A Pajta Program tapasztalatai – Akit kérdezünk: Sümeginé Hegyi Ilona, Lókút
A Pajta Program 2021 óta az EKF-régió több helyszínen nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a Pajta helyszínek közvetlen környezetében élők és az odalátogatók számára is. Az elmúlt hónapokban kézműves foglalkozások, beszélgetések, koncertek, hagyományőrző alkalmak és közösségépítő tevékenységek kerültek megszervezésre több mint 20 településen. Új interjúsorozatunkban arra voltunk kíváncsiak, hogyan élték meg a szervezők a már lezajlott programokat és milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, akár települési szinten is az utóbbi időszakban. Ezúttal Sümeginé Hegyi Ilonát, a Lókúton megvalósuló Pajta Program vezetőjét kérdeztük.
Mit tart a 2023-as Pajta program legsikeresebb eseményének/projektjének és miért? Mi volt a legnagyobb erőssége a teljes programnak?
Sokak számára talán a nagyobb eseményeink voltak szembetűnőek, viszont mi a Pajtában közösségépítésre törekszünk, és ezt a kisebb, rendszeres projektjeink szolgálják legjobban. A Pajtánk egyik kulcsa is ez: közösségépítés közösen végzett tevékenység által. Egy ilyen sorozatunk például az In NochpaShoft. ahol úgy vagyunk együtt, hogy a kicsi és nagy eldöntheti, a három pillérből, melyre ez a program felépül, melyikben szeretne tevékenyen részt venni a délelőtt folyamán, majd pedig körbe ülve az asztalt, együtt fogyasztjuk el az ebédünket, miközben beszélgetünk, felidézünk régi dolgokat és terveket szövünk a jövőre. És talán ez az együtt evés és együtt gondolkodás a Pajta legfontosabb része.
Voltak-e új folyamatok, jelenségek, amik a program hatására kezdődtek el? Ez minek köszönhető?
2021- ben csatlakoztunk az EKF Pajta Programhoz. Nagyon szerencsés volt a korai csatlakozás, hiszen volt időnk tapasztalatokat gyűjteni, meglátni mi az, amire szüksége van közösségünknek. Én nem úgy fogalmaznék, hogy valaki megmozdult, aki nem mozdult volna meg, hanem a Pajta egy olyan lehetőséget teremtett, ami által felszabadult a falu közösségében rejlő kreatív energia. Ki gondolta volna, hogy mostanra lókútiak szórakoztatnak lókútiakat a színpadon. Ma már van egy lelkes csapat, akik nem színjátszók, de valódi JÁTSZÓK lettek Boka Gábor vezetésével. Együtt éljük meg a játék önfeledt örömét a foglalkozásokon, hogy aztán ezt átadjuk a falubelieknek egy-egy előadáson. Mindig kihangsúlyozzuk, hogy a programmal nem statisztikát gyártunk, hanem az a terv, hogy mindenki találjon magának lehetőséget a ki-, vagy inkább bekapcsolódásra igénye szerint. Arra törekszünk, hogy KözösségiSzínterünk, ami az Új Huta pajtánk központi helye, otthont adjon minden kiscsoportnak. Van olyan fejlődés, Ami közvetlenül a Pajta által jött létre, míg mások közvetetten, a közösségi élet felpezsdülése révén. Ilyen például a tavaly novemberben alakult Szent Mihály Kórus, ami teljesen önszerveződően, néhány lelkes embernek köszönhetően jött létre, és ma már nem csak a szentmiséket gazdagítják énekükkel, hanem a falu ünnepeinek is állandó résztvevői.
Mire lehet szükség ahhoz, hogy ez folytatódjon?
Pajta programunkat úgy terveztük, hogy hosszútávon fenntartható legyen. Nem a látványos, fesztivál jellegű eseményekre törekedtünk, hanem olyan kisebb programok szervezésére, melyeknek nem nagy a költségigénye. Reálisan gondolkodva persze nagy szükség lenne további pályázati lehetőségekre. De, ami még ennél is fontosabb tényező, az a szenvedélyes emberek jelenléte a falu közösségében. Ők azok, akik mozgásban tudják tartani a közösségi életet. Ha valamit nem szenvedéllyel csinálunk, akkor az előbb- utóbb ellaposodik, elhal. Az elmúlt időszakban sok ilyen ember vett részt Pajtánk formálásában, éltetésében. Ami nagyon bíztató, az az, hogy köztük gyerekek is vannak. Ha ki kellene emelnem egy dolgot, akkor az mindenképpen az emberi tényező lenne.
Sümeginé Hegyi Ilona
A helyi hagyományok, tovább adható tradíciók közül mi az, ami megjelent a program során?
