Alma együttes koncertje / ZIRCikON

VEB2023 pályázati együttműködés Zirc
VEB2023 pályázati együttműködés Zirc
Zene Ünnep gasztro Családbarát Régiós Show

Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.) A zenekar számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. Legsikeresebb daluk, a Ma van a szülinapom, a leggyakrabban megosztott hazai tartalom a Facebookon. Az Alma együttes gyermekkoncertjei igazi vidám és interaktív élményt nyújtanak a kisebb közönség számára. Az együttes műsorai gyermekbarát dalokra épülnek, amelyek szórakoztató és tanulságos üzeneteket hordoznak. A gyermekkoncerteken a zenekar tagjai játékos formában vezetik be a gyerekeket a zene világába, interaktív játékokkal, énekléssel és táncolással. Az Alma gyermekkoncertjei repertoárjukban olyan kedvelt dalok szerepelnek, amelyek a gyerekek szívéhez közel állnak. Ezek a dalok játékos formában tanítanak fontos értékekről, barátságról, környezetvédelemről és az összetartozás fontosságáról. A koncerteken a gyerekek aktívan részt vesznek a zenei élményben, énekelnek, táncolnak és mozognak a zenére. Az Alma együttes gyermekkoncertjei vidámságot és boldogságot árasztanak, és lehetőséget nyújtanak a kicsiknek arra, hogy szabadon kifejezzék örömüket és energiájukat.

ZIRCikON – új, ingyenes fesztivál a Bakony fővárosában! 

Csodálatos hegyvidéki környezetben, ikonikus fellépőkkel, családbarát programokkal, autentikus gasztronómiai kínálattal nyitja meg kapuit a VEB2023 EKF Program keretében a ZIRCikON 2023. augusztus 11-én. A Bakony fővárosa színes programkavalkáddá változik  – a természeti és történelmi látnivalók mellett az Alma Együttes és Halász Judit gyermek koncertje, az Ethnokor együttes műsora, játszóház, solymász bemutató, madárgyűrűzés, kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozások, helyi művészek kiállításai, vándorfényképész, népmese színház várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Zirc testvértelepülései, Nivala, Pohlheim, Barót és Dercen színvonalas népzenei és néptánc produkciókkal, táncházzal örvendeztetik meg a közönséget.  A ZIRCikON a könnyűzenei élet ikonikus szereplőivel, a Margaret Island, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif, a Magna Cum Laude, valamint a KFT zenekar nagykoncertjeivel, DJ Sterbinszky x Mynea, DJ Kicsee és Tehel Károly dj szettjeivel teszi még emlékezetesebbé a kétnapos fesztivált. A rendezvényhelyszínek között szombaton kisvonat szállítja a látogatókat. A ZIRCikON civilek interaktív részvételével, helyi termékekkel, igazi bakonyi ízekkel és  hangulattal,  felejthetetlen élményekkel vár minden kultúra iránt érdeklődő, kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó vendéget. A fesztivál résztvevői a bakonyi jó levegőtől felfrissülve vihetik tovább az itt megélt kalandokat, kapcsolatokat, kulturális töltekezést, Zirc és a régió jó hírét. Találkozzunk ZIRC-en a ZIRCikON-on!

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!