A filmkészítés rejtelmeibe kalauzol a KOR-társ a Művészetekben projekt előadása

Veszprém Kormos H. Barbara

Létezik a Bakony szívében egy kis falu, ahol a VEB2023 EKF keretén belül megvalósuló Kultháló program három művészeti ágban is képviselteti magát: ezek a képzőművészet, a színművészet és az intermédia. A VEB2023 Kultháló program célja, hogy a csatlakozott helyszínek felrázzák a helyi közösségeket és az adott településre látogatókat a legsokszínűbb programfelhozatallal. Legyen szó kézműves foglalkozásról, zenei fesztiválról, koncertekről, színházi előadásokról, szakmai előadásokról vagy beszélgetéssorozatokról, a Kultháló bázisain mindig pezseg az élet. Így van ez Magyarpolányban is, ahol szeptember 24-én az intermédia világába nyerhetünk bepillantást. A programmal kapcsolatban Horváth Andor színművész és és Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas magyar film- és televíziórendező mesélt – többek között arról, hogy a fiatalabb generációnak miért érdemes szeptember 24-én ellátogatni a A digitális kultúra forgatókönyvírói szemmel című előadásra.

Fotó: Unsplash

Először a régióhoz fűződő kötődésetekről kérdeznélek titeket: milyen szálon kapcsolódtok a Balatonhoz?

Áron: Andorral régóta ismerjük egymást, még a Színház- és Filmművészeti Egyetemen voltunk iskolatársak és aztán együtt dolgoztunk több munkában is, és amikor felkért arra, hogy részt vegyek ebben a projektben, szerintem nem is tudta azt, hogy nekem milyen szoros kötődésem van a régióhoz. Én itt voltam gyerek. Négy éves koromtól a Tapolcai-medencében éltünk, a Szent György-hegyen, illetve Kisapátiban. Tapolcára jártam általános iskolába, és egyébként furcsa mód akkoriban, a '80-as évek végén a Bakonyt nem ismertem annyira. Hozzám főképp a Tapolcai-medence és a Káli-medence állt közel, és azt kell, hogy mondjam, hogy meghatározó volt az a tíz év, amit ott töltöttem. Ami egyébként a későbbi filmessé válásom szempontjából nekem egy nagyon fontos tanulság volt, hogy az én szüleim budapestiek voltak, és a ’80-as évek elején költöztek le a Balaton mellé, ezért valahogy mindig kívülállónak éreztem magam minden egyes környezetemben. Amikor a Balatonhoz költöztünk, én voltam a pesti gyerek, aztán átmentem a falusi iskolából Tapolcára, akkor falusi gyerek voltam. Aztán amikor visszakerültem Budapestre, akkor a többiek szemében én lettem a vidéki gyerek megint, és ez szerintem nagyban segített nekem megtapasztalni azt, hogy milyen változatos a világ, mennyiféle ember létezik benne és mennyiféle helyzetbe kerülhetünk bele.

Hogyan hatott ez a filmes karrieredre?

Áron: Azt gondolom, hogy ez erősítette azt a fajta beleérző képességet, amely kiemelten fontos a színészetben, a színházban és a filmben, hogy tudjunk szempontot váltani, képesek legyünk a másik szemszögébe belehelyezkedni és elképzelni, hogy az adott személy hogyan élheti meg azt a szituációt. Büszke vagyok arra, hogy én egy tapolcai általános iskolából indultam, majd lettem filmrendező, és bízom benne, hogy ez a szeptember 24-ei előadás inspirálni tudja majd a fiatalokat arra, hogy merjenek elindulni az úton és megvalósítani az álmaikat.

Andor, számodra mit jelent ez a régió?

Andor: Érdekes volt hallgatni Áront, mert ezt tényleg nem tudtam róla. Hogy én hogy kötődöm a Balatonhoz? Ide házasodtam hét évvel ezelőtt. Színészi pályám utolsó lépcsőfokaként eljátszottam a Magyarpolányi Passióban Jézus szerepét, utána leszereltem, és itt az előadásban találtam meg a feleségemet, akivel azóta is itt nevelgetjük két fiúgyermekünket. Én előtte soha nem jártam Magyarpolányban, Sopronból indultam ide az előadás próbájára, és aztán mondhatjuk úgy, hogy itt maradtam.

A szeptember 24-ei előadás A digitális kultúra forgatókönyvírói szemmel címet kapta, mely az intermédiával foglalkozó előadások közül az utolsó a sorban. Miben rejlik az előadás különlegessége?

Andor: Nekünk ez egy egyedülálló lehetőség arra, hogy olyan szakembereket csábítsunk el ide a Bakony szívébe, akik amúgy lehet, hogy nem is tudtak ennek a helynek a létezéséről, és így azokat a fiatalokat tudjuk a mesterség alapjaira megtanítani, azok igazából a legautentikusabb résztvevők. Amikor összeállítottuk a Kulthálós programot, igyekeztünk a filmkészítés minden egyes területéről reprezentánsokat keresni, hogy minden részterületre rálátást kaphassunk. Ami egy nagyon érdekes dolog, hogy én a tanítványaimnak már korábban elkezdtem mondani, hogy Áron érkezik majd hozzánk, de ha teljesen őszinték szeretnénk lenni, sajnos a magyar lakosság jelentős része nem ismer magyar filmrendezőket, a diákok pedig aztán végképp nem. A filmeket sokkal inkább a színészekkel azonosítják, de amikor megemlítettem, hogy Áron milyen filmekben és sorozatokban dolgozott, azokat ismerték.

