a nézőknek felülről kell rálátni és belelátni a teknőbe. A Hangvillában egy egyedi színpadi nézőteret hozunk létre, amelyet kifejezetten ehhez az előadáshoz alakítunk ki. Ezért is van szükség regisztrációra az előadás megtekintéséhez, mert összeses 70 néző fér fel a teknő köré, és még 10-10 fő a karzatra. A nézők nagyon közel lesznek a történésekhez, ami lehetőséget teremt a számukra az előadás és a közösség-élmény átélésére. Jobban át tudják érezni majd, hogy a Tara teknője egy vizuális szertartás, egy rítus, amelyben ők maguk is imádkozhatnak.

A műsor már csak a díszletek, a jelmez és a fény játéka miatt is egyedülálló, hiszen díjat is nyertél vele.

Igen, a Tara teknője látványterve a látványtervezők nemzetközi versenyén (WSD2022) idén Calgaryban egyesített látványtervezői kategóriában második helyezést kapott. Szerintem nagyon izgalmas, hogy alul-fölül megjelenik egy fehér tányér, és a felsőt mindig különböző színekkel világítom meg, amelynek hatására szórt fény keletkezik a lenti tányéron. Ahogy változtatom a színt, a karakterek színét teljesen át tudom alakítani közben. Ebben rejlik a varázslat.

Kiknek ajánlod a Tara teknőjét?

Aki nyitott a vallásfüggetlen lelkiségre, akit vonz a színpadon megszülető varázslat, korosztálytól függetlenül élvezetesnek tarthatja az előadást. A darab szövegeit és a mantrákat a szakavatott buddhista szertartásvezetőnk hagyta jóvá, tehát ezek buddhista szemmel hitelesek. A jelenetekben felbukkanó fények színeiben is igyekszem megmutatni az adott Tára alak hagyomány szerinti színét. Mindezek megsegítik azt, hogy a néző ízelítőt kaphasson a buddhista filozófiából. A darab látványa azonban teljesen újszerű, melyhez különleges keleti hangszereken elképesztően dinamikus, csengő-bongó, tomboló vagy éppen nyugtató hangteret teremt a két zenész. Alapvetően minden vallásban megjelenik, hogy fohászkodunk valamiért, például azért, hogy ne féljünk vagy hogy harmónia legyen az életünkben. A 21 fohász, amely megjelenik a Tara teknőjében, pont ezért nagyon aktuális és időszerű lehet, vallástól függetlenül.

Ismerd meg a VEB2023 Rendhagyó klaszterének projektjeit! Elolvasom

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!