Egy képzeletbeli időutazás margójára - A Privát Veszprém projekt tapasztalatairól beszélgettünk

Az év során több helyen fotógyűjtési pontokat szerveztetek, és év végére megszületett egy kézzel fogható családtörténeti album. Meséltek róla bővebben?

Hajnalka:

Igen, fotózásra hívtuk a veszprémieket, és jöttek fiatalok, középkorúak, több generációs családok és mindenki hozott magával egy archív képet, amit kezükben tartanak, és azzal jelzik, hogy milyen kötődésük van a városhoz és a korábbi generációkhoz. Sokan nem is egy, hanem több képet hoztak, amelyekre felírtuk, hogy kik szerepelnek rajta, a kiállításnál pedig úgy helyeztük el a családokat a térben, hogy hol laknak jelenleg. Ez már önmagában nagyon érdekes volt, mert volt olyan család, amely hosszú idők óta nem mozdult el az eredeti lakhelyéről, és azóta is ugyanabban az 500 méteres körben lakik az egész család. De akadt köztük olyan család is, amelynek tagjai sokat vándoroltak az egyik városrészről a másikba. Érdekes volt látni, hogy bár nem volt tudatos válogatás vagy meghívás a fotózásra, mégis szinte minden városrészről érkezett veszprémi lakos. Az album elkészültét intenzív munka előzte meg: a képek és a visszaemlékezések alapján egy másfél oldalnyi anyagba sűrítettük minden család történetét, ebben különösen Baktay Anna-Réka vállalt oroszlánszerepet. A legkülönlegesebb pedig az volt, hogy a családok mennyire lelkesen vettek részt a munkában, amelynek a kicsúcsosodása a könyvbemutató volt december 7-én, ahol tíz család két-két percben mesélt a saját történetéről. A kötetről még annyit fontos tudni, hogy kétnyelvű, így minden tartalom, a családtörténetek és a képleírások angolul is megjelennek benne.

Dávid:

Szerintem azért lett egy nagyon izgalmas médium, mert egyfajta interakciót teremtett a családokkal. A könyvbemutatón is ezt éreztük, ahogy a Hajni is mondta, a családok a lelkület is beletették, és nagyon magukénak érezték a végeredményt. Azt láttam rajtuk, hogy nagyon élvezték a projektet, és szeretnék folytatni azt az utat, amelyre közösen léptünk rá. Itt egy kicsit visszautalnék 2023-ra, hiszen a célunk az volt, hogy elinduljon egy folyamat, egy párbeszéd Veszprémen belül. Az egész kihívás koncepciója az volt, hogy az Európa Kulturális Fővárosa év alatt bemutassuk Veszprém múltját a családokon keresztül, és létrehozzunk egy kollektív emlékezetet, amely ugyan a múltról szól, de a jövőbe tekint. Ez pedig nem más, mint ennek a 25 családnak az emlékezete (mivel egy család története nem került bele az albumba, csak a kiállításra). Szerintem ez az album egy igazi vizuális érték, amivel sikerült elérnünk, amit szerettünk volna, és ahogy Hajni mondta, angol nyelven is olvasható, így bárhova magunkkal vihetjük akár külföldre is, megmutathatjuk másoknak, akik Veszprém városát és múltját a családok történetén keresztül ismerhetik meg. Ezzel szerintem a Privát Veszprém tényleg elérte a célját, és sikeresen zártuk a projektet.

Hogyan értékelnétek a projektet, amely rengeteg szálon futott és több elemből állt? Van olyan, amit kiemelnétek? Mire vagytok a legbüszkébbek mind közül?

