A Folly Arborétum a Balaton édenkertje – Folly Rékával beszélgettünk

Kultúra Kormos H. Barbara / Fotók: Toroczkai Csaba, Folly Réka portré: Széll Bálint

A 71-es úton autózva tábla jelzi az irányt Badacsonyörsnél, majd egy meredek emelkedő megmászása után egy hatalmas parkolóban találhatjuk magunkat, ahol gyönyörű balatoni panoráma tárul a szemünk elé. De ami a Folly Arborétum kapuján túl fogadja az embert, az még a korábbi elképzeléseinket is felülmúlja, és rögtön értelmet nyer, hogy miért is kapta az arborétum a „Balaton édenkertje” szlogent.

A miénk egy családi történet, dédnagyapám, Dr. Folly Gyula, pécsi orvos telepítette az első örökzöldeket 117 évvel ezelőtt, a kert gondozását mindig a soron következő generáció folytatta.

- meséli Folly Réka, aminek eredményeképpen az alig fél hektárnyi területből ma már egy öthektáros arborétum, és emellett egy ugyanekkora szőlőbirtok is várja a látogatókat. Ahogy Réka mondja, szeretnék a hely természeti adottságai mellett olyan programokkal kombinálni az élményt, ami a látogatók számára minőségi szolgáltatást nyújt.

 „A célunk az volt, hogy az északi part egyik kihagyhatatlan látványossága legyünk.”

- teszi hozzá. 

Folly Réka az arborétumban

Fotó: Széll Bálint

A gyűjtemény mediterrán hangulatú cédrusokból, ciprusokból és borókákból kiemelkedő: Közép-Európa legidősebb példánya látható egyes fajtákból. Több, mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa- és cserjeféle található meg a kertben, ami a Kisörsi-hegy déli oldalában helyezkedik el, és kényelmes sétautakkal bejárható.

Az egész kertben több helyen találunk játékokat, amelyeket séta közben akár a felnőttek is kipróbálhatnak: csúszdák, hinták, különböző mászó alagutak és csövek találhatók meg több ponton is. A Folly pont ezért nem csak arborétum, hanem az aktív kikapcsolódást kedvelőknek is egy egész napos programot kínál.

- meséli Réka, aki fő célcsoportjukként egyértelműen a családokat említi meg, akár kisgyerekekkel, akár aktív nagyszülőkkel kiegészítve. Azt viszont fontos tudni, hogy négylábúakat a családok és a növények érdekében nem engedik be a kertbe.

Bár az arborétum minden lépésünknél tartogat valamilyen meglepetést, egy-egy ritkán látott növényfajtát például, vannak olyan különlegességek, amelyekre Rékáék különösen büszkék.

Az egyik, amit kiemelnék, a könnyező ciprus az étteremnél: ez egy kínai növény, nagyon szép csüngő ágrendszerrel egészen különleges látványt nyújt, és Magyarországon a párját ritkítja. A másik pedig szintén közel az étteremhez a kert legszebb himalájai cédrusa, nekem egy különleges kedvencem, ezzel a növénnyel nevezünk be az idei Év Fája versenybe.

Réka szerint az emberek többsége az óriástobozú fenyőkkel azonosítja a Folly Arborétumot, pedig ezen kívül még rengeteg érdekes növény megtalálható a kertben. Az arborétum egész évben, minden nap nyitva van, ünnepnapokon és kiemelt napokon is, egyénileg körbejárható, de minden hétvégén, elő- és utószezonban is indulnak tematikus túrák, ahol egy másfél órás vezetésen belül járhatják be a kertet az idelátogatók. Ezek a túrák a nyári időszakban – június közepétől szeptember közepéig – még sűrűbben, heti három-négy alkalommal indulnak majd naponta többször is.

