Hang és fény különleges játéka – Fókuszban Várnai Gyula képzőművész
Várnai Gyula képzőművész Dunaújvárosban él és alkot és főképp használati tárgyakból és azok segítségével hangokat alkotva készít installációkat. Munkásságáért több elismerést is kapott, köztük a Smohay-díjat, a Derkovits-ösztöndíjat és a Munkácsy-díjat. Az 1990-es évek óta rendszeresen láthatjuk alkotásait különböző kiállításokon. A Művészetek Házában nyíló kiállítása apropóján most összegyűjtöttük művészete legfontosabb állomásait.
Fotó forrása: Művészetek Háza
Mit érdemes tudnunk Várnai Gyuláról?
Gyerekkorában barátai hatására szerette meg a fizika világát, amelyben kifejezetten rossz tanulónak számított, de jegyeit feltornázva a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végül a matematika és zene mellett, fizikát is tanult. Bár rájött, hogy ez mégsem az ő világa, a science-fiction műfajába teljesen beleszeretett. Később kitanulta a nyomdász mesterséget, ami mai napig a hivatalos szakmája, mellette pedig képzőművészeti szakkörökre járt, ahol megismerte a festés és modellezés csínját-bínját és a a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének tagja lett.
Első kiállítás
Az 1970-80-as években az első pasztellrajzait állították ki az egykori dunaújvárosi Kék Duna Áruház kirakatában, melyek furcsa mód a ruhák között kaptak helyet.
Fókuszban a hang és fény
Várnai műveiben egyaránt találkozhatunk hétköznapi tárgyakkal, mint például a térbe lógó zseblámpákkal (Tavirózsák) vagy akár a fény játékával készült lépcsők és nyílások megjelenítésével (Átjáró-sorozat). Fiatalkora óta vonzza a zene, évekig zongorázott, de installációi megalkotása során nem csak a tiszta hangzással bíró hangszereket kedveli, hanem gyakran alkot egyszerű analóg eszközökön furcsa zajokat és zörejeket.
Fontosabb kiállításai
Különböző ajtók 102 cm-rel a talajszint fölött
Időpont: 1994. szeptember-október
Helyszín: Sie Dabei! Festival (W. Degreiffel közösen)
PBK Hamburg, Németország
A kiállítás egy olyan épületben jött létre, amely korábban boksz-csarnok, majd nyomda volt, később pedig raktárként és áruházként funkcionált. A különleges helyszín egy olyan installáció megalkotására inspirálta Várnait társával, amelyet régi, bontott ajtók felhasználásával valósítottak meg.
Ritka pillanatok egyike
Időpont: 2006. október-november
Helyszín: BTM / Fővárosi Képtár − Kiscelli Múzeum, Templomtér
A különleges helyszínen, a Kiscelli Múzeum Templomterében bemutatott fény-, videó- és hanginstallációk a hajdani templom terére és múltjára reflektáltak.
Systema Naturae
Időpont: 2011
Helyszín: acb Galéria
Várnai ehhez a kiállításhoz Carl Von Linné 1735-ben publikált művének címét vette kölcsön és a galéria három termében berendezett installációk segítségével mutatta be a minket körülvevő világ felfedezésével kapcsolatos három fázisát: ezek a megfigyelés, regisztráció és rendszerezés.
Vélemény barát termék
Időpont: 2012. szeptember-november
Helyszín: Paksi Képtár
A kiállítás kurátora, Fenyvesi Áron szerint „a helyi fényforrásokat erőteljesen színpadszerűen megvilágított és ezáltal valósággal levitáló, lebegő alakzat látszólag Várnai azon műveinek sorába illeszkedik melyek a fény és a tér kapcsolatát vizsgálják a maguk efemer tárgyiasságukban.”
Nap, éj, egyenlőség
Időpont: 2014. március-április
Helyszín: Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (Kisterem, Pincegaléria)
A dunaújvárosi helyszín több Dunaújvárosra utaló műalkotást is tartalmazott, hiszen a művész is ebben a városban él és alkot. Ilyen például az 1978-ban Várnai által készített plakát, amely Dunaújvárosi tárlatot hirdet és a több verzióban megjelenő óriáskerék motívuma, amely egy már nem létező dunaújvárosi vidámparkra utalt.
Vakvilág / Blind World – Áttekintés
Időpont: 2015. november-december
Helyszín: Kibla Portal – Maribor, Szlovénia
A művész első külföldi retrospektív kiállítása széleskörű áttekintést mutatott be művészi tevékenységéről, melyben egyaránt helyet kaptak régi és új installációk. Művei központi témája többek között a tudás és megértés konstrukciója, a tér és idő érzékelése és fogalma.
Várnai a Velencei Biennálén
Peace on Earth!
Időpont: 2017
Helyszín: Magyar Pavilon, La Biennále di Venezia 2017
A művész munkáit az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában mutatták be, majd később megtekinthető volt a Ludwig Múzeumban is. A kiállítás egyik kiemelkedő darabja a Szivárvány című alkotás volt, amelyet szovjet jelvényekből készített el. Várnai az inspirációt saját, gyerekkorában szovjet turistáktól kapott jelvény-gyűjteményéből merítette.
Szeretnéd személyesen is látni Várnai Gyula munkáit?
A veszprémi Művészetek Házában megteheted, hiszen 2023. január 19-től önálló kiállítás nyílik a Munkácsy-díjas képzőművész munkáiból Egy másik állatöv címmel. A tárlat a Csikász Galériában egy hónapon keresztül lesz megtekinthető, a megnyitóra pedig 2023. január 18-án 18 órakor kerül sor, ahol a művész személyes tárlatvezetést tart majd. Az akusztikus és videó installációk elsősorban az ember és az őt körülvevő adott tér-idő viszonyát elemzik olyan objekteken és installációkon keresztül, amelyek a természet és az ember, az anyag és az idő viszonyát állítják párhuzamba.