Betlehemnek szép határán - A téli ünnepkör népszokásai

VEB2023 pályázati együttműködés Laczkó Dezső Múzeum
VEB2023 pályázati együttműködés Laczkó Dezső Múzeum
Veszprém Családbarát Környezetbarát rendezvény Önkéntesekkel megvalósuló rendezvény Kisállatbarát rendezvény Ünnepi ragyogás bábtáncoltató marcali múzeum

Néprajzi kiállításunk célja, hogy bemutassa a Marcali környéki téli népszokásokat, és egyúttal ráirányítsa a figyelmet a hagyományok közösségi erejére, megőrzésük fontosságára.

A Marcali Múzeum a magyar nyelvterület egyik legnagyobb bábtáncoltató betlehemes vidékén helyezkedik el, ahol ez a hagyomány ma is elevenen él, s amelynek működtetésében a felnőtt lakosság is aktívan szerepet vállal.

Kiállításuk fókuszába a nagyméretű és igazán fajsúlyos bábtáncoltató betlehemeket, valamint az azokról készült műtárgymásolatokat állították. A kiállításban elhelyezett régi és új tárgyak egyidejű bemutatásával kiváló összehasonlítási, értelmezési lehetőséget nyújtanak látogatóiknak e műtárgyak történetiségéről, használatuk funkcionális és esztétikai kérdéseiről. Ezeket segítendő archív film- és fényképfelvételekkel gazdagították tárlatukat. A kiállítás központi témáját a bábtáncoltató betlehemezés szokása jelenti, azonban megjelennek a tárlatban Marcali és környéke téli ünnepkörhöz fűződő további népszokásai is. Így a Luca-napi kotyulás, a szentcsaládjárás, a regölés, az „aprószentekelés”, a háromkirályjárás.

A kiállítást megnyitja: Vidák Tünde, etnográfus

Közreműködik: a Vörsi Bábtáncoltató Betlehemes Csoport

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!