Ha a csend beszélni tudna: Via Calvaria – Csendhegyek útja a természet csodáin át

kikapcsolódás

A Via Calvaria nem véletlenül kapta a Csendhegyek útja elnevezést, hiszen egy olyan észak-dunántúli túraútvonalról van szó, amely 14 Kálvária-építményt köt össze egymással a Bakony erdein és a Balaton-felvidék csodás tájain keresztül, ahol a résztvevők nem csupán a tájban gyönyörködhetnek, hanem lehetőségük van megélni a slow turizmus lényegét, amelynek lényege a befele fordulás, az elmélyülés és az elcsendesedés.

Európában és Németországban különösen népszerű a Szent Hegyek útja, és erre a koncepcióra épül a Via Calvaria is, hiszen a 14 állomás között több német gyökerű település található, Jásd pedig a hazánkban élő szlovák nemzetiségűek körében közismert.

„Az eredeti cél mindenképpen az volt, hogy bemutassuk elsősorban a magyarországi németek kultúrkincsét, épített környezetét és hagyományait, melyeket egyelőre csak a helyi közösségek képviselnek a régióban, de megyei vagy országos szinten kevésbé ismertek” – meséli Márkusné Vörös Hajnalka, a VEB2023 EKF programfejlesztési tanácsadója.

A projekt három régiót és 14 települést foglal magába:

Balaton-felvidék: Barnag, Szentjakabfa, Vöröstó

Zirc és környéke: Bakonybél, Bakonynána, Jásd, Lókút, Olaszfalu, Zirc

Veszprém és környéke: Bakonygyepes, Gyulafirátót, Magyarpolány, Márkó, Városlőd

Megemlékezések, szakrális tartalmak és zarándokútok a középpontban

„Szinte minden hónapban szervezünk programokat, de a legelsőt mindenképpen kiemelném, mert nagyon különleges volt. Márciusban Olaszfaluban került megrendezésre, mely során egy igen tragikus eseményről emlékeztünk meg, amely 1945-ben a településen történt: a szovjet hadsereg katonái 32 helyi fiatalt mészároltak le ártatlanul a világháború utolsó napjaiban” – tudtuk meg Hajnalkától. A megemlékezésen Dr. Udvardy György veszprémi érsek tartott szentmisét az olaszfalui templomban, amelyben a Tihanyi Bencés Apátság kórusa is közreműködött.

„A legutóbbi program pedig a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én indult, amely a bakonyi németek fafeldolgozásának magas színvonalára szeretné felhívni a figyelmet, melynek ékes bizonyítéka a Zirci Műemlékkönyvtár 15 bakonyi fából készült intarziás bútora. Ezt a hagyományt viszik tovább azok a művészek, akiknek szakrális témájú faszobraik szeptember végéig tekinthetők meg a Zirci Ciszterci Apátság látogatóközpontjában. A Bakony fővárosába, Zircre érkező zarándokoknak igazi feltöltődést kínál a kiállítás megtekintése.”

2023.06.24.-2023.09.24. | Fából készült szakrális szobrok seregszemléje

Időpont: 2023.06.24.–2023.09.24.
Kiállítás-megnyitó: 2023.06.24. (szombat) 18.30
Helyszín: Zirc, Ciszterci Apátság

A programok nyár végén és ősszel is folytatódnak

A Versek a Kálvária tövében eseménysorozatot idén kétszer is megrendezik, először augusztusban Barnagon, majd szeptemberben Lókúton. Jásd-Szentkúton szeptemberben Mária-zarándoklattal készülnek, illetve lesz egy speciális téli esemény, amelynek során több helyszínen, Vöröstón, Márkón és Városlődön is, a Márton-napi lámpás felvonulás lesz főszerepben.

2023.08.04. | Versek a Kálvária tövében 1.

Időpont: 2023.08.04. (péntek) 18.00 óra
Helyszín: Barnag, Kálvária (SZABADTÉRI!)