Amikor az ember egy szándéka szerint több évre kiterjedő programtervet készít, akkor fontos, hogy meghatározza annak jellegét. Miről fog szólni? Mi a tervem vele? Pajtánk neve: Új Huta Lókút-Rossbrunn. A huta szó utal benne az egykor üvegfúvóként érkező sváb ősökre. De nem egyszerűen emlékezni akartunk rájuk. A faluban évtizedek óta téma, hogy jó lenne egy falumúzeum. Amikor Tatán jártunk a Német Nemzetiségi Múzeumban, elgondolkodtatott, hogy miért van az, hogy régi tárgyakban próbáljuk megmutatni magunkat. Hogyan tudnánk másképp megfogalmazni a lókútiak identitását? Hogyan lehetne ezt olyan kreatív formába önteni, ami megérintheti a ma itt élőket, elszármazottakat és friss betelepülőket? Amikor valaki beköltözik egy kistelepülésre, akkor előfordul, hogy csak a családiházban élés komfortosságát látja. Ennél itt sokkal többről van szó. Egy kis falu nem attól élhető, hogy van saját kerted. Minden falunak van sajátos jellege, van története, kialakult együttélési szokásai. Egy faluközösségben élni azt jelenti, hogy beintegrálódom az ott élők közösségébe. Kicsit olyan ez, mint a beházasodás, amikor egy nagy rokonság részévé válunk. A mi közösségünkben élnek olyan lókútiak, akiknek több mint 250 éve érkeztek ide a felmenői, olyan lókútiak, akik 15-20 éve költöztek, akik az utóbbi 4-5 évben, vannak svábul még beszélők, és már csak értők, magyarul beszélők és németek… Márpedig a falu jövője szempontjából fontos, hogy ne csak egymás mellett, hanem egymással kommunikálva, összedolgozva éljenek ezek az az emberek.
Mi azt tűztük ki célul, hogy új „hutát” építünk Lókúton. Hutát, mert a hutának összeolvasztó ereje van. Kulturális hutát, amiben nem ápoljuk a hagyományt, hanem kreatívan újra gondolva felfedezzük annak értékét. Nagyon egyszerű dolgok ezek: elővesszük a régi szerszámokat és nem kiállítjuk őket, hanem megmutatjuk az érdeklődőknek, hogyan lehet velük dolgozni, elővesszük a régi ételeket és felfedezzük, hogyan tudtak elődeink olcsón, laktatót tenni az asztalra. Ismét játszunk együtt a gyerekekkel. Fotógyűjteményt vetítünk és közben anekdotákat mesélünk a gyerekeknek. Elkészítjük a saját filmjeinket, melyen falubeliek mesélnek saját gyerekkorukról. Mert a helyi tradíciók a valóságban ilyen kis alapkövekre épültek-épülnek.
Mik azok a személyes élmények, amik érték? Mi az, amit esetleg másképp csinálna, ha most indulna el a programmal?
Amikor Teréz anya nővérei megnyitották pesti konyhájukat, az egyik újonc a megnyitóra szeretett volna valami süteményt is sütni az ingyenkonyha első ebédjére, csakhogy konkrétan szinte minden alapanyagot helyettesíteni kellett valamivel, ami éppen volt a kamrájukban. Tréfásan azt mondta, hogy „Ez itt a hit-remény-szeretet szelet, mert csak én hittem, reméltem és szerettem volna, hogy valami finomat tudjak készíteni.” Nagyon sokszor eszembe jutott ez az elmúlt évek során. Mert ugye, rögtön itt a Pajta kérdése. Mindenki kérdezi, hogy hol áll a lókútiak PAJTÁJA? Nem volt ilyen helyünk. Volt azonban egy 2015 óta működésében felfüggesztett iskolánk bezárva. Ez az iskola a helyiségeivelma a mi Közösségi Színterünk, ahol egy másfajta edukáció folyik, mint korábban. Itt tanuljuk, gyakoroljuk a közösségben levés szórakoztatóan építő erejét. No meg hiába tervezel valamit, sokszor nehéz elképzelni, hogy fog működni. Nemrég dobta fel a facebook az emléket az első In NochpaShoft- ról. A program kezdésekor ketten voltunk ott CsutkaIldával (P. Rácz Ildikó) és azt mondtuk, nem érdekel minket, ha csak ketten leszünk is, mert elkezdjük. Szép folyamatosan szállingóztak, érkeztek a felnőttek, gyerekek, míg végül 25-30-an ültük körbe az asztalt. Azt gondolom, ma is ugyanúgy kezdeném a folyamatot, mint 2021- ben. Ekkor először felmértük, milyen jellegű eseményekre van igény, majd ennek megfelelően terveztük meg a program vázát.