Megújuló külső és belső terek, akadálymentes kert

Az arborétum az utóbbi időben több infrastrukturális-, és turisztikai attrakciófejlesztésen esett át és a jövőben megújul mind tartalmilag, mind designban az összes információs tábla a kerten belül, illetve az arborétum a közeljövőben különböző képzőművészeti alkotásokkal és szobrokkal is bővül majd. Az arborétum előtti fogadótér is nagyobb kapacitással működik az idei évtől kezdve, és új mosdóhelyiségek is kialakításra kerülnek. A bejárat és a recepciós terület új beléptető rendszert kap, és az online jegyértékesítő rendszernek köszönhetően akár előre is meg lehet majd vásárolni a jegyeket, ezzel is gyorsítva a bejutást.

„Nyár elejére a régi pincében család- és kerttörténeti kiállítás is nyílik majd: az érdeklődök egy filmen keresztül, régi képek alapján ismerhetik meg a család és az arborétum történetét. Megszólaltatjuk benne a család idősebb és fiatalabb tagjait is.

- tudjuk meg Rékától. 

Korábban sem jelentett problémát, ha kisgyerekkel érkeztünk, hiszen a kasszánál ingyenesen lehet babahordozóhoz jutni az ittartózkodás idejére, ami viszont újdonság, hogy májusra befejeződik az összes sétaút rekonstrukciója, és az első támfalig, egészen a borászat épületéig akadálymentesen bejárható lesz a kert, akár babakocsival és kerekesszékkel is. 

Egy kert, gasztronómiai élményekkel fűszerezve

A kert szépségein túl gasztronómiai élményeket is nyújt a Folly Arborétum: mind az étteremben, mind a Panoráma kávézóban. Az étlap szezonálisan változik, április 8-tól pedig megindul a kinti kiszolgálás a teraszon. A Folly saját teákat, szörpöket, borokat is kínál, amelyeket akár a belépőjegy mellett megváltott kiegészítőjeggyel is megkóstolhatunk. A vendégek szörp- és borkóstolókon, illetve degusztációs borvacsorán is részt vehetnek, ahol a különleges tavaszi fogásokat hozzá illő borokkal párosítják.

Folly élmény otthonra is

A Folly Arborétum termékei, a zabkekszek, szörpök, borok, sőt különböző ajándékcsomagok és utalványok is megvásárolhatók az arborétum webshopjában, de ahogy Réka is mondja: a termékek a helyszínen nyernek igazi értelmet. Azoknak, akik ellátogatnak Badacsonyörse, hogy felfedezzék ezt az élményt, rögtön látni és érezni fogják, hogy a Folly üzenete talán nem is lehetne találóbb: follynlove. Hiszen az óriási cédrusok és fenyők árnyékában sétálva, a balatoni panorámában gyönyörködve szinte képtelenség nem szerelembe esni az arborétum minden részletével.

Ne hagyd ki a Folly Arborétum tavaszi programjait!

A Folly egész évben, az adott évszakhoz igazított tematikus programokkal készül. A tavaszi szünetben, és a húsvéti hosszú hétvégén a gyerekek részt vehetnek egy interaktív kertlátogatáson (ápr. 17-18.), illetve hétfőn közösen megkereshetik a kertben elrejtett húsvéti tojásokat. A felnőtteket Húsvét vasárnap és hétfő délután pedig vezetett túrákra invitálják, amelynek keretén belül a Follyban is megtalálható, Bibliában is említett növényeket mutatják be.  

Április 23-án Örökbefogadói nap lesz a kertben, amikor egybehívják a korábbi Fogadj örökbe egy Folly fát! kampányra jelentkezett örökbefogadó szülőket, akikkel közösen körbejárják az arborétumot, elhelyezik a táblákat és elmesélik a fák történetét. Az örökbefogadók törzskártyát kapnak, amellyel – kategóriától függően – egy vagy több évig, az örökbefogadás ideje alatt korlátlanul és ingyenesen látogathatják az arborétumot.  

Április 22. és 24. között a Föld napja alkalmából zsákbamacska akció lesz a Folly Shopban, április 30-án pedig Madárodú tisztítást tartanak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkénteseivel. Anyák napján, május 1-én az édesanyákat és nagymamákat különleges ajándék várja majd a recepción, május 21-22-én pedig a Növények napja alkalmából Cédrus napokat tartanak, ahol többek között cédrus csemetéket lehet majd megvásárolni, illetve Cédrus bort kóstolni. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!