Áron: Ezzel szerintem nincs semmi gond, én a tanítványaimnak is mindig azt próbálom tanítani, hogy egy filmrendező vagy egy filmkészítő számára mindig a produktum az elsődleges. Az a legfontosabb kérdés, hogy mi tesz jót annak a filmnek, amin éppen dolgozunk. Ilyen értelemben teljesen normális, hogy egy produkciónak mondjuk a neve vagy a színészei, tehát a vizuálisan elsődlegesen dekódolható tartalmai adnak arcot és ez alapján azonosítják be őket az emberek. Szerintem az viszont hiánypótló, amit Andor mondott, hogy különböző filmes részlegeket próbálják bemutatni, mert hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a rendezőnek van csak kiemelt pozíciója a filmkészítésben. Pedig rengeteg területe van még, amelyek vonzóak lehetnek azon fiatalok számára, akik szeretik ezt az életformát, mert a filmkészítést tényleg nevezhetjük annak.

Erről is szó esik majd az előadás során? Hogy miért érdemes ebbe az irányba elindulni?

Áron: Igen, igyekszem kitérni majd arra, hogy milyen érzés filmesnek lenni, mert ha valaki szereti és jól is végzi ezt a munkát, akkor ez igen jó megélhetést is jelenthet Magyarországon. Egyébként mondhatom azt, hogy talán a rendezőnek van a legbizonytalanabb dolga, mert arra van a legkisebb igény. De mivel rengeteg produkció forog, például vágóként, hangmérnökként vagy világosítóként akár külföldi világsztárokkal is egy csapatban találhatja magát egy éven belül az, aki ért hozzá. Szóval szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy kicsit kitágítjuk ezt a horizontot, hogy mit is jelent pontosan filmesnek lenni és esetleg más részterületekhez is kedvet kapnak a fiatalok.

Az előadás címében a forgatókönyvírás kiemelt szerepet kapott. Ez lesz leginkább fókuszban vagy előtérbe kerülnek más ték is?

Áron: Én tanultam forgatókönyvírást és dramaturgiát is, de nem feltétlen ennek a területnek vagyok a szakértője. Sokkal inkább tudok első kézből sztorikat mesélni például forgatási helyzetekről. Manapság már mindannyiunk zsebében ott van egy okostelefon, amin van egy kamera és hangrögzítő, tehát mindannyian potenciális filmkészítőként mászkálunk a világban. Szóval szerintem a digitális kultúra olyan értelemben izgalmas forgatókönyvírói szemmel, hogy megpróbáljuk megfejteni, hogy mitől válik valami filmmé, mi kell ahhoz, hogy egy produktumra a közönség vagy a nézők azt mondják, hogy ez már olyan, mint egy film, és mi az, amire csak azt mondják, hogy ez csak egy videofelvétel. Én többek között erről szeretnék beszélni majd az előadáson, illetve arról is, hogy milyen eszközei vannak egy filmrendezőnek, hogy tud képekkel mesélni és a saját tapasztalataim alapján próbálom majd illusztrálni is az elmondottakat. A rendezőnek végső soron a legfontosabb feladata az, hogy tudjon döntéseket hozni. Szerintem izgalmas megismerni azt, hogy egy jelenet, ami a filmben lepörög két perc alatt, milyen szintű előkészítést, átgondolást igényel, illetve milyen buktatókat kellett legyőzni ahhoz, hogy megvalósulhasson.

Magyarpolányban nemrégiben indult egy filmes szakkör is. Kifejezetten őket célozzátok az előadással vagy bárki számára látogatható lesz?

Andor: Bárki számára nyitott lesz, de mivel az előadás reggel 10 órától délután 2 óráig tart majd, ezért a hossza miatt nem minden korosztálynak ajánljuk. Az gondolom, hogy az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára már egy érdekes tapasztalat lehet. Az előadásba szüneteket is beiktatunk majd, de azt megjegyezném, hogy én sokkal hosszabb programot is el tudnék képzelni, sőt akár egy hetes workshop is megvalósulhatna, de igyekeztünk kompromisszumot vagy egyfajta arany középutat találni azzal kapcsolatban, hogy minden korosztály számára élvezhető legyen a program. 

Egy korábbi interjúban, Csabai Tiborral, a projekt egyik szervezőjével már beszéltünk arról, hogy az interaktivitás és az edukáció kiemelt szerepet kapnak a Kulthálós programok során. Hogyan valósul ez meg ennél az előadásnál?

