Kulináris utazás gyerekeknek is – A Balaton Wine & Gourmet játékos gasztroprogramjairól kérdeztük Kalas Györgyi író, újságírót

gasztro Kormos H. Barbara / Portré és könyvfotó: Kalas Györgyi, ételfotó: BWG

A gasztronómiai fesztiválokkal kapcsolatban sokak fejében élhet a kép, hogy leginkább a felnőtteket célozzák, főképp, ha a borok az esemény egyik főszereplői. Erre az állításra cáfol rá a veszprémi Balaton Wine & Gourmet fesztivál, amely változatos gyerekprogramokkal is készül és játékos workshopokon és előadásokon keresztül ismerteti meg az ételek világát a legkisebbekkel is. A gyereksarok házigazdájával, Kalas Györgyivel beszélgettünk.

Kalas Györgyi korábban antropológiát és újságírást tanult, így talán nem meglepő, hogy gasztronómiai újságíróként nem csak a vendéglátóhelyekről, hanem az azt megálmodó emberekről és történeteikről ír. Györgyi egyik fő ihletforrása maga a Balaton, amelyről mesekönyvet és gasztrokönyvet is írt már, de legutóbbi két művében a gyerekeknek mesélt a kedvenc ételeik és a sütemények világáról.

Szerinted miért fontos, hogy egy gasztronómiai fesztiválon egy gyereksarok is helyet kapjon?

Ennek két oka van: az egyik az, hogy a szülők el tudjanak jönni akár a gyerekeikkel is, tehát az egész család ellátogathasson a fesztiválra, ahol lesz egy külön sarok, ahol a gyerekekkel foglalkozunk, sőt akár tanulhatnak is a gasztronómiáról. Közben a szülők pedig jól tudják magukat érezni, nyugodtabban tudnak kóstolni és több programban el tudnak elmélyülni. Emellett szeretnénk, ha lenne egy oktató-nevelő funkciója is a fesztiválnak. A két díszvendég Japán és Spanyolország lesz, a workshopokat pedig kifejezetten úgy állítottuk össze, hogy ezeknek az országoknak a gasztronómiájával és kultúrájával is meg tudjanak ismerkedni a gyerekek.

Lesz bármilyen korhatár-limit az eseményekkel kapcsolatban?

Igazából nem határoztunk meg kötelező korhatárt, de mivel az előadásokon és kóstolásokon felül lesznek főzős programok is, én azt mondanám, hogy öt éves kortól tudjuk biztonságosan a pulthoz állítani a részvevőket. A könyveimmel kapcsolatban is azt szoktam mondani, hogy a nagyobb óvodás és alsó tagozatos korosztálytól kezdve akár a kamaszok is szoktak érdeklődni az ilyen események iránt, az én lányaim is szívesen jönnek, akik tizenegy és tizenöt évesek. A szusi készítés például szerintem kortalan örömöket okoz és direkt úgy találtam ki a programokat, hogy egyrészt illeszkedjenek a tematikába, másrészt olyan ételeket készítsünk, amelyek kevésbé igénynek tűzhasználatot, sőt sok esetben nem kell hozzájuk kés sem. Spanyol területen gazpachot fogunk készíteni, ami alapvetően egy gyors dolog, de ugyanakkor látványos és finom, szeretik a gyerekek és így a spanyol kultúráról is beszélgethetünk majd.

Mely napokon találkozhatunk veled a rendezvényen?

Péntektől vasárnapig (szeptember 30 és október 2 között) készülünk gyereksarokkal és gyerekprogramokkal. Fontos, hogy minden gyerekprogramra regisztrálni kell, mert a férőhely korlátozott. Szerencsére úgy látjuk mindenre nagy az igény. A főzés mellett előadásokat is tervezünk, gyakran szoktam előadást tartani a könyveimmel kapcsolatban könyvtárakban és iskolákban. Ezeket nagyon szokták szeretni a gyerekek, mert mindig készülők egy kis kóstolóval azokból az ételekből, amelyekről a könyveimben írtam. Ilyen például a kakaó, a krumpli, a popcorn, a pizza és ezekkel kapcsolatban beszélgetni szoktunk arról, hogy mi hol terem, honnan származik, hogyan készül. Bízom benne, hogy ez a program a fesztiválon is népszerű lesz.

Ha már szóba kerültek a könyveid, a Sandwich grófja és a nápolyi pizza az ételek eredetéről szól és az egyik fő célja, hogy megismertesse az alapanyagokat is a gyerekekkel. Tapasztalataid alapján meg lehet szerettetni ilyen módon a gyerekekkel a főzést és a gasztronómiát? Ez a tökéletes recept?

Szerintem nagyon fontos, hogy együtt főzzünk velük és közben beszélgessünk az adott alapanyagokról. Tehát ha egy szusit készítünk például, akkor beszéljük meg, hogy mi is az a rizs, hol terem. Erre a gyerekek nagyon nyitottak szoktak lenni, de az is fontos, hogy megtanuljanak önállóan létezni a konyhában és ne jöjjenek zavarba kiskamaszként, ha egyedül vannak otthon és éhesek. Ha önbizalmat szereznek a konyhában, nem az lesz az első gondolatuk, hogy gyorsétterembe rohanjanak! Tehát ez mind használható tudást ad és én igazából azt tartom különösen fontosnak, hogy legyen egy mögöttes ismeretük az alapanyagokról, amelyeket esznek, tudják, hogy az az étel, ami a tányérukra került, milyen hosszú út és munka során jutott el oda. Az is érdekes szokott lenni, hogy sokan közülük nem is ismernek bizonyos növényeket nyersen, és hogy mennyire más ízük van, ha megfőzzük őket. Szeretek ilyen kísérletezéseket is belevinni az előadásokba.

