A Kenyérlelke Fesztivál idén is elhozza Veszprémbe a legjobb kovászos kenyereket

gasztro VEB2023 / Fotók: Kenyérlelke és VEB2023

Idén másodszorra rendezik meg Veszprémben a Kenyérlelke Fesztivált, amely már nyolc éve népszerűsíti a hagyományos kenyérsütést. A Budapestről induló rendezvény második éve már Debrecenben és Veszprémben is szervez kenyérsütő versenyt házi és hivatásos pékeknek egyaránt. Sőt, idén Kaposvárra is ellátogatnak. Július első hétvégén, azaz július 2-án, szombaton egész napos programok várják a veszprémi Óváros térre látogatókat és kihirdetik a kenyérsütő versenyek győzteseit is.

„Az első Kenyérlelke Fesztivál a Margit utca 9-ben került megrendezésre. Akkor még egy versenyben indultak a házi és hivatásos pékek, majd évről évre egyre nagyobb lett az érdeklődés és így vált egyre strukturáltabbá a fesztivál.”

– kezdi mesélni Németh Áron, az esemény egyik szervezője, aki Till Attila műsorvezetővel és a Pékműhely pékségek vezetőjével, Vajda Józseffel karöltve indította útjára a rendezvényt.

Az évek során a kézműves pékségek száma Budapesten és országszerte nőni kezdett és az otthoni kovászolás és kenyérsütés is egyre népszerűbbé vált. Ennek eredményeként a fesztivál is kezdte kinőni magát és a MOM Kulturális Központ vált az esemény bázisává. Az igények viszont azt mutatták, hogy egyetlen verseny nem elégíti ki a közönség igényeit, így tavaly a fővároson kívül két másik városban, Debrecenben és Veszprémben is rendeztek Kenyérlelke Fesztivált, és így lesz ez az idei évben is, plusz egy helyszínnel, Kaposvárral kiegészülve.

„Számtalan kovászos pékség van ebben a két városban és azok környékén is, olyanok is, akik kötődnek a fesztiválhoz. Veszprémben például ott van a Derce Pékbisztró vagy a Makmoiselle, akik azután nyitották meg az üzletüket, hogy a pékek részt vettek a Kenyérlelke Fesztiválon. Nekünk az a célunk, hogy ezt a fajta, jóval egészségesebb kenyérsütési hagyományt visszahozzuk az emberek mindennapjaiba és ez azzal, hogy már három eseményünk van, sokkal közelebb visz minket a célunkhoz.”

A jelentkezők száma körülbelül 5-10 százalékkal nő évente, ami nagyon jól mutatja, hogy mekkora érdeklődés van a verseny és egyáltalán a kovászos pékáruk sütése iránt. Emiatt a nevezésre szánt kenyerek száma maximalizálásra is került, hiszen a kóstolói kapacitás is véges. A zsűritagok egyébként már sok éve a fesztiválon kóstoló szakemberekből, Debrecenben és Veszprémben pedig helyi pékekből áll, akik hitelesen tudják bírálni a beadott pékárukat. Fontos, hogy ezeken a helyszíneken csak otthon sütő versenyre kerül sor, a hivatásos pékek a budapesti fesztiválon próbálhatják ki magukat.

„Van olyan nevezőnk, aki tavaly mindhárom versenyre adott be kenyeret és volt már Erdélyből érkező pék is. Jó látni, hogy nagy az érdeklődés az esemény iránt és vannak olyanok, akik több száz kilométert képesek utazni miattunk.”

A Kenyérlelke Fesztivál persze nem csak egy verseny, ahol házi és hivatásos pékek próbálhatják ki magukat, hanem egy olyan hagyományteremtő, gasztronómiai rendezvény, ahol a szakma és az otthon sütők találkozhatnak és ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a kovászos pékáruk sütésének csodálatos világával.

„A fesztiválokon mindig vannak workshopjaink, így lesz ez idén is. Július 2-én Veszprémben például a már említett Derce Pékbisztró is tart majd egyet.”

Július 2-án tehát workshopok, finom kovászos pékáru, emellett pedig food és drink truckok és ismert pékek, pékségek töltik majd meg a veszprémi Óváros teret. A két helyi kovászos pékség, a Derce Pékbisztró és a Makmoiselle mellett a Balatonnál többször is pop up pékséget felállító budapesti Freyja – The Croissant Story is hozza majd a díjnyertes kovászos croissant-jaikat, de Szabi a pék ínycsiklandó finomságai is kóstolhatók lesznek.

A Kenyérlelke Fesztivál veszprémi versenyére nevezni június 29-ig lehet majd, ezzel kapcsolatban bővebb információ a fesztivál honlapján olvasható.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!