Áron: A gyakorlati feladatok nagyon izgalmasak tudnak lenni, akár egy kamerát az emberek kezébe adni, de az ilyen programok maximum 5-6 fővel működnek. Bízunk benne, hogy ennél több résztvevő lesz, de az biztos, hogy nem csak egy szóbeli előadás lesz, hanem a korábban említett mintha-helyzeteket fogjuk közösen felderíteni. Szóval mindenképpen szeretnénk bevonni a hallgatóságot, hogy átlássák a filmművészet logikai összefüggéseit, mert az alkotásról sokszor úgy beszélünk, mint egy ihletett teremtő pillanatról, de ezen túl maga a filmforgatás és a filmkészítés egy kifejezetten gyakorlatias szakma. Táblázatokkal, pontos időbeosztással, szigorú keretek között dolgozunk, folyamatosan döntéseket kell hozni és mindenre kell, hogy legyen egy B-terv. Szóval ez egy nagyon furcsa hibrid, hogy a végén egy megfoghatatlan, tényleg művészi értékkel bíró dolog létrejöjjön, de az odavezető út viszont kimondottan gyakorlatias és pragmatikus, de mint ilyen, jól modellezhető. Ezáltal könnyen bevonható a közönség, hogy ők is próbálják ezeket a döntéseket meghozni vagy végiggondolni, hogy mi lenne a legjobb válasz egy adott problémára.

Andor: Egyetértek Áronnal abban, hogy az interaktivitás különösen nehéz ezen a területen. Azt gondolom, hogy Áron és az összes korábbi előadó alapvetően tanácsokat tud adni a saját élettapasztalataiból, ami önmagában már szinte sokkal több, mint ami elvárható a programtól, mert ebből óriási hiány van Magyarországon. Például ha valaki magyar nyelvű filmes szakkönyvekhez vagy bármilyen képzési anyaghoz szeretne hozzájutni, alig talál használhatót. Itt volt nálunk Szabó Gábor, az ő Filmes könyvét mindenképpen megemlíteném, mint jó példa, amiből jobban megismerhetjük a filmes szakmát. De ha nincs egyfajta mentori vezetés, nagyon nehéz amatőrként saját magunkat tanítva egyről a kettőre jutni, bármilyen támogatás nélkül, igazából egy idő után szinte biztos, hogy megreked az ember. Ezért is fontos ez a program, ebből kéne még több és nagyobb méretben, országosan elérhető kezdeményezés.

Tervezitek a program folytatását a jöben?

Andor: Én nagyon bízom benne, hogy folytatódik a program, mert rengeteg tapasztalatra tettünk szert idén, és azt gondolom, hogy sikerült az érdeklődők jelentős részének örömet okozni ezzel a programsorozattal. A filmes szakkörrel is elindultunk különböző diákfesztiválokon és kaptunk már díjakat. Legutóbb például a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon nyertünk egy szakmai díjat és közönségdíjas lett az egyik kisfilmünk. Szóval én azt látom, hogy most már rendelkezünk megfelelő mértékű tapasztalattal és tudással ahhoz, hogy ezt még magasabb szintre emelhessük, és nagyobb szervezettséggel és átgondoltsággal tudjuk megvalósítani a programokat a következő évben.

KULTHÁLÓ MAGYARPOLÁNY

Magyarpolány már régóta helyszínt biztosít nyaranta különböző képzőművésztelepeknek, az Ajkai Grafikai Műhely például, ami idén ünnepli a 40. születésnapját, már nyolc éve rendez szobrásztelepeket a faluban külföldi vendégek bevonásával. A Kultháló program kapcsán a fő cél az volt, hogy a művésztelepek egyfajta innovációt kapjanak és az eddigitől eltérő alapokra helyezzék a fókuszt. Így azok, akik már ismerték a telepeket, azaz a már korábban kialakult közösséghez tartoztak, a program keretén belül a kortárs művészetbe is bekapcsolódhassanak. A művésztelepek által képviselt képzőművészeten túl, a színházművészetet a faluban a jövőre 30 éves Polányi Passió képviseli, aminek szereplőgárdájában gyerekektől kezdve egészen a felnőttekig minden korosztály megtalálható, és erre épülve jött létre a beavató színházi programsorozat. A harmadig művészeti ág pedig a digitális kultúra és média világa. A programok kifejezetten interaktívak és a szórakoztató faktoron túl többnyire edukációs céllal kerülnek megrendezésre. Csabai Tibor, a KOR-társ a Művészetekben projekt egyik vezetőkének elmondása alapján, a legkisebbektől kezdve a legidősebb korosztály is találhat köztük kedvére valót.

„Az eddigiek során a programokon jelen voltak gyerekek, fiatalok és felnőttek is, és nagyon érdekes volt látni, hogy a generációk között is milyen érdekes kapcsolat alakult ki. A lényeg szerintem, hogy minden program során meg kell dolgoztatni az embereket. A tapasztalat az, hogy aki nemcsak üres szemlélőként van itt jelen, tehát nem csak beül egy-egy előadásra, hanem be is vonják az adott programba, sokkal nagyobb élménnyel távozik."

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!