 

2023.09.10. | Mária-zarándoklat

Időpont: 2023.09.10. (vasárnap)
Helyszín: Jásd-Szentkút (SZABADTÉRI!)

 

2023.09.17. | Versek a Kálvária tövében 2.

Időpont: 2023.09.17. (vasárnap) 12.30 óra (11.30-kor kezdődő szentmise után)
Helyszín: Lókút, Kálvária (SZABADTÉRI!)

 

2023.11.10.-11. | Márton-nap fényei: lámpás felvonulás

Időpont: 2023.11.10.-11. (péntek-szombat)
Helyszín: Városlőd / Márkó / Vöröstó (SZABADTÉRI!)

Túraútvonalak, főbb látványosságok és minden fontos tudnivaló egy helyen

A projekt honlapját böngészve nemcsak az útvonalakra kereshetünk rá, de a szervezők a három régión belül minden településre vonatkozóan összegyűjtötték a legfontosabb információkat.

„A túraútvonalakkal kapcsolatban fontos tudni, hogy olyan helyen haladnak, amelyek nem járhatók be autóval, mivel a célunk kifejezetten az, hogy gyalog, biciklivel, vagy akár lóháton, de mindenképpen olyan eszközzel járjuk végig az adott útvonalat, amely segíti az elcsendesedést.”

Az útvonalak megtervezése Futó János, a Zirci Természettudományi Múzeum egykori igazgatójának és geológusnak a nevéhez kötődik, aki külön figyelmet szentelt arra, hogy az ne érintse a Kéktúrát, a Jakab-utat és Mária-utat csak néhol keresztezze, tehát egy teljesen új útvonalat hozzon létre, amely a különleges természeti jelenségeket érinti.

„A kálvária szó jelentése koponyák helye, amelyet az építők nagyon komolyan vettek, és a településeken kívül, magaslaton, gyönyörű kilátóhelyen építettek. Ezek általában nem frekventált helyen találhatók, így kevésbé ismertek, ezért az a célunk, hogy bemutassuk őket a túrák során. Ezentúl a különleges geológiai jelenségekre is fókuszálunk, amelyek QR-kódok segítségével térképen is követhetők lesznek. Így, ha valaki szeretné, végigkövetheti az útvonalakat akár teljesítménytúraként, de nem ez az elsődleges cél, hanem hogy szépen, nyugodtan járjuk be a régiót és ismerjük meg a rejtett kincseit.”

Az útvonalak egyébként alkalmasak akár osztálykirándulásokra, de arra is lehetőséget adnak, hogy egy adott településen letelepedjünk, hiszen a honlap segítségével megismerhetjük a legfontosabb tudnivalókat: hol szállhatunk meg, hol található élelmiszerbolt vagy étterem, illetve merre induljunk, ha túrázni szeretnénk. A túrák akár egyedül, akár családdal is teljesíthetők, melyeket a településeken megpihenve és több időt eltelve érdekes lelki és kultúrtörténeti tartalmakkal is megtölthetünk.

Tapasztalatok és tervek

Az eddigi tapasztalatok alapján a szervezők azt látták, hogy a programok főképp a helyi lakosok érdeklődését keltették fel, de rövid időn belül elkészül a túraútvonalak német és angol változata, így lehetőség lesz a magyarországi németek és a külföldön élők számára is vonzerőt biztosítani. A programok idén ősszel ugyan véget érnek, de a projekt hosszabb távú céljai között szerepel, hogy a csatlakozott települések száma és a túraútvonal még több helyszínnel bővüljön.

„Jelenleg szűkebb a kör, de azt mindenképpen megemlíteném, hogy például Izraelből is volt már érdeklődés, így a projekt abszolút alkalmas bővítésre, mely lehet, hogy egy hosszabb folyamat lesz, de bízunk benne, hogy a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évet követően egyre több település fog ehhez a különleges projekthez csatlakozni” - mondja Hajnalka.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!