„Ha nincs álom, akkor esélyünk sincs arra, hogy egy vágyott irányba tartson a jövőnk” - A Madách 200 Gondolat Fesztivál apropóján Somlai-Fischer Ádámot kérdeztük
Az október 25-én induló Madách 200 Gondolat Fesztivál ideje alatt olyan gazdasági, társadalmi, pszichológiai, filozófia és ökológiai témák kerülnek fókuszba, amelyeknek mind közös kiindulópontjuk van: Madách Imre egyik legfontosabb műve, Az ember tragédiája. A fesztivál programjának kérdésfeltevései között megjelenik például a bizalom, mint az emberi kapcsolódások egyik legfontosabb kötőszövete, a mesterséges intelligencia napjainkban elfoglalt szerepe, és még az álmok és az álmodozás fontosságára is fény derül. Utóbbiakról Somlai-Fischer Ádám médiaművész, építészt, a Prezi társalapítóját kérdeztük, akivel több beszélgetésben is találkozhatunk az esemény alatt.
Ön szerint hogyan alakítja át a művészeteket és a kreatív ipart a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térhódítása? Mit nyerhetünk vele?
A mesterséges intelligencia két zászlóshajója, a nagy nyelvi modellek, és a diffúziós képmodellek hirtelen mindenkit megleptek. Fejlődésük hihetetlen sebességtől én is picit úgy éreztem egy éve, hogy minden fel fog borulni körülöttünk. Mindez mára átalakult egy olyan élménnyé, mintha 4-5 asszisztens dolgozna nekem, bármit is csinálok. Azt hiszem, MI nélkül nem sikerült volna a Gondolat Fesztiválra felkészülnöm egy installációval (Weiner Zsuzsával), egy eredeti vizualizációkkal színezett jazz koncerttel (Bögöthy Ádámmal), és elvállalni három beszélgetést is. Bár tapasztalatom van ezek mindegyikében, a felkészülésben sokat segítenek ezek az eszközök.
Tehát itt tartunk ma. Egy kreatív alkotó, művész, sokkal több mindent meg tud csinálni - bár talán ez csak a látszat, mert e mesterséges asszisztensek munkáján túl nekem még kell értenem mit és miért csinálunk, mit és miért gondolok valamiről, és ez egy eléggé tapintható határ, de egy fontos pont is - ami marad az az alkotó szándéka.
Talán amit nyerünk, hogy végül az alkotói szándék meg tud jelenni színesebb, sokoldalúbb környezetből, mert hihetetlenül lecsökken annak a költsége, hogy létrehozzunk dolgokat.
Vajon miért lehetséges az, hogy az AI inkább vált ki ellenséges és negatív gondolatokat az emberek többségében? Hogyan lehet(ne) ezeket az előítéleteket átalakítani és hol tartunk jelenleg ebben a folyamatban?
Én úgy emlékszem, a digitális eszközök megjelenése is ilyen reakciót váltott ki sok évvel ezelőtt, nekünk építészkaron kötelező volt csőtollal rajzolni műszaki rajzokat. 🤦. Sőt, régen a mobiltelefont Bunkófonnak hívtuk, annyira elfogadhatatlan volt látni, hogy valaki mások előtt telefonál. Részben ezek a normáink a technológiákkal, amelyekkel együtt fejlődünk, alakulunk, és mint egy ikercsillag húzzuk egymást egy jövőbe, néha az ember, néha a technológia.
És ezzel együtt, van ok a félelemre. Sok munkakör meg fog szűnni. a híres történész, író Yuval Noah Harari már a ‚useless class’-ról beszél, és a rengeteg konfliktusról amihez ez vezet majd. Ha belegondolunk, hogy a XX. század mennyi konfliktusa származott a frissen kialakult munkásosztály szerepének a megtalálásáról, hát nem könnyű vakon bízni abban, hogy minden rendben lesz.
És én mégis inkább bíznék. Kitalálnám, hogyan lesz rendben minden, hiszen ezek az eszközök hihetetlen hatékonyak az agyunk számára felfoghatatlan komplexitású problémák kezelésében, mint például a fizikai valóság megértése a fáról leeső almán túl. Ez a komplex megértés már kelleni fog a fúziós energiához.
A fesztiválon többek között egy olyan beszélgetésben is részt vesz majd, ahol az álmok szerepéről is szó lesz. Az ön életében milyen szerepet töltenek be az álmok?
Számomra nagyon fontosak az álmok. Konceptuálisan is, mármint a közös álmaink, amik felé építjük a jövőnket. Nem mindig sikerül, de ha nincs álom, akkor esélyünk sincs arra, hogy egy vágyott irányba tartson a jövőnk.
Illetve, én használom is az álmaimat. Nagyon gyakran a projekt, amin dolgozom, bekúszik az álmaimba, és elég jó ötletek szoktak megjelenni. Aztán reggel, mielőtt elfelejtem, gyorsan le szoktam írni őket. Általában a harmada tényleg jó.
A Madách 200 Gondolat Fesztiválon látható majd egy installáció, ami A mindent látó gép nevet viseli. Mit lehet erről tudni (inspirációk, hogyan és miért jött létre) és hogyan kapcsolódik a fesztivál témájához?
A Gondolat fesztiválra Weiner Zsuzsa matematikussal egy interaktív interpretációt készítettünk erre a már korábban, sokak által elképzelt gondolatra - ezek közül az egyik legismertebb Jorge Luis Borges novellája a "Bábeli könyvtár" ("La biblioteca de Babel"). Ebben a novellában egy hatalmas könyvtárat ír le, melyben minden lehetséges 410 oldalas könyv megtalálható, bennük minden gondolat, ami valaha eszünkbe juthat, minden történet, amit valaha elmesélhetünk, de ezen felül olyan könyvek is vannak, amelyekben nincs értelme a szövegnek, csak véletlenszerűen sorakoznak a karakterek.
Installációnkban lehetővé tesszük, hogy utazni tudjunk az összes 128 x 72 pixeles, 1000 színű palettából építkező kép között. A gépet egy piros gömbbel lehet irányítani ezen végtelennek tűnő, de igazából véges és számítható idővonalon. Amit ha jó helyre tekerünk, láthatjuk születésünk vagy halálunk napját, egy szupernova keletkezését, vagy a szöszt ami éppen holnap fog az ablak előtt elszállni. Bár ezek a képek pár percnyi görgetésnyire vannak, a felfoghatatlan mennyiségű zaj között lehetetlen megtalálni őket. Mi köze a Gondolat fesztiválhoz egy gépnek, ami megmutatja, milyen elképzelhetetlenül ritka az információ a zajban, a gondolat az űrben? Remélem ezt a látogatók gondolják majd ki maguknak :)
