Bámulatos ékszerek, és ami mögöttük van - Megnyílt a MÁMORT! Európai Kortárs Ékszerművészeti Kiállítás Veszprémben
„Mindig mámorosnak kell lenni.” Charles Baudelaire gondolatait idézi a veszprémi Művészetek Háza és a müncheni Galerie Biro közreműködésével megvalósuló ékszerkiállítás, melyen Európa 20 országából 29 ékszerművész mutatja be, hogy az ékszerek nemcsak látványos és dekoratív használati tárgyként szolgálhatnak, hanem akár a jelen kor társadalmi kérdéséire és problémáira is reflektálhatnak. A kiállítás részleteiről Dohnál Szonját, a veszprémi Művészetek Háza szakmai igazgatóhelyettesét és a kiállítás kurátorát kérdeztük.
Hogyan született meg a különleges ékszerművészeti kiállítás ötlete?
Már két évvel ezelőtt kialakult egy elképzelés a Művészetek Házában, hogy képzőművészeti galériaként szeretnénk kiszélesíteni a kiállításokat az iparművészet irányába. Ennek tükrében először 2021-ben egy textil- és ékszerkiállítás valósult meg, amelynek a kurátora voltam. A fő célunk az volt, hogy a különböző művészeti ágak közötti párbeszédet megjelenítsük, és innentől kezdve több iparművészeti tematikájú tárlatot rendeztünk üveg és kerámia témában, tehát egyértelmű volt számunkra, hogy a VEB2023 EKF programjával való együttműködésben az iparművészet fontos eleme lesz a koncepciónak.
A 2023-as programév nyitó hetében, tavaly januárban ennek részeként nyílt meg a Glass Focus nemzetközi üvegművészeti kiállítás.
Igen, és az idei év második felében pedig a MÁMORT! Nemzetközi Kortárs Ékszerkiállítást helyeztük fókuszba, amelyre nemhogy Veszprémben, de Magyarországon sem igazán volt eddig példa. Budapesten ennek egyébként nagyobb hagyománya van, éppen most zajlik a Budapest Jewelry Week (melynek egy nappal a Mámort! kiállítás előtt volt a megnyitója), vidéken viszont a műfaj sokkal kevésbé ismert. Ezért szerettük volna ezt a világot a fővároson kívül is bemutatni, amelyre a VEB2023 EKF programja tökéletes lehetőséget adott, mivel idén szinte mindenki Veszprémre figyel. Azzal a fő céllal álmodtuk meg a kiállítást, hogy ne csak az ékszereket, hanem magát a műfajt és a művészeket is megismertessük a közönséggel.
Dohnál Szonja I Fotó: Gáspár Gábor
Szerepel a tervek között az idei kezdeményezés folytatása?
Abszolút, mi az elejétől kezdve úgy terveztük, hogy folytatni fogjuk, és minden második évben, biennálé rendszerben szeretnénk hasonló ékszerkiállítást szervezni.
A kiállításon összesen 29 ékszerművész mutatkozik be Európa számos országából. Milyen szempontok alapján választották ki a művészeket, és milyen koncepció mentén épül fel maga a kiállítás?
Igen, 29 művész szerepel a tárlaton, ebből 24 külföldi és 5 magyar, és összesen 20 országból érkeztek hozzánk az alkotók. Olga Zobel Biróval, a kiállítás másik kurátorával, a a sokszínűséget szerettük volna a középpontba helyezni, és szerintem, aki végigsétál a kiállításon, egészen testközelből megtapasztalhatja, akár az anyaghasználat vagy a gondolati háttér alapján, hogyan valósult meg mindez. Szerettük volna megcáfolni azt a tévhitet, amely általában az emberek fejében él, hogy a kortárs ékszerek csak nemesfémből, tehát aranyból, ezüstből vagy drágakövekből készülhetnek. Coco Chanel a XX. század első évtizedeiben már nagyon sokat tett ennek érdekében, amikor a divatbemutatóin nem nemes anyagokból készült ékszereket viseltek a modellek, hanem akár bizsut.
Hogyan jelenik meg a művészi önkifejezés a gyakorlatban?
Azt mindenképpen fontos kihangsúlyozni, hogy a kiállításon nem design ékszerek jelennek meg, minden darab egyedi, hiszen csak az az egy van belőlük.
