„A bakonybéli bencés élet radikálisan közösségi létforma” – A Madách 200 Gondolat Fesztivál apropóján Baán Izsák atyát kérdeztük

A Veszprémben több helyszínen megrendezésre kerülő Madách 200 Gondolat Fesztiválon az előadások során a résztvevő szakemberek, művészek és hitéleti szereplők minden nap új kérdésköröket járnak körbe. A második napon (október 26.) arra keresik a választ, hogyan hatnak az ókori kultúrák és vallások a mindennapjainkra, és többek között szó lesz az egyiptomi, a görög és a római kultúra kapcsán az egyeduralom és a demokrácia témájáról és az európai vallástörténetről is. A nap folyamán a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor közösségének vezetője, Baán Izsák atya az Én és a közösség című előadáson osztja meg tapasztalatait beszélgetőtársaival és a közönséggel.

Hogyan kapcsolódik Madách Imre Az ember tragédiája című műve a bakonybéli bencés szerzetesekhez?

Egy Madáchról szóló tanulmányban olvastam, hogy „igen messzire ellát az ember egy vidéki kúria ablakából, ha az ablakban álló valaki egy zseni”. Az ember tragédiája egy csendes, vidéki környezetben született remekmű, amely a világ és benne az emberiség létének alapvető kérdéseit veszi számba egy bibliai ihletettségű kerettel, a történelemben és az ember szívében küzdő jó és rossz dialektikájában. A monasztikus szerzetesi élet úgy kapcsolódik talán mindehhez, hogy egy csendes, központtól távoli helyen élve a szerzetes arra vállalkozik, hogy életének fókuszába a lét alapvető kérdései, vagy máshogyan kifejezve a lét teljessége kerüljön, s az ebben a küzdelemtől nem mentes marginalitásban megtapasztalt lényeget megossza másokkal. Akárcsak az író.

„Egy mindenkiért, mindenki egyért” – így hangzik az előadás mottója, amelyen részt vesz. Hogyan jelenik meg ez a gondolat a bencés közösség életében?

A bakonybéli bencés élet radikálisan közösségi létforma. A szerzetesi élettel járó vagyonközösség, a közös imádság, közös munka, közös kikapcsolódás egyrészt nagy odaadást, néha áldozatot és lemondást kíván az egyén részéről, másrészt azonban nagy stabilitást, biztonságot is jelent. A bajtársiasságra utaló mottó helyett mi inkább a „tartsd meg a rendet, s a rend megtart téged" változatot szoktuk idézni. És persze az életforma nem értelmezhető a transzcendens Egy horizontja nélkül, azaz a szerzetesközösség azért tud együtt élni, mert a nagybetűs Egy hívja össze, tartja meg, s mindenki őérte van jelen, adja oda a mindennapjait. Weöres Sándor után szabadon az égi hatalom logikája, hogy „amit mindenkinek adsz, nekem adod”.

Az előadás, amelyen láthatjuk majd, az Én és a közösség viszonya címet kapta. Ha a bencés közösséget nézzük, milyen szerepe van az énnek és a közösségnek?

Bizonyos értelemben a harmonikus közösségi élethez az szükséges, hogy az egyén és a közösség terei, lehetőségei, szempontjai egyensúlyban legyenek. Ez állandó rugalmasságot, rákérdezést, tudatosságot és sok kommunikációt igényel. Mindez pszichológiai, csoportdinamikai szempontból is igaz. A szerzetes lelki útja azonban valahol a ragaszkodásaitól, hatalomvágyától, bírvágyától, dicsvágyától sebzett és elvakított hamis én leépítéséről és a szeretet tiszta minőségében megjelenő valódi én megtalálásáról szól, amelyben a közösség, a primér emberi kapcsolatok formáló, alakító erővel bírnak.