Érzékenyítés a színház erejével – Interjú a Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztivál megálmodójával, Kellerné Egresi Zsuzsannával

Kultúra Kormos H. Barbara / Fotók: VEB2023

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az elfogadás és megértés társadalomban történő erősítését célnak kitűző kezdeményezés, melynek fő koncepciója az „ép testben ép lélek” gondolat. Számtalan program: ősbemutatók, beszélgetések, ingyenes szűrővizsgálatok, kiállítás és könnyűzenei programok is várják 2023. április 20-23. között Veszprémben mindazokat, akik szeretnék megtudni, miben rejlik valójában a színház gyógyító ereje.

Kellerné Egresi Zsuzsanna középiskolás kora óta kapcsolódik a színházhoz, ahol statisztaként indult, majd színházi főtitkár, később értékesítési vezető lett, jelenleg igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, a színházi munkája mellett szerezte meg mindhárom diplomáját. Az érzékenyítést mindig is szívügyének tekintette, ez jelentette az alapját a fesztivál létrejöttének is.

Hogyan született meg a fesztivál ötlete?

 

A konkrét megvalósítása a fesztiválnak egy új társulati tagunk felvételével fogalmazódott meg bennem. Gyöngyösy Dóra, kihívással élő – Down-szindrómás – lány szülei megkerestek, hogy lenne-e lehetőség  lányuknak a színházban dolgozni. Én abszolút nyitott voltam erre, és nagyon örültem, hogy abban, amelyben régóta hiszek, megvalósulhat: integrálni a társulatba kihívással élő dolgozókat is. A vezetőtársakkal egyeztetve felvettük Dórikát Színházunk társulatába. Ennek már hét éve, és ez a szám azért fontos, mert Dórika érkezése szinte egyidős és szorosan összefügg a fesztivál megszületésével. Mivel a Down-szindrómának szemmel látható külső jegyei is vannak, pontosan lehetett látni, hogy nem mindenki számára könnyű az elfogadás, sőt, volt olyan is, aki hangot is adott ennek.  De szinte semmit sem kellett tennünk ez ellen, mert Dórika lénye volt az, amely ezeket a falakat, amelyeket az emberek felépítettek maguk körül, elkezdte szép lassan lebontogatni. A puszta lénye, az, hogy itt volt köztünk, érzékenyítette a társulatunk tagjait. Látni lehetett az egész folyamatot, sőt érezni is. Mivel az érzékenyítési folyamat ennyire erőteljesen elindult a társulaton belül, arra gondoltam, hogy ha ez ilyen jól működik, akkor jó lenne szélesebb körben is rávilágítani arra, hogy vannak kihívással élők, akiknek nem olyan egyszerű egy másoknak átlagos munkahelyre vagy közegbe beilleszkedni, hogy a kihívással élők is élhetnek teljes életet és lehetőségeinkhez mérten segítsük őket, ha nem tudunk segíteni, legalább ne ártsunk! Ez lett később a fesztivál mottója is.

Így született meg az Érzékenyítő Fesztivál.

 

Igen, de tavaly új nevet kapott, és így lett Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, amely pontosabban kifejezi azt, hogy mit is gondolunk, és mi a célunk ezzel a ma már hagyománnyá vált rendezvénnyel.

Ahogy mondta, a színház gyógyító erejének fesztiválja. Ön szerint hogyan képes a színház a lélekre hatni, milyen eszközökkel tud gyógyítani?

 

Azt bizton állíthatom, hogy minden előadás tud gyógyítani, mert minden előadásban van valami, amit a néző megtalál, ami neki fontos. Ez nem biztos, hogy pont az, amely az előadás fő cselekménye, lehet, hogy csak egy kis részlet vagy mellékvonal, de a színházi előadás mindenképpen tükröt tart, amelyben a néző meglátja és megtalálja önmagát. Ezt az élményt a színházi előadás által átéli, majd hazaviszi és akár otthon, vagy a munkahelyén tud róla beszélni másokkal. De akár közösségi élményként is átélheti egy csoport vagy iskolai közösség, melyet aztán együtt dolgoznak fel. Ez a legjobb pszichoterápia. A fesztivál lényege is pont ez. Igyekeztem olyan előadásokat összeválogatni, melyek mindannyiunk életében előfordulhatnak, és nem biztos, hogy mindegyik szemmel látható kihívás, sőt az az igazán izgalmas, amikor szemmel láthatatlan „keresztekről” van szó. Ezek a kihívások mind-mind jelen lesznek a fesztiválon, amelyekről beszélgethetünk, megvitathatjuk, mind alkotói, mind befogadói oldalról.

A fesztivál idén a VEB2023 EKF programjával közösen, a Hidak klaszteren belük fog megvalósulni, amely az egymáshoz való kapcsolódást helyezi fókuszba. Ön szerint miért különösen fontos egy ilyen régiós szintű összefogás?

 

Talán az ország egyik legszerencsésebb városa Veszprém, hiszen a Balaton és a Bakony között fekszik. Ilyen földrajzi adottsággal kevés város rendelkezik. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy itt élek és tehetek azért, hogy az élet színesebb és jobb legyen az itt élő embereknek és az ideérkezőknek is. Született veszprémiként és Veszprém kultúrájáért dolgozó emberként pedig külön öröm volt, hogy az a város, amelyet én legszebbnek és legfontosabbnak tartok az életemben, megnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az pedig, hogy ehhez a projekthez mi is, a színházzal együtt kapcsolódni tudunk egy ilyen fontos téma mentén, az igazán megtisztelő. Azzal, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programhoz csatlakoztunk, erősödik a mi fesztiválunk is.