A sokszínűség mellett azonban minden ékszer valamilyen üzenetet közvetít, amely lehet, hogy az egyes emberekből más-más reakciót vált ki: tehát ha ránéznek, lehet akár vicces, meghökkentő vagy szokatlan a forma, a színvilág, az anyag vagy a méret alapján. Németországban egyébként az 1960-as években indult az a mozgalom, amikor az ékszereket a művészek nemcsak használati tárgyként, hanem az önkifejezés eszközeként kezdték el készíteni, innentől kezdve jelent meg a szerzői ékszer, azaz az author jewellery fogalma.
Tehát a kiállításon a kortárs ékszerekkel a jelen kor társadalmi kérdéseire és problémáira is reflektálnak az alkotók.
Pontosan. Jolanta Gazda lengyel ékszerművész például az ékszereiben az emberi kapcsolatokat vizsgálja: azt, hogy az elválástól való félelem odaadást vagy inkább birtoklási vágyat jelent, vagy hogy mennyire áll távol a szimbiózis az élősködéstől. Ezek a gondolatok az alkotások címében is megjelennek: ilyen a Ketrec, vagy a Menedék, de a művész a szorongás és a komfortzóna kapcsolatát is kutatja. A kivitelezésben ez úgy jelenik meg, hogy a fémszálakból készült ékszerek közül például az egyik brossba 60 darab 3 miliméteres golyó van bezárva, mint egy ketrecbe, ahol tudnak gurulni ide-oda, de kiesni nem.
© Jolanta Gazda
Ezek szerint izgalmas technikák, anyagok és formák jellemzik az ékszereket. Milyen egyéb technikákkal találkozhat a közönség a kiállítás során?
A magyar művészek közül Lőrincz Réka az igazgyöngyöket és nemesfémeket olyan talált tárgyakkal ötvözi, mint például egy műanyag törölközőakasztó, ezekkel a sztereotip női szerepek kérdését és a környezetvédelmet is vizsgálja. Ezen felül antik ékszereket is beépít munkáiba, mellyel azokhoz a gyökerekhez nyúl vissza, amelyeket a saját nagyszüleinél látott, így ez egyfajta hídként szolgál a különböző generációk között.
A kiállítás fellép az egyik leggyakrabban felmerülő sztereotípia ellen, miszerint az ékszereket főképp nők hordják, így találkozhatunk férfi ékszerekkel is, például brossokkal.
Fábián Vera pedig az érték fogalmát vizsgálja, hogy abban a korban, amelyben élünk, a tömegkultúra és tömegmédia világában, mi tekinthető igazán értéknek. Ennek jegyében gyakran újrahasznosít anyagokat, például bakelit lemezt vagy boros üveget.
Mit tudhatunk a nemzetközi alkotók egyéb munkáival kapcsolatban?
Az ő munkáik között is nagyon sok érdekességgel találkozhatunk. A belga művész, Peter Vermandere az elkészült brossokhoz a brüsszeli Atomium épületének eredeti paneljait használta fel. Sofia Björkman, svéd művész pedig egy nagyon különleges anyaggal dolgozik, amelyet a Covid-járvány alatt kezdett el használni. Ez egy megújuló, biológiailag lebomló bioműanyag, mely teljesen úgy néz ki, és olyan illata is van, mint a fának. A művész korábban kosárfonást és szövést tanult, de ennél az anyagnál nem szőni kell, hanem megolvasztani az anyagot egy nagyon izgalmas technika segítségével. Illetve látható két arcékszer is a kiállításon, Gabriella Goldsmith dán művész jóvoltából, amelyek olyan, mintha a test meghosszabbításai lennének: két igazgyöngyöt kell az orrlyukba helyezni, mely az arc előtt tartja az ékszereket.
A címről nekem először József Attila Mámor című versének pár sora jutott eszembe, amely így hangzik: „És szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot. S Aztán meghalni: Mert én a Mámor vagyok.” Valójában azonban Baudelaire verse alapján született meg ez a cím. Miért pont erre esett a választásuk?
A versben Baudelaire arról ír, hogy „mindig mámorosnak kell lenni”, akár a költészettől, akár bortól, vagy bármi mástól, hogy ne vesszünk el a szürke hétköznapokban. Mi azt szerettük volna ezzel a címmel kifejezni, hogy az ékszerek ebben nagyon sokat tudnak segíteni, ha viseljük, vagy akár csak csodáljuk őket. Ne féljünk tőlük, legyünk bátrak, mert lehet, hogy ezek nem megszokott, olykor ismeretlenebb tárgyak, de pont ettől olyan szépek és izgalmasak, mert ki tudnak zökkenteni a mindennapok világából.