A könyv második részében, A pavlova kisasszonyban kifejezetten az édességeket veszed górcső alá. Az édesszájúak is találnak kedvükre valót a fesztiválon?

Persze, mivel az édességeket a gyerekek nagyon szeretik, fogunk palacsintát sütni, amely mindig sikerélményt jelent a gyerekek számára és rengeteg dologról tudunk közben beszélgetni, például a túróról, a kakaóról, a lekvárokról vagy a gyümölcsökről. Muffint is fogunk sütni, mert az is a gyerekek kedvence, a muffinok díszítését különösen kedvelik, hiszen ilyenkor mindenféle kellékkel kedvük szerint szabadon díszíthetik a süteményeket.

Mióta az életed része a Balaton?

Én felnőtt koromban szerettem igazán bele a Balatonba. Kelet-Magyaroszágról származom, tehát nekünk a Balaton messze volt. Aztán amikor megszületett az első kislányunk, a férjemmel úgy gondoltuk, hogy szeretnénk ha vidéken is lenne egy második otthonunk, hogy a gyerekek ne csak a fővárost és a városi életet ismerjék. Így kerültünk Balatonfőkajárra és szerencsére annak ellenére, hogy a lányaim már kamaszok, még mindig nagyon szeretnek ott lenni. Az ősz és a tavasz a kedvencünk, kezdik sokkal jobban értékelni, mint a nyarat. Van egy nagy kertünk is és nagy szívfájdalmam, hogy nem jut rá elég időm az írás és a munka mellett. De van sok gyümölcsfánk és fűszeres kertünk, és szuper érzés, hogy a gyerekek is kicsi koruktól megtapasztalhatták azt az érzést, hogy milyen az, ha a saját kertünkből szedjük le a gyümölcsöt és nem csak a boltban vesszük meg. Idén például nagy csalódás volt, hogy az aszály miatt alig volt alma az almafákon. Ezt is fontos a gyerekek fejében tudatosítani, hogy az élelmiszer nem pottyan ingyen az ölünkbe, hanem lehetnek ilyen évek, mint a mostani is, hogy nem terem egy szem gyümölcs sem. Igazából én ezért is próbálom az alapanyagokat megismertetni a legkisebbekkel, hogy lássák, rengeteg munka és sokszor küzdelem van amögött, hogy azt a gyümölcsöt vagy zöldséget meg tudjuk venni a boltokban.

Az egyértelmű, hogy a gasztronómia milyen fontos szerepet tölt be az életedben, de akkor mondhatjuk, hogy a Balaton volt az egyik fő ihletforrás, amiért az újságíráson felül könyveket is elkezdtél írni?

Igen, amikor mi tizenhárom éve megvettük a balatoni házunkat, akkor még kevés jó és újszerű étterem működött a környéken. Ezért is volt akkora élmény, amikor egyszer csak elkezdtek nyílni az éttermek és kávézók a Balaton körül. Gyakran beültünk a kocsiba és elkirándultunk ezekre a helyekre, nagyon felemelő érzés volt és utólag külön örülök annak, hogy ezt a gasztronómiai robbanást személyesen átélhettem. Ezért is született meg a Magyar tengeri gasztrokönyv, mert szerettem volna minél több embernek megmutatni, hogy nem csak Horvátországba vagy Olaszországba érdemes elmenni nyaralni, hanem belföldön is útnak indulhatunk, például a Balatonhoz, mert megérdemli, hogy minél többen ismerjék. És nem csak a vendéglátóhelyeket, hanem a mögötte megbúvó sztorikat is. Bárhova mentem, mindig nagyon inspiráló volt, hogy milyen csodálatos emberi történetekre bukkantam.

Manapság pedig leginkább a környék négyévszakos vonzerővé tétele került előtérbe.

Igen, most már szerencsére senkivel sem kell megismertetni a Balatont vagy a balatoni gasztronómiát, úgyhogy ez a misszióm egy kicsit lecsendesült, de szeretném elérni azt, hogy egy egész éves Balaton képe éljen az emberek fejében. Tehát egyrészt, aki vendéglátásból él a tó körül, az teljes egészében meg tudjon élni belőle, másrészt mivel egyre többen költöznek a környékre, az ott lakók számára is fontos, hogy legyenek egész éves helyek.

A fesztivál helyszíne Veszprém. Jól tudom, hogy a város is nagy kedvenced?

Igen, Veszprém fantasztikus, nagyon szeretjük, és most kicsit újraéljük a városban azt, amit korábban a Balaton körül: olyan mértékben fejlődik, hogy szinte minden héten nyílik egy új hely. A gyerekek is nagyon kedvelik, sokszor mondják, amikor a Balatonnál vagyunk, hogy menjünk el Veszprémbe is. Hatalmas lendületet adott a városnak a VEB2023 EKF rendezvénysorozat.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!