Egy színekkel és geometriával átszőtt életpálya– Bak Imre helyzetei

Kultúra VEB2023 / Fotók: Vaszary Galéria

Bak Imre, a hazai neoavantgárd irányzat egyik legfontosabb alkotója, tavaly decemberben életének 83. évében elhunyt, de halála előtt még szoros együttműködésben dolgozott a balatonfüredi Vaszary Galériában most nyíló Helyzetek című kiállításán. Így ez élete utolsó tárlata, melyben személyesen is közreműködhetett, és mely a 2004 és 2022 közötti műveit mutatja be. A január 22-én nyíló kiállítás kapcsán a művész életpályájának legfontosabb szakaszait vesszük sorra.

Bak Imre festményeit elsősorban a geometrikus szerkezet jellemzi, művészetében Kassák Lajos, Korniss Dezső és az Európai Iskola neoavantgárd hagyományait követte, de közben olyan nemzetközi képzőművészeti törekvésekkel is lépést tartott, mint a hard-edge painting, amely az absztrakt festészet Amerikában elterjedt festészeti irányzata.

Néhány szóban a neoavantgárdról

Az a képzőművészeti irányzat, amely az 1910-30-as években elterjedt avantgárd művészetet, mint például az expresszionizmust, kubizmust, futurizmust, dadaizmust, konstruktivizmust és szürrealizmus fedezte fel újra. Az 1960-as évek elejétől terjedt el, főleg Közép-Európában.

Bak Imre művészetének legfontosabb állomásai

1958-1963 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait.

 

1960-as években a Zuglói Kör tagja lett.

 

1968-tól részt vett az Iparterv-kiállításokon, mellyel egyre nagyobb népszerűségre tett szert.

 

1971-ben egy nagysikerű kiállításon mutatkozott be az esseni Folkwang Museum ösztöndíjasaként. Ugyanebben az évben alapította meg társaival, Fajó Jánossal és Nádler Istvánnal a Budapesti Műhelyt, melynek a teljes alkotói programjának kidolgozásában is részt vett. A műhely egyik fő célja a modern művészet népszerűsítése volt.

 

1971-1979 között a Népművelési Intézet Képzőművészeti osztály munkatársa volt.

 

1979-1987 között a Film Színház Muzsika című hetilap tördelőszerkesztőjeként dolgozott..

 

1987-1991 között a Magyar Iparművészeti Főiskola Művelődéselméleti és Tanárképző Intézetének igazgatója lett, kezdetben docens, majd egyetemi tanár.

Inspirációk és hatások

Pályája indulásakor Georges Braque és Molnár Sándor kubista alkotók hatottak rá.

 

Az 1960-70-es években az amerikai és német hard-edge minimalista tendenciái, a magyar avantgárd tradíciói és a magyar népművészet motívumai inspirálták.

 

Az 1980-as években képeinek geometrikus rendszere még összetettebb lett, posztgeometrikus festészet trendjeihez is kapcsolódott.

 

Az 1990-es években egyszerűbb motívumok jellemezték műveit, nagy egybefüggő színfelületekkel.

 

A 2000-es évektől geometrikus festészet alapkérdéseit boncolgatta, többek között a térillúzió megteremtésének festői eszközeit. 

Nemzetközi hírnév

Bak Imre művei számtalan hazai és nemzetközi, illetve egyéni és csoportos kiállításon is helyet kaptak, Magyarországon pedig a Magyar Nemzeti Galériában és a Ludwig Múzeumban is megtekinthetők.

 

Munkái mai napig olyan közgyűjtemények részét képezik világszerte, mint

 

a bécsi Albertina és MUMOK,

a londoni Tate Modern,

a New-York-i Metropolitan Museum,

 a stockholmi Modern Museet,

a berlini Nationalgalerie vagy

a zürichi Haus Konstruktiv.

Bak Imre művei néhány hónapra Balatonfüredre költöznek

Helyzetek címmel kiállítás nyílik a balatonfüredi Vaszary Galériában Bak Imre 2004 és 2022 között készült műveiből, amely azért is egyedülálló, mert a művész életművének erről a szakaszáról még nem született áttekintés. A megnyitó 2023. január 22-én 16 órakor kezdődik, ahol köszöntöt mond majd Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, az eseményt pedig Trombitás Tamás, Munkácsy-díjas képzőművész nyitja meg. A különleges kiállítás, melynek kurátora Fehér Dávid művészettörténész, május 1-ig lesz megtekinthető.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!