A nagy víz szerelmese - Csók István balatoni festményei
Csók István festő az 1910-es évektől rendszeresen Balatonaligán töltötte idejét, itt inspirálódott és alkotott. Imádta a tavat: több száz képet festett a Balatonról és a Balatoni Társaság képzőművészeti szakosztályának elnökségi tisztét is betöltötte.
Csók István meghatározó alakja a Balatont megfestő művészeknek. Festőtanulmányai a fővárosi Mintarajziskolában kezdődtek, majd Münchenben, később az 1880-as években Párizsban képezte magát. Hazatérve a nagybányai csoport tagja lett. Magyarországra visszatérve már számos díjat kapott, kiállításai nyíltak, a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Korai művészetére a realista ábrázolásmód, a későbbiekben pedig a posztimpresszionista stílus volt jellemző.
Az 1910-es évektől rendszeres látogatója lett Aligának, itt töltötte családjával nyarait és itt festette meg a Balaton sajátos világát. Közel félezer tavi képet alkotott, de ezek nagy része a második világháborút követően megsemmisült, illetve magángyűjtőknél található. Csók István, aki rajongott a tóért, a Balatoni Társaság képzőművészeti szakosztályának elnökségi tisztét is betöltötte. A „derűs élet festőjeként” elnevezett Csók a világosi Panoráma kilátónál és az aligai strandon szemlélte a tavat és festette meg táj- és életképeit. A Pesti Napló 1993-ban nagy cikket készített Csók István műveiről, különös tekintettel tavi munkáira:
„…másfél évtized óta Csók István minden nyarat Aligán tölt, mióta először bűvölte el a Tihanyig, Füredig, Almádiig, Keneséig ezüstlő víztükör s a fölötte kitáruló, végtelen égbolt sok változó csodája, káprázatos szín- és fényjátéka. Ez a nagy festő szerelmese a nagy víznek, amely tele van a változás titkaival és annyi meghitt órán, napon és hónapon keresztül nemcsak megleste, hanem – a művészet nyelvére átfordítva – meg is örökítette ezeket a titkokat. Kiragadta az idő örök folyamatosságából a ritka és drága pillanatokat, azokat az intim perceket, amelyekben a Balaton úgy leplezi le magát a látó szemében, – friss-párás májusi reggeleken, szeles júliusi délelőttökön, permetező aranyba tikkadt augusztusi feleken és ködön átcsillámló szeptemberi alkonyatokon, – mint gyanútlan Zsuzsanna a fürdőben. Micsoda tiszta, mélyzengésű melódiái szólalnak meg itt a természetnek, átírva a lágyan összeölelkező, tüzesen kicsattanó vagy ernyedten szétváló színek és hullámzó vonalak Csók Istváni ritmusába, hol tömör akkordokba kötötten, hol egyetlen szólam pásztorsíp-mélázásával, amely szint« észrevétlenül hal el a szűzi csendben.”
Első tavi festményét 1911-ben készítette, majd az Ernst Múzeum kiállításán 1928-ban és későbbi jubileumi tárlatán 1935-ben már több tucat balatoni alkotása született. Fennmaradt képei – a Balaton partján, Balatoni táj fürdőző nővel, Züzü a Balaton partján, Balatoni vitorlás, a Szivárvány a Balatonon, A Keresztapa reggelije – tükrözik Csók sokszínű stílusát, sajátos Balaton-ábrázolását. Saját bevallása szerint szinte transzállapotba került a Balaton megfestésekor, órákig szemlélte a felhők és a fények játékát tükröző nagy vizet.
A kétszeres Kossuth-díjas alkotó a második világháborút követően már nem igazán alkotott a megváltozott körülmények és eluralkodó szembetegsége miatt. Bár tavi képeinek nagy része megsemmisült, a fennmaradt munkák jól tükrözik a tó iránti szeretetét és ábrázolásmódjának sajátosságát. Csók István egyedi hangulatú Balaton-képei mindenképp részét képezik a képzeletbeli tavi Panteonnak.
