Ázsiától Csopakig - A világhírű geográfus, Lóczy Lajos életútja

Kultúra Dr. Kovács Emőke

Lóczy Lajos nemcsak a tó egyik legnagyobb kutatója volt, hanem szerelmese is, Csopakon nyaralóval rendelkezett, és bár Pozsonyban született, mégis sok-sok szállal kötődött a Balaton vidékéhez.

Cholnoky Jenő földrajztudós, Almásy György Ázsia-kutató, Déchy Mór geográfus, Lóczy Lajos földrajztudós, Vámbéry Ármin Közép-ázsiai-utazó, Sven Anders Hedin svéd földrajztudós

Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás

A zürichi egyetemen végzett geológiai tanulmányait követően Budapesten az egyetemes földrajzi tanszék oktatója lett, majd később az Állami Földtani Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke. Elméleti munkássága mellett az izgalmas expedíciókban való aktív részvétele is kiemelendő. Széchenyi Béla expedíciójának keretében bejárta Kelet-Ázsia nagy részét. Kutatta a közép-ázsiai sivatagok geológiai eredetét, a hátsó-indiai hegyláncok geológiai felépítését. Ugyanis legfontosabb célkitűzése a földtani ismereteken alapuló földrajztudomány megvalósítása volt. Mindennek eredményeként kiváló földrajztudósokat nevelt: Cholnoky Jenő, Prinz Gyula vagy Teleki Pál mind-mind a Lóczy Lajos által megkezdett utat folytatták tovább. Lóczy széleskörű tevékenységével nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is hírt szerzett magának. 1911-ben az Angol Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Munkásságának kiemelkedő részét képezi a Balaton tudományos kutatása, melynek fontosságát így összegezte 1913-ban:

Ha van vidék, amely megfigyelésre és aziránt való elmélkedésre ösztökél, hogy miként keletkezett, úgy a Balaton és távolabbi környéke az. Nagy síkságokkal környezve a kis és a nagy Magyar Alföld Keszthely-Tapolcza vidéki és Székesfehérvár-Mór-Kisbér közötti összeérésein középmagasságú erdős hegység: a tágabb értelemben vett Bakony emelkedik, ennek tövében Közép-Európának legnagyobb tava nyúlik el.

A megújult Lóczy-barlang Balatonfüreden, amelynek feltárását Lóczy Lajos végezte az 1880-as években

Fotó: Balaton-Felvidéki Nemzeti Park

Lóczy 1891-ben alapította azt a Balaton Bizottságot, amelynek küldetése lett a tó tudományos kutatása. Vizsgálataik, feltáró munkájuk eredményét a Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című nagyívű kiadványban összegezték, melyben Lóczy a tavi geológai képződmények sajátosságait járta körbe. Lóczy Lajos eredményei meglehetősennagy újdonságként jelentek meg. A hatalmas – 33 kötetes – mű több esztendőn át készült, több mint 60 közreműködővel. Nemcsak geográfiai munka született így a Balatonról, hanem egy olyan részletes összefoglaló, amely a térség földtani jellegzetességei mellett a vidék néprajzi, történelmi, turisztikai, kulturális sajátosságait is bemutatta. Lóczy maga is aktívan részt vett a munkában, ő írta meg a Balaton monográfia első kötetét, melyben a geológiai képződményeket mutatta be igen részletesen. Lóczy Lajosból idővel nemcsak e vidék kutatója, hanem igazi rajongója lett, melynek eredményeként vásárolta meg csopaki nyaralóját 1892-ben. Ifjabb Lóczy Lajos így emlékezett vissza édesapja utolsó napjaira:

„1919 őszén már nagyon beteg volt és érezte halálának a közeledtét. Ekkor fejtette ki a leglázasabb munkásságát. Összefoglaló Balaton-munkáját és Nyugat-szerbia geológiai leírását még be akarta fejezni. Halála előtt egy-két héttel többször emlegette előttem. Istenem még mennyi írnivalóm volna, csak még egy félévet adjon a Mindenható, hogy legalább a Balaton morfológiáját és tektonikáját megírhassam. Még halálos ágyán is dolgozni láttam őt. Két órával előtte, hogy szíve megszűnt dobogni, még javítgatta összefoglaló Balaton-munkájának korrektúráját…

Tudtad? A balatonfüredi Lóczy-barlang az Év Balatoni Háza 2021 pályázat különdíjasa lett!

Balatonbogláron hirdették ki 2022. március 17-én az Év Balatoni Háza 2021 díjpályázat győzteseit, amelyen a Lóczy Lajosról elnevezett balatonfüredi Lóczy-barlang és Látogatóközpont a Balatoni Szövetség különdíját nyerte el. Lóczy Lajos az 1880-as években tárta fel a barlangot, ami 1934-től látogatható. Az új, díjazott épület 2021-ben készült el kellemes terasszal, fogadótérrel, interaktív lehetőségekkel. További információk a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park honlapján

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!