A téli Balaton a 19. századi szépirodalomban

Érdemes a tallózást Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon (1804) című vígeposzával kezdenünk, melynek egy részlete így hangzik: 

Minke Béla(1856-1934),egy ma már elfeledett lírikusunk, de egyike azoknak, akik versben állítottak emléket a balatoni télnek. Minke, Rianás (1898)című költeményében megszólítva és ezáltal megszemélyesítve, kérdéseket intéz a nagy tóhoz, így kutatva a rianásnak, mint természeti jelenségnek a rejtélyeit:

A befagyott Balaton jellegzetességeinek és szépségének leírására a Balatonfüreden villával rendelkező Jókai Mór (1825–1904) Az aranyember (1872) című regényében lelhetünk rá. Az egyik legszebb téli Balatonról szóló jellemzést olvashatjuk Jókainál, a Jég című fejezetben. Jókai Tímár Mihály lelki vívódása mellett a halászok téli tevékenységét is rögzíti, valamint részletes képet kapunk a téli Balaton természeti jelenségeiről is: „Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít, s mértföldkövekre elhangzik. – közben egy-egy ágyúdörgés, mely mérföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő ég hátán; s a távolban szénásszekeret látni, amint a jégen csendesen végighaladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, amely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik. …Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha föld alatti tűzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú: a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt tömeg között egyölnyi széles tátongó nyílás maradt.” – írja Jókai a sajátos balatoni rianás látványa kapcsán. Érdemes még Jókai A befagyott Balaton, az ölelkező várromok (1874) című tárcáját is elolvasni a Hon című lapban, amely szintén pontosan és plasztikusan rögzíti a Balaton téli állapotát, tüneményeit.

Eötvös Károly (1842-1916) Utazás a Balaton körül (1901) című emblematikus munkájában szintén több téli részletre lelhetünk. A behavazott tavi tájról így írt a Balaton nagy krónikása: „Tihany ködfelhőnek látszik. Tornyát a hegyen s jegenyefáját a révnél elnyelte a télnek sugaravesztett világossága. Az örsi, lovasi, csopaki és arácsi hegyek egymásba olvadnak, s lábaik összenőttek a parti jéggel. Erdők, mezők, nyaralók egy színre váltak. A fényes víz helyén fénytelen avar. Imitt-amott hófuvatagok nyoma. Se madár, se ember, se vitorlás, se gőzös sehol.” Eötvösnél olvasható az a téli történet is, amikor a Balaton jege beszakadt egy lakodalmas menet alatt az 1830-as években: „A kocsi alatt leszakadt a jég, s lovak és emberek a víz alá merültek. A kocsirúd vége kiállott a vízből, hátulsó kerekei a feneket érték. Lovak a rúd mellett, emberek a kocsiban, mintha semmi sem történt volna. Halott volt valamennyi. De a kocsis akkor is tartotta a gyeplőt, s a vőlegény akkor is tartotta menyasszonya kezét, s a menyasszony akkor is nyitott szemmel mosolygott.”

Ha napjainkban a tó nem is fagy be olyan gyakran, a fenti idézetek olvasgatásával bármikor felidézhetjük a téli Balaton szépségét, természeti csodáit.