Hajnalka: Én személy szerint a családokkal való munkát tartom a projekt legfontosabb és legérdekesebb részének, amely a legszélesebb kört is érintette, illetve azt, hogy sikerült a családokat megmozgatnunk. Olyan ez, mint amikor bedobunk egy követ a vízbe, és az messze gyűrűzik. Itt a gyakorlatban is tényleg ez történt. Az elején a városvezetés részéről éreztünk egy kis bizalmatlanságot a projekttel és különösen a szobrokkal kapcsolatban: aggódtak, hogy nem vált-e majd ki felháborodást a lakosok részéről az, hogy az öt szobor a citromsárgától a rózsaszínen át a sötétkékig mindenféle színben pompázik. De pont az ellenkezőjét tapasztaltuk, nagyon szeretik az emberek, a fiatalok kifejezetten szelfiznek velük, sőt a turisták is, és azt láttuk, hogy a szobrok elkezdtek élni a lakosok által: Francsics Károly a hidegben egy sálat kapott, Rosenberg pedig egy szemüveget a kalapjára, hogy lásson. Így Veszprém izgalmas részeivé váltak újra, ami egyébként a célunk volt: hogy az emberek felfigyeljenek az elfeledett személyekre, akik egykor sokat tettek a városért, de a kollektív emlékezetben valahogyan elhalványult az emlékük. A Mesélő Megállóknak is nagyon nagy sikere volt, nemcsak az utcán vagy a buszról, de az autókból nézve is.

Dávid: Én minden részét nagyon szerettem ennek a projektnek, de talán egy katartikus élményt tudnék kiemelni mind közül. Éppen a családokat fotóztuk Csobay Bencével, és egy Debreczenyi-Zsebe család elképesztően szép régi fotót hozott magával. Ahogy tartották a kezükben és mosolyogtak, az nekem olyan érzés volt, mintha a fotón keresztül kinyílt volna a múlt egy dimenziója. Ez egy nagyon fontos pillanat volt. Ahogy az is, amikor kezdett összeállni az album, és Anna-Rékával azt éreztük, hogy kezd összeállni az történet egy egésszé. Persze amikor megláttuk az albumot, az is egy fantasztikus pillanat volt. A bemutatón pedig amikor megérkeztek a családok, és az átadáskor pillantották meg először az albumot, olyan energiák szabadultak fel, hogyha mérni lehetetett volna az emberi érzések energiáját egy képen, biztosan hihetetlen eredmények születtek volna. Szerencsések vagyunk, mert sok ilyen pillanatot élhettünk át a projekt során.

HV: Az éremnek mindig két oldala van, így a pozitívumok után felmerül, hogy volt-e bármi olyan, amit esetleg másképp csinálnátok?

Dávid: Furcsa, hogy egy képzeletbeli időutazással kapcsolatban pont az időt tudnám megemlíteni. Talán, ha az egész folyamatot korábban el tudtuk volna kezdeni, és időt nyertünk volna, az segített volna, mert sokszor azt éreztük, hogy az utolsó pillanatban készültünk el. De mivel az egész folyamat eltért a klasszikus múzeumi környezetbe helyezett kiállítástól, és élő emberek emlékeire alapozva hoztunk létre kiállítást és egy albumot, illetve olyan köztéri szobrokat, amelyek elképesztő modern technológiával készültek, ezek mind-mind rizikós vállalások voltak. Nem volt időnk tesztelni őket előre, így nem tudtuk, hogy fognak a kirakatok vagy a szobrok működni, illetve, hogy a családok eljönnek-e majd nyáron a fotózásokra, a szobrok bírják-e majd a terhelést. Menet közben tapasztaltunk meg mindent, és korrigáltunk, ha kellett, de szerencsére aztán elkezdtek érkezni a visszajelzések, hogy az emberek szeretik, így elindult az interakció. A rohanás része az, amit ma már másképp csinálnák, de ezt leszámítva bennem nagyon nagy elégedettség van az eredménnyel és az emberek reakciójával kapcsolatban. Mert azt fontos kiemelni, hogy a projektben a veszprémiek és a látogatók érdeme is benne van, az ő elégedettségük teszi igazán sikeressé azt.

