A művészetek szárnyán repülhetünk a III. Kenese ArtFeszten
A III. Kenese ArtFeszt 5 nap alatt a város 10 különböző helyszínén 30 eseménnyel várja a kultúra szerelmeseit, klasszikus, könnyűzenei és népzenei koncertektől hangszerbemutatókon, beavatókon át a különböző kézműves foglalkozásokig.
Balatonkenesén és a szomszédos Balatonakarattyán több művész él vagy gyökerei ehhez a két településhez nyúlnak vissza. A mára már jelentős szakmai háttérrel rendelkező művészek egy olyan programsorozatot hoztak létre, melyben elsősorban a gyermekes családokat és az ifjúságot szeretnék megszólítani a művészetek közösségépítő ereje által, kiegészítve a település már meglévő programjait. A Kenese ArtFeszt-ben a művészek a fővárosban és külföldön megszerzett tudásukat szeretnék a helyi és nyaraló közösséggel megosztani és remélik, hogy ezáltal e közösség erősödni fog.
A fesztivál reggelente különböző mozgásformákkal – Smovey workout, jóga, helytörténeti séta – indul, majd a nap további részében ismeretterjesztő zenei és kézműves foglalkozások (pl. nemezelés, hímzés, origami, virágszövés, közösségi népdaléneklés, mini citeratábor) színesítik a programkínálatot. Emellett az érdeklődők a Kenese Klub elnevezésű eseményeken a magyar tenger, a Balaton kultúrájához kötődő előadásokat is hallgathatnak.
A balatonkenesei és -akarattyai származású művészek és alkotók szervezésében létrejött összművészeti fesztiválról természetesen nem hiányozhatnak a klasszikus/jazz/pop/népzenei koncertek sem, így az ötnapos kulturális seregszemlén esténként a zenéé és a táncé lesz a főszerep. A vasárnap délelőtt pedig a környékbeli termelők és kézművesek termékeit felvonultató vásáré és a Kenese színpadé, melyek együtt egy új programelemet alkotnak idén.
A július 31. és augusztus 4. között megvalósuló fesztivál, az eddigi legszínesebb és legtöbb elemet tartalmazó programsorozattal, mintegy 30 eseménnyel várja a helyieket, a nyaralókat és a környékbéli településekről érkezőket Balatonkenese különböző pontjain. A helyszínválasztásnál ezúttal is szempont volt, hogy a Balatonkenesei Művelődési Ház és Könyvtár falai közül kilépve belakjanak más tereket is, úgymint a Könyvtárkertet, a strand melletti pavilonsor központi terét a Parti sétányon, zene csendüljön fel a református templomban, vagy a Tájház körtefájának hűse szolgáljon az események színhelyéül. Egyszóval kikerülni a megszokottból, közelebb a közösséghez. A tavalyi új helyszíneket, mint például a Hotel Marina Port színházterme - kiegészíti idén a Szó ami Szó - G&D Kézműves Cukrászda és Pékség udvara, és a Katica Pékség terasza is.
Mi is vár pontosan az idei fesztiválozókra? Kerek Erzsébet (zongora), Tóth Sára Rebeka (fagott) és Rumy Balázs (klarinét) romantikus klasszikuszenei koncertje, Dankos Attila, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház zeneigazgatójának orgonakoncertje, Várady Lilla & Béleczki Viktória Lilla ifjú zongoravirtuózok estje, citerasz – citerabeavató Bucz Júliával, helytörténeti séta Tóth Istvánnal, tájművészet (land art) Haránt-Miklós Melindával, folkest (koncert, táncbemutató, néprajzi előadás, táncház) Székely Leventével, Szűcs Sándorral, Turi Andrással, Pálfy Zsolttal, Énekesné Cserna Krisztával és Vörös Árpáddal, a Mai Rumba Latin trió koncertje, Dupre Bojan könnyűzenei zongora koncertje, Károlyi Lili & Demény Gergely könnyűzenei koncertje. A fesztivál Tóth Sára Rebeka (ének) és Vladár Krisztina (vizuál) különleges, fényfestéssel kísért zenei előadásával zárul.