Ismerd meg a Pajta Program résztvevőit! – Édenkert Porta

Kultúra VEB2023 / Fotók: Toroczkai Csaba

„Hagyomány útján, harmóniában a természettel, ahol a művészetek összeérnek.” – szól a vöröstói Édenkert Porta ars poeticája. Ami ennél már nem is lehetne találóbb. Jakab Éva és családja igazi édenkerti körülményeket teremt portájukon, ahol képzőművészeti, zenés, táncos, testi-lelki feltöltődést nyújtó programokkal várják a vendégeket egész évben.

„A férjem és én is művészetekkel foglalkozunk. Én a kultúra területéről jövök, mint művelődésszervező, illetve mint táncpedagógus. Több hazai és nemzetközi program menedzselésével is foglalkoztam az elmúlt évtizedekben, ezeknek köszönhetően pedig sok jó példával találkoztam a programszervezés területén, amiket most hasznosítani is tudunk. A férjem zenész, ő pár faluval arrébb, Vigántpetenden vezetett több évig rezes táborokat Réz Kapolcs címmel. Sokat jártunk errefelé és nagyon hamar kialakult a kötődésünk a vidékhez.”

- meséli Éva.

Bár a család Budapest agglomerációjában él, már nagyon régóta szerettek volna visszatérni a gyökerekhez, mivel Éva és férje, Tibor is vidéki környezetben, a természet közelségében nőtt fel. Sokat gondolkodtak azon, hogy jó lenne egy olyan helyet találni, ahol a családnak hosszú távú jövője lehet, ahova nem csak nyaralni járnak, hanem életvitel szerűen létezhetnek. A vöröstói ingatlanra szinte teljesen véletlenül találtak rá 2020 nyarán, 2021 tavaszán pedig megismerkedtek a VEB2023 EKF pályázati lehetőségével, ami végül sikeresen zárult és Éváék hivatalosan is a Pajta Program résztvevőivé váltak.

„Az út ki volt kövezve, de azért sokat kellett gondolkodunk rajta, hogyan induljunk el rajta. Mi egy családi vállalkozás vagyunk, nagyon sok időt és energiát teszünk bele mindannyian. A férjem és a lányaim is. Mindannyiunk művészeti érdeklődése, tapasztalata, szakmai tudása benne van a programstruktúrában. Én, mint menedzser, táncpedagógus, a férjem, mint zenész, a nagylányom, mint fotós.”

Vöröstó

Vöröstón a lakosok nagyobb része a hagyományos sváb közösséghez tartozik, a másik rész pedig egy viszonylag dinamikus középkorú réteg, akik nyitottak a programokra és valamilyen módon igénylik is, hogy történjen valami a településen. Amikor az Édenkert Porta megnyitott, Éváék a helyiekkel is sokat beszélgettek és szerencsére nagy nyitottságot tapasztaltak mindenki részéről.

„Nagyon jól tudunk együttműködni, sok segítséget kapunk a körülöttünk élőktől, nagyon jó érzés egy ilyen környezetben lenni.” 

A településen ráadásul több művész is él, akik szívesen részt vesznek a programokban. „Itt él például két házzal arrébb Szedlák Béla nagybőgőművész, aki tart majd nálunk egy mesterkurzust a Gyakorlás művészete címmel. Őt leginkább onnan ismerik, hogy a Titanic című film egyik betétdalában szerepelt.”

Természetes, hogy a zenei programok kiemelt szerepet kapnak, Éva férjének szakmájából adódóan, de ezen kívül nagy hangsúly kerül a képzőművészetekre is. Idén nyáron például a hazai kortárs művészet egyik kiemelkedő alakja, Bukta Imre tart majd mesterkurzust az érdeklődőknek. Ő - csak úgy, mint Éva- mezőszemerei, innen a kapcsolódás.

A pajta épülete

Az Édenkert Porta nem csak nyári működésben gondolkodik, egész évben eseményekkel várja a látogatókat. Ennek nyomán alakult ki egy olyan programkínálat, ami az évszakok változására épül. Olyan közösségi összejöveteleken vehetünk részt, ahol közösen alkothatunk, minden esetben az adott évszaknak megfelelő adottságokat, tematikákat a fókuszba helyezve. Az elkövetkezendő hónapokban az Édenkert Portán lesz asztrofotó kiállítás, csillaglesés, táncrelax kurzus, növényismereti séta, natúrkozmetikum készítés, erdőséta, piknik, művészetterápiás foglalkozás, sőt Ringató is a legapróbb vendégeknek – a sort pedig még hosszan folytathatnánk.

„Mi élményportaként hívjuk magunkat, hiszen olyan programokat hoztunk létre, ahol mindenki egy kicsit kizökkenhet a megszokott kerékvágásból, visszatalálhat önmagához, a természethez és megújulva léphet ki a kapunkon.”

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!