„A természet a leginspirálóbb dolog, hiszen mi is a részei vagyunk” – Interjú Máthé Szabinával, a Slow Flow Walks megálmodójával

kikapcsolódás Kormos H. Barbara / Fotók: Toroczkai Csaba

Máthé Szabina nem messze a Balaton mellett nőtt fel, így gyerekkora óta rengeteg időt tölt a víz mellett. Mivel családjával tinédzserkorában Berhidára, a Bakony mellé költöztek, az erdők közelsége jelentette a mindennapjait. Fiatalkora ellenére megjárta már az El Camino zarándokút francia útját, kezdetben turizmust és rendezvényszervezést tanult, majd elvégezte az Ökopszichológiai Intézet Természetfacilitátor képzését. Tapasztalatait összegyúrva hozta létre a Slow Flow Walks névre hallgató, erdei élménysétákat.

Szabinával az egyik túrahelyszínen, Káptalanfüreden találkoztunk, ahova a vékony termetű lány egy csaknem negyven kilós kutyával érkezett. Szabina pár éve fedezte fel a helyet, amit ő csak Varázserdőnek hív. Már minden évszakban járt itt, és azt mondja, midig gyönyörű a mohákkal és sziklákkal teli erdő. Itt vezette egyébként első erdei élménysétájátát is és ide kirándul kutyájával, ha egy kis nyugalomra vágyik. Szabina, akit sokan csak Erdőtündérként ismernek, nemrég tért haza egy önkéntes munkából Romániából, ahova tavaly szeptemberben utazott el.

„A fő motivációm az út során az volt, hogy a gyógynövényekről tanulhassak, de lehetőségem nyílt óvodás korú gyerekekkel és sérültettek is dolgozni. Ez egyébként egy új irányt is elindított bennem: nyáron egy gyerektáborban társszervezőként leszek jelen, két turnus is indul majd Felsőörsön. Zöld Tábornak nevezzük, mert alapvetően a fenntarthatósághoz kapcsolódó tematikájú programok lesznek a tábor során, illetve erdei élménysétákat is szervezünk a gyerekeknek, amikor játékosabb formában, egy munkafüzet segítségével zajlik majd a séta.”

Mi is az erdei élményséta valójában?

„Ez nem egy hagyományos kirándulás, nem a rohanásról szól. A sétáknak nem a fizikai testmozgás a célja, és nem is nevezhető túrának. Egy ilyen séta finom egyensúlyt teremtve lehetőséget ad az érzékszervi, élményszintű kapcsolat és a szakmai (biológiai, ökológiai) ismeretek által felismerni, hogy mi magunk is a természet részei vagyunk."

Az élményséták során, melyek nagyjából másfél-két órán át tartanak, egy viszonylag rövid szakaszt – minimum ötszáz métert, maximum öt kilométert –, járnak be a résztvevők. Szabinától különböző gyakorlatokkal, az érzékszervekre hatva kaphatnak fókuszokat a jelenlévők, hogy mikor és mire figyeljenek, illetve az út során apró információkat tudhatunk meg élményszerűen a természet változásaival és annak biológiai folyamatával kapcsolatban is. A séták során a telefon használata nem tiltott, készíthetünk fotókat is, de mivel a csend fontos része a folyamatnak, Szabina azt ajánlja a résztvevőknek, hogy inkább tegyék el a zsebük mélyére a telefont, és koncentráljanak az őket körülvevő természetre és a saját belső érzéseikre.

A séta csendben zajlik, de közben megosztó körök kísérik, ami azt jelenti, hogy néha egy-egy helyen, vagy egy-egy gyakorlat után megállunk, amikor bárki, aki szeretné elmondhatja, hogy mit tapasztalt és miket vett észre. Illetve vannak önismereti gyakorlatok is, melynek során megtudhatjuk, hogy ki milyen kapcsolódást tudott a természettel és önmagával kialakítani. A séta elején és végén készíteni szoktam egy hangulatfelmérést: a résztvevőknek egy skálát kell kitölteni arról, hogy hogyan érezték magukat, amikor érkeztek, és hogyan távoznak, mit visznek magukkal.”

A séták már négy-öt főtől indulnak, de Szabina szerint az ideális létszám nyolc fő, célcsoportot tekintve pedig családok, középkorúak és fiatalok is egyaránt részt vesznek az eseményen. Jelenleg Veszprém, Nagyvázsony és Káptalanfüred a három fő helyszín, de Szabina tervei között szerepel, hogy új helyszíneket is felvesz a listára, a közeljövőben például Vászolyon egy rendezvény során tart majd élménysétát. Sőt, Szabina különleges plusz élménnyel is készül! Mivel korábban elvégzett egy coach képzést, ezért ezzel a tevékenységgel is kibővíti szolgáltatását.

„Amit megálmodtam az egy ökológiai szemléletű coaching. Azoknak szeretnék segíteni a coaching módszerével, akiket érdekel a fenntarthatóság: akár csak nyitottak a környezettudatos tevékenységek felé, akár már elindultak ezen az úton, de elakadtak. Ezekben szeretnék támogatást nyújtani." - mondja és hozzáteszi, hogy lehetőség lesz olyan coaching tanácsadáson is részt venni, amire nem a hagyományos módon, egy ülés keretében kerül majd sor, hanem sétáló verzióban, akár egy parkban vagy erdőben zajlik majd a beszélgetés.

Ami pedig még újdonság, hogy az élményséták elérhetőek már wellbeing, azaz vállalati egészségprogramok részeként is. A vezetett meditáció, az egyéni és páros természet-alapú tevékenységek és a megosztó körök keverékével a foglalkozások megkönnyítik, hogy újra kapcsolatba lépjünk gyermeki szórakozásunkkal, teljesen átéljük a természet csodáját, és magunkkal vigyük a béke és nyugalom érzését, ami által a munkatársak ellenállóbbak lesznek a stressztényezőkkel szemben, és eredményesebben kezelik a munkahelyi vagy magánéleti kihívásokat. 

És hogy mi áll igazán közel Szabina szívéhez: a víz vagy inkább az erdő?

„A természet a leginspirálóbb dolog, hiszen mi is a részei vagyunk. Habár főként az erdőket járom, de mivel ez sok esetben munka, a parton ücsörögve, a vizet bámulva is igazán fel tudok töltődni. Mindig dilemmázom azon, hogy hosszabb távon a Bakonyban vagy a Balatonnál élnék-e szívesebben. Imádom ezt a területet és a változatos tájat, hogy megjelenik a tó által a víz elem, de közben rengeteg csodás erdős terület is körbeveszi. Most már szerencsére a munkám is ehhez kötődik, és szeretném megmutatni másoknak is, hogyan csodálkozhatnak rá a természetre.”

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!