Gizella nyomában – Ismerj meg egy kreatív projektet, amelyben a történelem szövi át a divatot!

Történetek VEB2023

A Gizella nyomában című művészeti pályázatot a -Veszprémi Középiskolai Kollégium mellett működő- Kollégium Alapítvány azzal a céllal hirdette meg, hogy a fiatalok számára interaktívvá és élményszerűvé tegye a történelmet, az öltözködés irányából közelítve a témához. A pályázatra jelentkezők Gizella korabeli ruhákat alkothatnak újra, melyhez egy mentorprogram keretén belül minden szükséges kelléket és segítséget megkapnak. A program zárásaként pedig egy Történelmi Divatshow keretében mutatják be munkáikat, és a Gizella-napi felvonuláshoz is csatlakoznak majd Veszprémben. A részletekről az ötletgazdával, Miklós Judit mestertanárral beszélgettünk.

Miklós Judit tíz éve dolgozik a Veszprémi Középiskola Kollégiumban, ahol folyamatosan különböző kiállításokat és művészeti programokat szervez. Az intézmény Tehetséggondozó munkaközösségének vezetője és a 25 éve alapított Közös Jövőnkért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Változatos mentorprogram főszerepben a történelmi hagyománnyal

A projekt kidolgozásakor Gizella királyné nyomán, egy mini textiles műhely létrehozását is megálmodták a kollégiumban. A tavalyi évben országos alkotólyázatot hirdettek, ahol októbertől decemberig lehetett benyújtani a jelentkezéseket a divat- és modellrajzokkal és leírásukkal együtt. A pályázatra középiskolás, egyetemista és felnőtt korosztályban lehetett jelentkezni, azon belül pedig két kategóriában: történelmi jelmezek és újító inspirációk. A beérkezett rajzok alapján szakmai konzultációkat tartottak a jelentkezők számára és művészeti mentorok segítik a pályázók tevékenységét. Imrik Zsuzsa jelmeztervező a műhelymunka irányítását és a tervek gyakorlati megvalósítását vezeti. Az intenzív felkészülési folyamat során, a személyes konzultációk alkalmával a vizuális megjelenítést és a különféle textilek nyújtotta lehetőségeket is megbeszélték a kiválasztott pályázókkal.

Sellei Gabi divattervező-stylist is közreműködik a projektben, aki az önálló tervezésben segíti a részvevőket, szín- és stílustanácsadást is tart, illetve a divatbemutató szervezése, rendezése is az ő feladata. Egervári Márta textilművész, textilrestauátor pedig abban segít, hogy a történelmi jelmezek valóban korhűen legyenek megtervezve és végül megalkotva.

„Március 7-én Várszegi Kata jelmeztervező tartott előadást a kollégium nagytermében, ahol a Gizella korabeli öltözködés volt a központi téma, a ruharendeletektől a koronázási palástig. Az előadás során a hagyományhoz visszanyúló, de bátran újító öltözetek mellett az előadó saját papírruhái is bemutatásra kerültek. Zay Orsolya régész, történész is a kollégium vendége lesz, aki előadást tart arról, hogy melyek a főbb különbségek a történelmi jelmez és a ruharekonstrukció között”

-meséli Judit.

Divatbemutató és vadonatúj varróműhely

Nemrégiben egy modellválogatóra is sor került a kollégiumban hiszen a pályázat végén egy divatbemutatóval zárul majd a program, ahol nemcsak a szép ruhákon és a kifutón való végig vonuláson lesz a hangsúly, hanem olyan háttérterületek is reflektorfénybe kerülhetnek, mint például a fodrászat, sminkelés, fotózás és videózás. A közreműködő fiatalok így a kifutók világán keresztül azt is felmérhetik, hogy van-e érzékük ezekhez a területekhez.

„Egy új tehetségkört szerettünk volna ezzel megcélozni, mert az iskolában ezek a rejtett tehetségek nem biztos, hogy napvilágra kerülnek. A tantárgyi eredmények hamar thatóak, de az, hogy valaki szépen sminkel, van-e stílusérzéke, modellként megállja-e a helyét, van-e tehetsége a fotózáshoz, filmek vágásához, esetleg szervezéshez az a rendezvények során kiderül. Ezért folyamatosan keressük a fiatalokat, akikkel a projekt során együtt tudunk működni.”

Korábban pályázati támogatással egy Látványkonyha került kialakításra a kollégiumban, de a szervezők úgy gondolták, hogy a főzés mellett hasznos lenne, ha a középiskolás lányok a szabás-varrás rejtelmeibe is belekóstolhatnának. Így született meg a Tűpróba műhely ötlete, melynek átadójára március 23-án kerül sor. A Vágyott pillanatok” divatbemutatón a lányok az ajkai Evita Esküvői Ruhaszalon ruháit fogják viselni.

Divatkatalógus és divatshow a Veszprémi Gizella Napokon

A pályázati ruháknak április közepéig kell elkészülniük, melyeket divatfotózás követ, hogy az Eleven textil  katalógusba megjelenhessenek.

„Ezt papírformátumban és digitálisan is szeretnénk megvalósítani. Bemutatjuk, hogy a történelmi jelmezeket hogyan gondolták újra a pályázók, természeti környezetben, de akár kastélyudvarban vagy templomromoknál is tervezünk fotózást” - – mondja Judit.

A pályázat záróakkordja és csúcspontja pedig az lesz, hogy 2023. május 13-án a korábbi válogató során kiválasztott modellek az elkészült ruhákkal csatlakoznak a Gizella-napi városi felvonuláshoz a Veszprémi Programiroda Rendezvényszervező Kulturális Szolgáltató Kft.-vel együttműködve.

 „Ez egy hatalmas lehetőség a projektben résztvevő fiatalok számára. Azt mindenképpen szeretném kihangsúlyozni, hogy ez nem egy szokványos verseny. Aki a programba bekerült és az alkotásával megjelenhet a katalógusban és a divatbemutatón, az már győztes. Ez egy művészeti pályázat, egy mentorprogram, tehát sokkal inkább egy közösségi összefogás azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalokat felfedezzük és segítsük a bemutatkozásukat"

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!