A magyar riviéra festője - Vaszary János portréja
Vaszary János (1867-1939), kaposvári születésű festőművészt joggal tartják a francia és az olasz Riviéra hű megörökítőjének. Festői „oeuvre”-jének azonban ugyanúgy részét képezi a magyar Tenger is, bár kétségtelen, hogy tavi képein sokszor visszaköszönnek tengerparti inspirációi. A Münchent, Párizst, Rómát megjárt, korában ismert és elismert alkotó az 1920-as és 1930-as években készített képein központi szerepet kapott a trianoni békediktátumot követően felvirágzó Balaton. A fürdőéletet és a tájat – Siófoki sétány, Balatoni tájkép, Felhő a Balaton felett, Fürdő után, Fürdő nők – bemutató képeken kívül rendhagyó alkotása a Balatoni halászat című monumentális festménye is.
1926-ban a tihanyi Biológiai Intézettől megkapta élete legnagyobb felkérését, amely szintén a tóhoz kötődött. A tó élővilágának megörökítésére – Víz alatti világ címmel – nyert el megbízást. Több művet, vázlatot is készített ebből az alkalomból, a pannó története többszörösen érdekes, nemcsak monumentalitása miatt. Vaszary teljesítette a felkérést: a hatalmas felületen megelevenedett a tó élővilága, halai, növényzete. Azonban a kép a háború során eltűnt, majd a Balatoni Múzeumban őrizték, végül a tihanyi intézetnek adták át az 1950-es évek végén. De azóta mégis nyoma veszett. Előkerült viszont – szintén ebből az alkalomból festett – másik képe a Halászat a Balatonon, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria őriz. A nagyméretű panno korabeli képeken, fotókon fennmaradt ugyan és az alábbi tudósítás (1928-ból) is pontosan rögzítette a részleteit:
Kevésbé ismert tény, hogy a balatonfüredi Kerek templom egyik freskóját – Krisztus a keresztfán – is Vaszary festette, ugyanis ifjúkorában nagy patrónusa volt a Balatonfüreden villát építtető apai nagybátyja, Vaszary Kolos hercegprímás. 1893-ban Vaszary a nagybátyjáról készített portréval mutatkozott be először a Műcsarnokban.
A színek szerelmese, a posztimpresszionista stílust képviselő Vaszary az 1920-as években a Képzőművészeti Főiskola tanára lett, de modern ábrázolásmódja miatt elküldték állásából. Ezt követően magániskolában oktatta a festés művészetét. Nemcsak tanárként tevékenykedett, hanem művészeti íróként, valamint aktívan részt vett korának képzőművészeti társulásaiban (pl. Szinyei Merse Társaság, Képzőművészek Új Társasága) is. Lényegében neki köszönhető Csontváry Kosztka Tivadar tehetségének felfedezése és méltatása.Vaszary János életének utolsó éveiben színpompás virágcsendéleteket komponált.Életművét – többek között – szülővárosa, Kaposvár méltón ápolja, szülőháza szépen berendezett emlékházként működik. Egykori, kedvelt lakhelyének, tatai villájának falán emléktábla hirdeti festői nagyságát. Fennmaradt műveiben él tovább egykori hitvallása: „A kultúra: a nemzet vasbeton fedezéke és gyémánt valutája.”