Idén lesz a hatodik alkalom, hogy megrendezésre kerül a fesztivál. Miben lesz más az idei az eddig megszokottól?

 

A VEB2023 EKF programsorozatán túl idén a X. Színházi Olimpiához is csatlakoztunk és az együttműködő partnereknek köszönhetően sikerült nemzetközivé tenni a fesztivált. Több olyan társulatot is meghívtunk, akik kihívással (elsősorban értelmi fogyatékkal) élő társulati tagokat foglalkoztatnak. Érkezik egy lengyel és egy szlovák társulat, valamint a magyarországi Baltazár Színház. Ők hitelesen, erőteljesen mutatják be és világítanak rá arra, hogy mindenkinek van helye a világban és mindenkinek jár a boldogság.

Négy nap és számtalan program, amely közül választhatunk. Ki tudna emelni párat közülük, amit semmiképpen ne hagyjunk ki?

 

Rögtön az elején a Léleknyitogató Ceremóniát emelném ki, amely április 20-án 17 órakor lesz a Dísztéren. Ez azért is különösen fontos, mert ezzel nyitjuk meg a fesztivált. Fellépnek majd a veszprémi ifjúsági csoportokon túl a PetőfIfiAkadémisták is, akik részt vesznek színház négy féléves képzésén, amelynél – a színházi szakmák elsajátítása mellett – a személyiségfejlesztés és a közösségépítés is a fókuszban van.

Illetve az idei évben nagy öröm, hogy a PETŐFI200 emlékévhez csatlakozva, bele tudtuk építeni a fesztiválba is ezt a jeles évfordulót: a PETŐFiFJÚ ősbemutató egyik betétdalából egy „VeszprémKlipetfogattunk, amely a város szépségeit és a „veszprémi arcokat” is bemutatja. Ennek a nyilvános bemutatójára is a Léleknyitogató Ceremónián kerül sor.

Illetve ez már a harmadik év, hogy készült egy ősbemutató kifejezetten a fesztiválra, amely aztán tovább él Veszprémben és a vonzáskörzetében. Idén a bántalmazás a téma, A hatodik szék című előadást (április 23. 20:00) Topolcsányi Laura írta és Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra, amely egy iskolai zaklatás történetét meséli el, és azt mutatja be, hogy hogyan gyűrűzhet tovább egy ilyen eset 30-40 évvel később egy felnőtt életében.

Ha jól tudom, könnyűzenei programokkal is készülnek.

 

Igen, de azt mindenképpen kiemelném, hogy ez egy összművészeti fesztivál, ahol megjelenik a színház, a képző- és táncművészet, valamint a könnyűzene is. Minden évben egy közismert könnyűzenei előadót hívunk el, akinek kicsit mélyebben beleláthatunk az életébe, kihívásaiba is. Fellépett már nálunk Caramel, Oláh Ibolya és idén Tóth Vera (április 23. 17:00) érkezik hozzánk, aki azt is megosztja majd a közönséggel, hogy mi az ő kihívása.

Sőt érkezik egy híres színésznő is, aki gyönyörű és kívülről úgy tűnik, hogy tökéletes élete van, de a fesztiválon fogja leleplezni, hogy milyen kihívással él, amely biztosan megdöbbentő lesz, de erőt adhat ahhoz, hogy mindent túl lehet élni, erővel, kitartással elérhetjük vágyainkat!

Illetve szó lesz arról is, hogy a színház és a dadogás hogyan fér össze: Őze Áron és Keller Márton (április 21. 17:30) beszélnek majd a nem mindennapi küzdelmükről, amely a magánéletükben jelen van, de a színpadon soha.

Mit kell tudnunk az Otthonra találni a művészetben kezdeményezésről? Ez is a fesztiválon debütál majd.

 

Örömmel kapcsolódtunk ehhez a kezdeményezéshez, amelynek a védnöke is lettem, illetve a projekt vezetője az egyetemi tanárom, Ládonyi Zsuzsanna. A veszprémi hajléktalanszállón indult képzőművészeti projekt lényege, hogy a társadalom perifériájára került embereket a művészettel és művészetterápiával próbálják segíteni és fejleszteni. A program során készült alkotásokból készül egy kiállítás, amelyet az előcsarnokban tekinthetnek meg a látogatók az április 20-ai 18 órakor kezdődő kiállításmegnyitót követően. Az alkotások Veszprémben később több helyen, egy utcakiállítás keretén belül és a Művészetek Házában is megtekinthetők lesznek. Szerintem különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az emberek hogyan érzik magukat, mit éreznek, amely egy egyszerű festményből vagy rajzból kiolvasható. Akár saját hibájukból, akár önhibájukon kívül kerültek egy ilyen élethelyzetbe, fontos, hogy mi történik a lelkükben, ki tudják adni magukból, és a legőszintébben talán ezt alkotás közben tudják megtenni.

A testi egészség is fontos szerepet kap a programok során, hiszen szűrőprogramokkal is készülnek.

 

Igen, fontosnak tartjuk az egészségügyi vonal bevonását, hiszen csak ép testben lehet ép lélek. Egy szűrővizsgálat kíséri végig a programunkat, amely a fesztiválra érkezőknek ingyenes. Az elmúlt évek alatt azt tapasztaltuk, hogy volt, akinek a fesztiválon derült ki a cukorbetegsége vagy esetleg bőrgyógyászati problémája, amely azóta megoldódott. Úgyhogy a prevencióra különösen nagy hangsúlyt fektetünk, összekapcsolva a vizsgálatokat a fesztivállal, és így lesz a Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja egy nagy összművészeti, vagy mondhatjuk, hogy összlélektani fesztivál.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!