Hajnalka: Én a kirakatokat említeném meg, mert jobb lett volna, ha nagyobb teret kapnak. Nagyon izgalmas tartalmak születtek, de alapvetően kicsi helyekre kerültek, így kevesen vették észre őket. A másik, amit kiemelnék szintén az idő-faktor, amit Dávid is említett. Többször, több helyen és nagyobb időt ráhagyva hirdetném meg a fotópontokat, mert sokszor kaptunk olyan visszajelzést, hogy szívesen eljöttek volna, de nem értesültek róla. De ezeket leszámítva szerintem nagyon jól sikerült a projekt, a fiataloknak tartott drámapedagógiai foglalkozások a gimnáziumban is nagy sikert arattak. A Privát Veszprém egyébként tipikusan olyan projekt, amelynek minimum 4-5 év szükséges ahhoz, hogy igazán beérjen, ezért is fontos, hogy folytatódjon.

Most, hogy említetted a folytatást, mik a tervek a jövőre nézve, 2024-től?

Hajnalka:

Mi nagyon szeretnénk, de természetesen nem rajtunk múlik. Több színes szobor tervben van és rengeteg az üres kirakat, amit minimális ráfordítással igazán különlegessé lehetne tenni. Bízom benne, hogy a családtörténeteket is folytatni tudjuk majd. Tehát ez mind-mind olyan elem, amely a veszprémiek és az idelátogatók kérésére is megérdemelné a folytatást.

Dávid: Szerencsére a szobrok most is városban vannak, tehát folyamatosan életben tartják az érdeklődést a város érdekes és fontos személyiségei iránt. Így tényleg be tud épülni az emberek tudatába, hogy ki is volt Francsics Károly, Rosenberg Jenő, Csikász Imre vagy Cholnoky Jenő, és mit tettek hozzá a veszprémiséghez. A Mesélő Megállók folytatása is fontos lenne, hogy ott mutassuk be a várost az ott élő családok történetén keresztül, ahol éltek és ténylegesen történt. Ami jelenleg nagy kérdés számomra, hogy hogyan tudnánk a családokat összehozni, hogy kapcsolódni tudjanak Veszprémen belül. Az albumban szereplő családok például többnyire ismerték egymást, ezért pontos hálózatot lehetett kirajzolni abból, hogy ki kivel hol találkozott, vagy dolgozott együtt. A kérdés az, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben ebből mit tudnánk kihozni és profitálni. Ha csak három-négy találkozó összejön a 2024-es évben, és elindul egy beszélgetés akár a fiatalabb generáció között a város múltjáról, akkor szerintem már sokat nyert belőle mind Veszprém, mind az EKF-év is, mert tényleg elindult valami.

Az egyértelmű, hogy a Privát Veszprém projekt a VEB2023 EKF program szerves részét képezte. Ti hogyan éltétek meg a 2023-as évet?

Hajnalka:

A Privát Veszprémmel kapcsolatban a helyi sajtó fogalmazott úgy, hogy a „legveszprémibb projekt” volt a VEB2023 EKF programjain belül, ami azért is kiemelten fontos volt, mert az EKF-év során a veszprémiek érezhették, hogy aktívan részt vehetnek benne, beleadhatták magukat, és Veszprémet képviselve mutatták be a várost sokszor egészen különleges szemszögekből.

Dávid:

Szerintem szuperül sikerült az EKF-év, elképesztően komoly eredmények születtek. Nem igazán tudnék negatívumot találni benne, én is rengeteg programra elmentem. A saját személyes kudarcom az volt, hogy az egyik legizgalmasabb projekten, a Madách 200 Gondolat Fesztiválon betegség miatt nem tudtam jelen lenni, pedig egy kerekasztal-beszélgetésen és egy workshopon is részt vettem volna a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Szerintem az EKF- év abszolút hozta azt, amit kellett, sőt, várakozáson felül teljesített. Az pedig külön öröm volt, hogy többen – beleértve magamat, Baktay Anna-Rékát és Csobay Bencét –, nem veszprémiek vagyunk, nincsen veszprémi kötődésünk, és az elején nem tudtuk, hogy fognak a helyiek ehhez hozzáállni. De csodálatos volt a fogadtatás, és úgy éreztük, hogy ez valóban működik.